Egyebek
Tele leszünk mindenféle 5G-s demóval, erre bármekkora tétben fogadok, egy csomó IoT megoldással is fogunk találkozni, nyilvánvalóan rengeteg olyan cég lesz kint, akikkel a végfelhasználók sosem találkoznak, mert operátori megoldásokat, felhő és big data jellegű termékeket, különböző kommunikációs platformokat és szabványokat hoznak ki, nekik az MWC egy B2B rendezvény. A Mastercard szokás szerint tolni fogja a mobilfozetési megoldásait, az Amdocs óriása standja az operátori számlázórendszerekről szól majd, de bőven lesz egy csomó olyan cég is, akikről mi sem tudjuk, hogy mivel foglalkoznak. Néha ők is szolgálnak meglepetéssel.
Tartozékvonalon nyilván tele lesz a kiállítás vezeték nélküli töltési megoldásokkal, Bluetooth hangfalakkal, headsetekkel és minden évben elég erős az egészségügyi vonal is (a hazai Wiwe-ot talán olvasóinknak már nem kell bemutatni), okos karperecek és fitnesz kiegészítők garmadája várja majd a látogatókat, csak győzzünk köztük különbséget tenni. Mi már sokszor úgy lépünk oda egy sosem látott okosóra, vagy csuklópánt standjára, hogy az első kérdésünk az, hogy kérlek mondjátok el, hogy ez miben más, mint a többi, miért épp ezt kéne megvennem. És ha tudnak valamit erre reagálni, akkor beszélgetünk a funkciókról és az árazásról.
Az apróbb cégek között ott lesz az Insta360, akik hihetetlen tempóban fejlődtek fel a játékszer kategóriájú csatlakoztatható kamerától pár év alatt a korrekt minőségű cuccok felé, náluk nem is az a nagy trükk, hogy ahhoz képest milyen képet ad a masinájuk, hogy alapvetően egy kicsi, csatlakoztatható eszközről van szó, hanem inkább az, hogy olyan szoftvert adnak a júzer kezébe, amivel azonnal lehet mindenféle nézőpontokat meghatározva mp4-et exportálni. És ez nem csak hasznos, hanem eléggé ritka dolog is. A Travis azt ígérte, hogy talán tudnak adni most már egy végleges Translatort tesztelésre is, erre régóta fáj a fogunk, mert még az is lehet, hogy tényleg jó.
Lesznek autós témák, fókuszban az önvezetéssel és a fedélzeti rendszerekkel, illetve idén is igyekszünk csinálni egy csomó interjút, Ken Hong persze nem maradhat ki, de a Sony és az Asus képviselőivel is találkozunk. Amúgy is nagyon komoly erőkkel leszünk kint, plusz az MWC után nem sokkal kezdődik a Genfi Autószalon, úgyhogy ezt is rákötjük a dologra, de az ilyesmiről a szokás szerint élesedő MWC blogban számolunk be. Szakmai szempontból szombat este kezdenek el szállingózni a hírek, aztán vasárnap és hétfőn lesz a lényeg, a többi napokon pedig elsősorban rohangálunk és megpróbálunk mindenről beszámolni, amit kint érdekesnek találunk. A blogunk pedig indul.
Bog