Nokia Lumia 930 - ablak, fém tokozásban

Bevezető

Az egyik szemünk sír… és a másik is. Nokia by Microsoft? A régi motorosokat kirázza a hideg. Microsoft Lumia? Nem hangzik lebilincselően jól. Pedig ez már nem csak a jövő zenéje, hanem kvázi a jelen, hosszú, fájdalmasan vergődő út vezetett idáig, ami egyébként egyre jobb és jobb Windows Phone rendszerű telefonokkal volt kikövezve. Már a Lumia 800 is egy jó nyitány volt, aztán jött a többi, ma már mondhatjuk, hogy emlékezetes modell, a méltán népszerű, olcsó 520-as, a szép formatervű 925-ös, a brutális kamerát kínáló 1020-as, vagy a jókora kijelzővel rendelkező 1520-as.

Nokia Lumia 930
[+]

A Lumia 930 az egyik első olyan telefon, ami gyárilag a WP8.1-es verzióval kerül piacra. Ezt egyébként már a kedvező árfekvésű Lumia 630-ban kipróbálhattuk, a rendszer újdonságairól is írtunk hosszabban. Ez a készülék egyértelműen a Lumia 925 utódja, mind a külső, mind pedig a modellszámozás és a tudás is erre utal. Az árazás is azt mutatja, hogy itt egy felső kategóriás eszközről van szó, aki kedvet kapott egy ilyen masinához, az egyelőre eléggé a zsebébe kell nyúljon, hiszen 160 ezer forint alatt nemigen kapni a független csatornákon.

Nokia Lumia 930
[+]

Ez az árképzés viszont azt jelzi, hogy a felhasználó joggal számíthat arra, hogy a Nokia mindent belepakolt a telefonba, amire most képes. Ez az igyekezet egyébként tetten is érhető akkor, amikor átnyálazzuk a specifikációs táblázatot, ugyanakkor viszont például a kamera továbbra sem fogja letaszítani a képzeletbeli trónról a 1020-ast. Nyilván amikor egy WP rendszerű készülék ilyen magas áron nyit, akkor adódik az összehasonlítás, hogy androidos fronton miket kapunk ennyi pénzért és hamar kiderül, hogy szinte bármit. És ez bizony azt is jelenti, hogy ebben az árkategóriában más gyártóktól, más rendszerrel találunk papíron erősebb masinákat. A kérdés nyilván az, hogy ennek ellenére vajon érdemes-e kacérkodni a Lumia 930-cal, tud-e olyasmit nyújtani, ami indokolja a magas kezdőárat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Elérhető a Lumia Cyan rendszerfrissítés

    Számos új szolgáltatással és az olcsóbb Lumia modellek tulajdonosainak szánt kellemes meglepetéssel debütált a Microsoft kezében lévő Nokia telefonos részlegének felturbózott Windows Phone 8.1 frissítése.

  • Hivatalosan is bemutatkozott a Nokia Lumia 530

    A fínnek belépőszintű újdonsága egy és kétkártyás kivitelben lesz kapható, hardveresen viszont egy kicsit visszalépést jelent elődjéhez képest.

  • Fotón a Lumia 730

    Felturbózott műszaki paraméterekkel érkezik a Carl-Zeiss optikával felvértezett Lumia 720 rövidesen leleplezésre kerülő utódja.

  • Hivatalosan is bemutatkozott a Nokia 130

    A finn gyártó hivatalosan is leleplezte legújabb, hagyományos kialakítású, numerikus billentyűzettel ellátott belépőszintű telefonját.

Előzmények

  • Nokia Lumia 630 - okos folytatás

    A finnek újdonsága jól illeszkedik az elérhető árú Lumiák szériájába, hiszen szép, kellemes a tudása, ár/érték aránya pedig elődeinél is jobb.

  • Nokia Lumia 1020 - fényképesztő

    Nincs mese, ez most a legjobb kamerás okostelefon. A 41 megapixeles szenzor és a hat lencséből álló optika együttese verhetetlen a mobilos képalkotás kapcsán.

Hirdetés