Palm Treo 680 - Na, Palm...

Bevezető

Hazánkban a Palm nem tartozik a legismertebb márkák közé. Gondolom, az sem dönt le senkit a lábáról, hogy a 750 és jelen tesztünk alanya, a 600-as kiadása óta az első két modell, amely jelentősebb formavilág-váltáson ment keresztül. Mivel személyes élményem nem kötődik az amerikai gyártó egyetlen produktumához sem, így inkább egy kis történeti áttekintést nyújtanék:

Nos, a Palm története egészen 1986-ig nyúlik vissza, és a cég nevéhez kapcsolódik a palmtopok igazi előretörése. A kezdetekben a Casio-val szoros együttműködésben készülő kéziszámítógépek sikertelensége okán a japán cég kihátrál a Palm mögül, majd érkezik a US Robotics, amely felvásárolja a céget. Innen rohamos a fejlődés, 1996-ban megjelenik az első átütő sikerű modell, a Palm Pilot 1000, amelyből az első évben sikerül 350 ezer darabot eladni. 1999-ben a US Robotics, és ezáltal a Palm is a 3COM tulajdonába kerül. Rövidesen megjelenik az első mobiltelefonba épített palmtop, a Qualcomm PDQ.

2002-ben érkeznek a Tungsten modellek, 320x320 pixeles kijelzővel, Palm OS 5-tel. 2003-ban a Palm felvásárolja a rivális Handspring-et, így a Treo név is a cég égisze alá kerül. Ugyanebben az évben megjelenik a Palm OS 6, de kérdés, hogy minek, mert sosem láttuk egyetlen eszközben sem. A Palm célja, hogy megőrizze előkelő helyét a kéziszámítógépek piacán. Azóta már tudjuk, hogy a Microsoft Pocket PC-nek nem tudott ellenállni, ma már inkább egy Palm számít kuriózumnak.

Nekem viszont volt már haverságom a Treo 270-nel és a 600-zal is. Előbbit annak idején csak a Vodafone forgalmazta, nevetséges áron lehetett hozzájutni, minden frankó volt, csak modemként működtetni volt egy nem gyenge kihívás, szkriptet kellett hozzá írni. Az olvasó most olyan tesztet olvashat, amelyben mindkettőnk véleménye benne lesz, Gubro sorai normál betűvel, az én véleményem dőlttel fog szerepelni, így két nézőpontból is meg tudjuk mutatni a telefont. - Bog

Külső

A „futár” meghozta a dobozt, én meg kinyitottam és ott csücsült a cucc. Mit mondjak? Mutatósnak ugyan mutatós, nekem azonban valamiért nagyon vastagnak tűnt, valahogy a forma a méretét inkább kiemeli, mint csökkenti. Az előlap fémes érzetű, növeli az eleganciát. Rádobtak egy teljes QWERTY gombsort, e fölé kerültek a kiemelt applikációk gyorsgombjai, majd a zöld és piros billentyűk. Közöttük a négyirányú navigációs készség, közepén az OK funkciójú gombbal (szerencsére nekik sincs Samsung telefonjuk – gy.k. a Samsungok jelentős része a navigomb közepének megnyomásával wapra visz). Hátul egy kamera, tükör, és a hangszóró tésztaszűrő mintájú lukacskái, a felső sarokban pedig a stylus figyel, ami kellően súlyos, nem teleszkópos, de nagyon komoly érzetet kelt.

Bal oldalt a hangerőgombok, alatta még egy gomb, amely programozható, alaphelyzetben a hangrögzítő alkalmazást indítja. Felül az infraport, valamint egy kétállású kapcsoló, amellyel a néma üzemmódra tudunk átkapcsolni. Érdekes. Szerencsére egy jól irányzott ütéssel lecsapták az elődök tekintélyt parancsoló külső antennáját. Jobb oldalon mindössze egy hatalmas kapu található (ezt nem nevezném ajtónak, olyan nagy), ami a normál méretű SD illetve MMC kártyákra vár. Specifikáció szerint 2 gigabájtig, gyakorlat szerint 4-ig, de csak ha nem SDHC, azt nem szereti.

Alul a „megszokott” Palm csatisor. Lehet külön tölteni, mert az adatkábel elfér mellette, sőt egy 2,5-es jack foglalat is odafért. Itt megjegyezném, hogy rám a töltő a frászt hozta. Annak rendje-módja szerint megetettem, majd amikor feltöltődött, nem akart a csati kijönni a telefonból. Már Ericsson módjára döntve is próbáltam, de semmi. Ejha, most mi lesz? Ha kitépem a csatisort, mit mondunk a forgalmazónak? Na, nehogy már ő legyen a jobb! Addig nézegettem, forgattam, amíg elhatároztam: egy életem egy halálom, én bizony ezt innen kiszedem! És egy bátor mozdulattal kihúztam. Kijött, semmi baja nem lett, egyszerűen ilyen nagyon passzentos.

Majd elfelejtettem, a dobozban a telefon, a töltő 3 féle csatlakozóval Európához, Angliához és USÁ-hoz, adatkábel, headset, leírás, CD-rom található. Egy bőrtoknak, meg egy dokkolónak azért örültem volna.

Hirdetés

Kijelző, menü

A gombsor felett egy 320x320 pixeles (lásd fent a Tungsten már ilyen felbontást használt, de a Treo 600 még csak 160x160 képpontosat), 16 bites színmélységű TFT érintőképernyő van. Színei teltek, élénkek és fényerőben sincs hiány. Számomra egyedül a forma volt szokatlan, ez egy szerintem semmihez sem igazán jó méret, de igazából a telefonban futó Palm OS 5.4.9 a szűk keresztmetszet, messze nincs akkora kínálat a bővítésre, mint a sokkal népszerűbb Windows Pocket PC esetén.

A négy, a Palm által legfontosabbnak ítélt alkalmazás – a naptár, a telefonkönyv, a memo és a feladatok régi Palmos felfogás szerint a legfontosabb PIM alkalmazások, a telefon leginkább ezen feladatok ellátására lett kihegyezve. A QWERTY gomsor felett négy dedikált gomb található, ezek sorban a telefonalkalmazásba, naptárba, üzenetkezelésbe illetve a házikó jelű pedig magába a menübe repít bennünket. A legfontosabb problémám is ezzel akadt, ezért nem sikerült igazán barátságba kerülni a kütyüvel, ugyanis a logika alapvetően eltér a hasonló funkciójú készülékektől. Csak egy példa, a menüből a piros gomb megnyomásával nem lehet kilépni, ellenben a bilentyűzárat bekapcsolja és a kijelzőt pedig ki. Nem röhögtem.

Nincs task manager, nem lehet az egyes alkalmazásokat bezárni, igaz, úgy tűnik, nem is fut semmi a háttérben. A menüből való kilépés módszerét Vágó István a Legyen Ön is milliomosban a 10 milliós kérdésben nyugodtan feltehetné, garantáltan nem lenne nyeremény, ugyanis, ha a menüből ki szeretnénk jutni, azt a dedikált gombok egyikének megnyomásával érhetjük el, tehát tulajdonképpen nem lehet kilépni belőle. Számomra egyáltalán nem logikus, de Bog nagyon lelkesedett érte. Apropó, a készülék nem kikapcsolható, a piros gomb röviden a billentyűzár, hosszan pedig a flight mode, ráadásul ebből való felélesztéskor minden alkalommal át akarta másolni a SIM kártyámon lévő SMS-eket a saját memóriájába.

A menü kétszintű. A felső szinten öt fülecske helyezkedik el az alsó sorban. A tárcsázó, a gyakran indított alkalmazások, az alapképernyő, a telefonkönyv és a híváslista van itt. Ide mindig a zöld gombbal juthatunk ki. A házikó gomb visz bele az alsó szintű menübe, amely az összes funkció ikonos megjelenítését jelenti. Ha az említett gombot hosszan nyomjuk, akkor a legutóbb indított alkalmazások listája bukkan fel egy ablakban. Alapvetően nagyon logikus az egész, csak rá kell érezni, ráadásul rendkívül gyors. Készült is egy videó a működésről, innen tölthető le, 17 megabájtos. Külön felhívnám a figyelmet, hogy az MP3 lejátszóból szól a zene, végig, a háttérben.

Az Intel PXA270-es, 312 MHz-en ketyegő processzor meglepő könnyedséggel hajtotta meg a vasat, semmilyen lassulást nem tapasztaltam a teszt során.

Telefonkönyv, üzenetek

A telefonkönyv a rendelkezésre álló 64 megabájt méretéig szabadon hízhat, ez a gyakorlatban a korlátlannal szinoníma. Mivel a cégnek a palmtopok terén vitathatatlanul az egyik legnagyobb rutinja van, itt sem lehet panasz az alkalmazás testreszabhatóságára. Egy névhez rengeteg, mondhatni korlátlan mennyiségű elérhetőség kapcsolható, valamint jegyzet és fénykép csatolására is nyílik mód. A névjegyzék listázásakor a SIM kártya tartalma is automatikusan tallózásra kerül, amely nagyon hasznos.

A legnagyobb piros pontot az üzenetkezelésért kapja a Treo. A kis ügyes az SMS-ezés közben az adott delikvenssel történt rövid szöveges üzeneteink váltását előszedi a memóriából és jól meg is jeleníti, a gyakorlatban tehát olyan a fíling, mintha chat-elnénk, látjuk a régebbi üzeneteket is. Ha létezne az Oscar-on üzenetkezelés kategória, akkor a 680-as simán vinné a pálmát. Természetesen van e-mail kliens, a Versamail nem csak levelezésre, de kontaktszinkronizációra és a naptár frissítésére is alkalmas, és kezeli a hitelesített SMTP szervereket.

Az üzenetkezelés nem csak a fentiek miatt lehet díjnyertes, bár már ez is elég lenne a sikerhez. A QWERTY okostelefonok egyik Achilles-sarka az ékezetes karakterek bevitelének lehetősége, ezt a 680-as gyönyörűen oldja meg. Az adott betű bevitele után csak meg kell nyomni az ALT gombot, és legördülő listában megjelenik annak összes ékezetes variációja, jellemzően legfelelül a leggyakrabban használttal, így alig-alig lassítja a szövegbevitelt a magyar nyelv. A másik pirospont a címzett megadásánál adható. Ide vagy beírjuk a számot, vagy simán elkezdjük beírni a nevet, amit automatikusan kiegészít a telefonkönyv alapján a szoftver. Köszönöm, ötös, leülhet.

SMS és MMS szerkesztő is került a készülékbe. MMS-ekben kép és hang küldhető, a hang azonban 17 másodpercre van korlátozva. A szövegek bepötyögése a teljes gombsor miatt pofonegyszerű, a gombok ráadásul olyanok, mint a jól megérett pattanás: nagyon könnyű nyomni őket.

Kamera, szervező

A készülékbe VGA kamerát álmodtak a tervezők. Ez nem lenne gond, de bele is tették. A kamera-alkalmazás egyszerű, mint a faék. Gyakorlatilag kizárólag zoom-olni lehet, de ugye a VGA optikának a digitális zoom annyit használ, mint Kiszel Tündének a smink. A kijelzőn megjelenő fotók ugyan egészen jónak tűnnek, azonban a gépre töltve lehervad az ember arcáról a mosoly.

Már amennyiben kommunikációra hajlandó a gaz, ugyanis az én laptopomat kifejezetten bojkottálta. Bluetooth-on megtalálta, be is mutattam neki, de amikor át akartam küldeni a képeket, akkor nem volt hajlandó szóba állni vele. Bognál mindez gond nélkül ment de biztosan csak azért, mert én már kifárasztottam és nem volt ereje nála is sztrájkolni. (Ez érthető, én ugyanis szeretettel vettem körbe a tesztkészüléket... - Bog)

A naptár szintén profi. Teljesen testreszabható, az égvilágon minden belefér, a találkozókhoz riasztás rendelhető és a számítógépünkkel is megtalálja a közös hangot. Ha már a hangoknál tartunk, lejátsza az MP3 file-okat. Fülessel egész jól, füles nélkül az az érzésem, hogy a már régebben emlegetett fémvödör valószínűleg a cégnél szintén megfordult a hangszóró tervezése közben.

Az MP3 lejátszó szerintem nem annyira szörnyű, van playlist, van random mód, van ismétlődés. Fut a háttérben, a 2,5-ös jack átalakító fillérekért beszerezhető (mondjuk hozzácsomagolhatták volna a telefonhoz gyárilag), így bármilyen füles csatlakoztatható. Ha fut a lejátszó, akkor a diktafon gombjával lehet a pause/play funkciókat elérni, a hangerőgombok pedig 20 lépésben szabályozzák a zene ordítási fokozatát. Ami viszont szomorú, hogy a csengőhangok nem lehetnek MP3 fájlok, sőt, kizárólag a diktafonnal felvett hangokkal lehet szélesíteni a palettát, amely igen csoffadt megoldás ebben a kategóriában. A vibra viszont erős.

Adatkommunikáció

Nézzük, mink van kommunikáció terén: GPRS, meg EDGE. A böngészés egészen tempósan zajlik, az oldal berendezésével egyetemben, erre nem lehet panasz. A 3G, a HSDPA és a Wi-Fi hiányára azonban igen, az előbbi kettőre a belső infók szerint a Palm OS nem képes, tehát sajnos nem is várható semmi jó, amíg nem lesz új OS, a Wi-Fi-től pedig a cég vezérkara szigorúan elzárkózik – mindenesetre elég konzervatív hozzáállás.

A Blazer nevú, Palm OS-re fejlesztett böngésző semmi máshoz nem hasonlítható. Ha van EDGE, akkor elég fürgén teszi a dolgát, gyorsan átrendezi az oldalt, lehet optimalizált (csak lefele görgethető) és full verziós is a megjelenítés. A WAP oldalakkal sem volt gondja, részemről elégedett voltam.

Van USB, igaz, csak 1.1 sebességű, a Bluetooth pedig 1.2. Van még infra, tehát azért nem kell aggódni, ezen a téren sem vall szégyent a teló. A CD-n van még egy-két finomság, úgymint Acrobat Reader, eReader, Apple Quick Time, hangtárcsázó program, Document to Go 8, Solitaire és a Bejeweled nevű drágaköves játék.

A Bluetooth nálam kifogástalanul működött, legalábbis az eszközkezelés szempontjából. Mind a PC-mmel, mind a HTC Herald telefonnal összehaverkodott, MP3 gond nélkül ugrott egyik eszközről át a másikra, de a Word doksira azt mondta, hogy ismeretlen formátum, miközben a szoftverek között ott ül a szövegszerkesztő. Ejnye.

A kábelen keresztül történő szinkronizáláshoz muszáj elővenni a CD-t, ugyanis anélkül meg sem mukkan a Treo. A HotSync telepítése után lehet csatlakoztatni az eszközt a géphez, a kábel készülékhez kapcsolódó végénél van egy nagy, kerek gomb, ezt kell megnyomni ahhoz, hogy megtörténjen a szinkronizáció. Seperc alatt le is futott, én meg bőszen küldtem át Bluetooth kapcsolaton keresztül a képeket tök feleslegesen, mert kiderült, hogy a My Pictures mappában külön foldert hozott létre a HotSync kizárólag a 680-assal készült fotók kedvéért, magától, automatice.

Akkumulátor, összegzés

Az akkumulátor harmatos. Konkrétan úgy merült le egy nap alatt, hogy nem is igazán használtam. Tiszta erőből való használattal ez még ennél is rövidebb, tehát itt bizony van még mit dolgozni. Máris itt van az egyik legfontosabb patch, kötelező minden tulajdonosnak, amely arról szól, hogy bizony maradt egy elég erős bug a szoftverben. A kamera ugyanis nem záródik be, ha nem fotózunk, hanem fut a háttérben és zabálja az akksit. Ezt lehet kijavítani.

Összességében egy eddig okostelefont nem használt júzer valószínűleg meg tudja bocsátani a sokszor logikátlan működést, a kompatibilitási problémákat és még akár szeretheti is, de a modell nem lesz tömegcikk, hiába szánták annak. Tudása sem üt már, ezzel a képességgel mondjuk két éve még berobbanhattak volna, de ma már nem versenyképes az üzleti felhasználók terén. A többieknek meg a mérete nem igazán szerencsés. Egy kicsit olyan ez, amikor Pistike beadja a kétsoros dolgozatát és a tanár visszaadja: Pistike, dolgozz még ezen egy kicsit.

A magam részéről nem vagyok ennyire elkeseredett. A Palm rendszer ezzel a verziószámmal sajnos nem képes többre, de amit nyújt, azt stabilan hozza. Az üzenetkezelés és a menü logikája nálam abszolút nyerő, de tény, hogy az adatkommunikációs képességek már nem ütik meg a jelenlegi mezőny mércéjét. Azt hiszem, hogy sajnálnám, ha nem fejlesztenének tovább, igazi kuriózum a készülék, a szó jó és rossz értelmében egyaránt.


Gubro feat. Bog

A készüléket az RRC Hungary DiFO üzletág biztosította. Köszönjük.

Specifikációk

Palm Treo 680
Technológia GSM 850/900/1800/1900
Méret 111,8x58,4x20,3 mm
Súly 157g
Kijelző 320x320 pixel, 65 ezer szín, TFT
Telefonkönyv 64 Mb
SMS/MMS memória 64 Mb
Egyéb memória 64 Mb
Java MIDP 2.0
Vibra funkció van
Naptár van
Ébresztés van
Számológép van
GPRS/EDGE/3g 4+2/van/nincs
Push To Talk nincs
Infra/Bluetooth van/van, 1.2
Prediktív nincs
Hangtárcsázás van
Hangrögzítõ van
Hangvezérlés nincs
Valutakonverter van
FM rádió nincs
Kihangosítás van
Alap akkumulátor 1200 mAh Li-Ion
Készenléti idõ 300 óra
Beszélgetési idõ 4 óra
Fényképezőgép VGA
POP3 e-mail van
WAP böngészõ 1.2
HTML böngészõ van
Játékok van
Csengõhangok beépített, polifonikus
Operációs rendszer Palm OS 5.4.9
MP3 lejátszás van
Egyebek érintőképernyő
  • Kapcsolódó cégek:
  • Palm

Azóta történt

  • Palm Treo 750 - szentségtörés

    Windows Mobile rendszer egy Palm gyártmányú telefonban. Szükség törvényt bont.

  • Palm Centro - egyéniség

    Aprócska PalmOS alapú tenyérgép 2008-ban: pár szempontból elavult, néhány szolgáltatása ugyanakkor példaértékű. Például a kezelhetősége.

  • Visszatér a Palm?

    A TCL Communication élesztheti fel a legendát a poraiból, méghozzá jövőre.

Előzmények