Előszó, külső
Amikor két és fél éve teszteltük az első generációs Pebble okosórát, azt írtuk, hogy az akkori piacon talán az az egyik legjobb okosóra. Pár hónappal ezelőtt a Pebble Time kapcsán is pozitív érzéseink voltak, hiszen az eszköz a színes e-papír kijelzőnek köszönhetően maga mögött hagyta elődje gyengeségeinek egy részét, sokkal kívánatosabb lett, de megtartotta a hosszú üzemidőt, ami a mi véleményünk szerint kimondottan fontos egy efféle eszköznél. Most pedig megkaptuk a legújabb modellt, a Pebble Time Roundot, ami önmagában nézve azért is meglepő és örömteli, mert a BTECH Magyarország Kft. jóvoltából most először jutott el hozzánk kvázi időben egy Pebble okosóra, maga a gyártó ugyanis a jelek szerint továbbra sem kíván azzal vesződni, hogy magyar kiadványok számára juttasson el tesztpéldányokat.
[+]
Korábban már teszteltük a Pebble Time nevű modellt
De más érdekességeket is tartogat az újdonság, függetlenül attól, hogy tulajdonképpen a sima Time egy variánsa, nem egy generációs lépés. Azaz kizárólag a külsejében újult meg, ezt valamennyire jelzi az is, hogy az eredeti és a második generációs modellekkel ellentétben a gyártó ebben az esetben nem szervezett Kickstarter kampányt a piacra dobáshoz, ami mondjuk egyébként is elég kínos lett volna (és már a Time-nál is az volt), lévén nem egy új vállalatról beszélünk. A megújulást a név is jelzi, ez az első kerek Pebble okosóra, amelynek elvileg a kijelzője is kerek, de mint az a képeken is látszik, olyan vastagok a kávák, hogy akár négyzetes is lehet, csak nem látjuk a sarkait. Ez viszont nem befolyásolja az összképet, a gyártó célja ugyanis az volt, hogy egy olyan okosórát dobjon piacra, amely külsejében és viselhetőségében is a klasszikus karórákra emlékeztet. A Time Round pedig ilyen is lett.
Ez elvileg a világ legkönnyebb okosórája, tömege szíjtól függően 28 és 32 gramm között mozog, ami tényleg nem sok. Ehhez 7,5 milliméteres vastagság és 38,5 milliméteres átló tartozik, ezek szintén elég alacsony értékek, ami a vékonyság kapcsán egyértelműen pozitívum, az átlónál viszont felemásak az érzéseink. Lehetne arany középútnak is nevezni ezt a döntést, de az, hogy a Time Round inkább illik női csuklókra, mint a férfiakéra, nem feltétlenül tűnik a legjobb iránynak, bár a cég vezetői valószínűleg több piackutatást végeztek ezzel kapcsolatban, mint mi. Az viszont biztos, hogy a végeredmény egy kissé játékórának látszó, de nagyon jó minőségű eszköz lett, amely megfelel az IPX7 szabványnak (tehát a csobbanó vizet és a rövid ideig vízbe merülést még bírja, de többet nem).
A kijelző mindössze egy hüvelykes, jelentősen kevesebb a hely rajta, mint a Time megjelenítőjén, de az előző modellről megismert felhasználói felület tökéletesen működik rajta, mindennek van hely, a tartalmak könnyen olvashatók. A megjelenítő itt is e-papír, 64 színárnyalatot képes megjeleníteni, amelyek sokkal, de sokkal fakóbbak, mint bármelyik hagyományos megjelenítővel rendelkező okosóra esetében, ráadásul eleve csak napfényben látszanak, az állítható erősségű háttérvilágítás bekapcsolása esetén szinte monokrómnak hat a megjelenített tartalom.
Huawei Watch és Pebble Time Round [+]
A ma piacon lévő konkurensek mellett tehát nem egy különösebben nagy élmény ránézni a Time Roundra, de nem is feltétlenül ez volt a cél, hanem egy diszkrét, visszafogott, karórának látszó okosóra létrehozása, ez pedig ugyebár sikerült is. Az előlap egyébként kétféle színben érhető el (fekete és fehér), maga az óratok feketében, szürkében és rózsaaranyban tündökölhet, a szíjaknál pedig nem is annyira a színválaszték a lényeg, hanem a szélesség, ami 14 és 20 milliméter is lehet. A szíjak a felhasználók által is könnyedén cserélhetők.
Kezelőfelület, funkciók, összegzés
A Pebble Time Round használatához Android vagy iOS rendszerű okostelefonra van szükség; BlackBerry 10-re is létezik egy alkalmazás, de az sajnos nem képes minden értesítést átküldeni. A szoftver ugyanaz, amit a sima Time működetetéséhez is telepíteni kell, a régebbi órák még más szoftvert használnak, de ez valószínűleg senkit sem fog megkavarni. A csatlakoztatás és a konfigurálás szinte gyerekjáték, egyedül talán a magyar nyelv hiánya okozhat problémákat.
Az okostelefonos szoftverben alapvetően három menükategóriában mozoghatunk, az elsőben a már letöltött számlapok közül választhatunk, de amúgy váltani magán az órán is lehet. Ettől függetlenül érdemes az okostelefonos szoftverből megtenni, mert rengeteg olyan számlap van, amelyeket még lehet finomhangolni, például színvilágot választani, ezt pedig a csuklónkon nem tehetjük meg. A második menüpontban az alkalmazásokat érhetjük el, a harmadikban pedig az értesítéseket szabhatjuk személyre, teljesen egyértelmű módon. Számlapokat és alkalmazásokat szintén ebből a szoftverből lehet letölteni, lévén a boltot is belecsomagolta a Pebble. A kínálat bőséges, a mozgásmonitorozó és különféle információkat nyújtó megoldások mellett egyszerűbb játékok is elérhetők.
Az óra kezelése a gomboknak és a teljesen logikus menürendszernek köszönhetően gyerekjáték, de erről részletesebben is írtunk a Time-ot bemutató cikkünkben, ugyanarról van szó. A gyárilag elérhető alkalmazások között találjuk a Naptárat, amelynél beállítható, hogy mely fiókok eseményei jelenjenek meg benne, illetve kikapcsolhatók az értesítések. Az Időjárás előrejelzőnél a mértékegységes és a várost választhatjuk ki, ez utóbbi persze lehet a tartózkodási helyünk is. A Health a mozgásunkat monitorozza, beállításainál a saját adatainkat (nem, életkor, magasság, testtömeg) kell betáplálnunk, illetve el kell döntenünk, hogy milyen életmód irányába szeretnénk elmozdulni, több alvásra vagy több aktivitásra vágyunk-e. A Zenelejátszó, az Értesítések, az Ébresztő, mindegyik nagyon egyszerű és praktikus, bár a zenei résznél talán jó lenne, ha az aktuális albumon belül lévő számléptetésen és a hangerőállításon túl is lennének funkciók. Az ébresztés kapcsán fontos tudni, hogy az nincs összeköttetésben az okostelefonnal, ergo csak az óra fog a megadott időpontban rezegni, a telefon nem csinál semmit. A szöveges üzenetküldés külön menüpontot kapott, de a bejövő hívásokra egyébként is válaszolhatunk SMS-ben. Magyar nyelvű beszédfelismerés nincs, de angolul és más világnyelveken is csak akkor működik, ha engedélyezzük, hogy az óra adatokat gyűjtsön és küldjön a Pebble-nek a felhasználási szokásainkról, ami azért elég visszás dolog, elsőre ugyanis nem tűnik indokolhatónak. Szerencsére a válaszüzeneteknél előre beállított szövegek és emojik (avagy szmájlik) közül is választhatunk.
A számlapok kínálata bőséges, sok olyan kinézet van, amelyeket a sima Time-ra is le lehet tölteni, de a kerek kijelző miatt nem teljes az átfedés. Mint azt korábban fejtegettük, ez nem az a kijelző, amitől leesik az ember álla, inkább aranyos, nem pedig kimondottan látványos kinézetek érhetők el, a kínálatban kimondottan ronda külsők is elérhetők, szóval a legjobbak megtalálása nem egy fél perces feladat lesz, de a Pebble ebből a szempontból is teszi a dolgát. Fontos megemlíteni a fizikai gombok funkcióit is, amelyeket kvázi parancsikonként is lehet használni, hogy mit indítanak el, azt a felhasználó dönti el. Az óra beállításai között a háttérvilágítás erősségét és aktivitásának hosszát, a csuklómozgatásra történő bekapcsolását, valamint a különféle eseményeknél jelentkező vibrálás típusát lehet kiválasztani.
A Pebble Time Round kisebb akkumulátort kapott a Time-nál, amivel elvesztette legfőbb versenyelőnyét, a több napos üzemidőt. De legalább nincs félrebeszélés, a gyártó két napot ígér, az óra pedig akár hármat is tud a valóságban, de nálunk a legtöbb esetben a harmadik nap közepén már feladta a harcot. A visszalépést úgy kompenzálja, hogy mindössze 15 perc alatt teljesen feltölthető, ami egyben azt is jelenti, hogy 20-30 százalékot tényleg pár perc alatt rá lehet tölteni, ami amúgy elképesztően jó dolog, de az lenne az igazi, ha ugyanúgy bírná, mint a Time. Ráadásul gyengébb üzemideje ellenére drágább is testvérénél, itthon 90 ezer forintba kerül, ami mondjuk nem sokkal több, mint a Time 87 ezres összege, de azért összességében csak furcsa a dolog . A kisebb kijelző és a gyengébb üzemidő nem feltétlenül éri meg még ezt a felárat sem, valószínűleg nem lesznek sokan azok, akik hajlandóak több pénzt áldozni a kerek, de nem túl látványos dizájnért. Ettől függetlenül jó kis eszköz ez is, de sokkal olcsóbb kellene, hogy legyen, hogy valóban sikereket érhessen el.
![]() |
Pebble Time Round |
Bocha
A tesztkészüléket a Pebble okosórák hivatalos magyarországi disztribútora, a BTECH Magyarország Kft. biztosította.
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.