Doboz, külső
Ebbe a nokiás dobozba már nem férne bele öt milla, kompakt, visszafogott méretű, kék hasábról van szó. A tartozékok listája az elvártaknak megfelelően alakul, azaz töltő, adatkábel, füles és memóriakártya alkotja a repertoárt. Ez utóbbi 8 gigabájtos, gyárilag benne is ül a telefonban. A füles egész patent, fehér színű, távirányítós neki a közepe, hangerőt állíthatunk, léptethetünk, megállíthatjuk a zenét, mellé agybadugós, többféle méretű gumiharanggal, itt nem spóroltak a finnek.
Maga a telefon nagyon megosztja a közvéleményt, legalábbis a külsejét tekintve. Nekem speciel bejött ez az enyhén futurisztikus forma, az élekkel határolt hasáb négy csücskét ferdén lecsapták a formatervezők, s minden sarokra egy látványos rácsozat került. Persze nincs itt négy hangszóró, csak az alsó részen bújik meg ilyesmi, a felső két rács pusztán dekorációs célokat szolgál. Bocha szerint viszont olyan a készülék, mintha a 80-as években tervezték volna azzal a szlogennel, hogy ez lesz itt 30 év múlva a telekommunikációs csúcsketyere. Egyébként lehet, hogy tényleg ilyen, de ettől lesz végre egyedi a sok szappan között.
Az összeszerelés kis híján tökéletes. A hátlap rozsdamentes acélból készül, mívesen íves (hahh, szlogen!), de nem lehet megbontani, az akkumulátorhoz a felhasználó nem férhet hozzá. Viszont a SIM-et és a memóriakártyát valahol azért be kell tenni, ezért az X7 bal oldalán van két – hmm, minek nevezhetném – fiók. Mindkettőt úgy alakították ki a tervezők, hogy kioperálás után pont belepattintható az inkriminált tartozék – csak éppen kiszedni és berakni már egyáltalán nem egy leányálom, hiába Anna itt a rendszer neve. Rettentően idegesítő megoldás, szerencsére az átlagjúzer ezeket elég kevéssé fogja piszkálni. Az X7 másik oldalán a kamera gyorsgombja és a hangerőt szabályozó billentyűk kaptak helyet.
Elmaradt a jó öreg Nokia töltőcsatlakozó, most már a finnek is a microUSB-t favorizálják egyedüliként, átalakító sincs a csomagban. Az említett bemenet a telefon tetejére került, itt tátong a 3,5 mm-es jack dugasz is. Érdekes-ferdén álmodták ide a tervezők a bekapcsoláshoz, a profilváltáshoz és a kijelző zárásához-feloldásához szükséges gombot, ami abból a szempontból mindenképp okos döntés volt, hogy könnyen kitapintható a helye ujjbeggyel is. Alulra került egy csomó olyan felirat, ami egyébként más telefonoknál az akksi alatt figyel általában.
Az előlapot a kijelző uralja, ez nem meglepő. Az AMOLED technológiát használó, kapacitív ablak mérete emberes, 4 inchen terül el, ám felbontása elmarad a kategória élmezőnyétől, hiszen a szokásos, 360x640 pixeles teljesítményre képes. Viszont karcolódni nemigen fog, mivel Gorilla Glass borítja, ami örömteli, kár, hogy a hátlap viszont igen virgoncan összetűzésbe kerül bármivel, aminek valami minimális éle van, kulcsot semmiképp ne tegyünk mellé. A kijelző alatt egyetlen gombocska tesped, ezzel ugrunk be a menübe, onnan ki, illetve ennek hosszas megnyomásával tudunk taskot váltani. Fizikai híváskezelő gombok tehát nincsenek, mint ahogyan furcsa módon a belső kamera is kimaradt, helyette közelségérzékelő szenzor gátolja meg azt, hogy hívás közben az arcunkkal előre nem kalkulált eseményeket idézzünk elő.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
