Rimini. Üdülőváros. Igen ám, de azért februárban még itt sincs túl jó idő. Mit jó idő, egyáltalán napsütés. Mi ugyanis pont egy esős, zord, hideg napra virradtunk, a tenger úgy háborgott, hogy a közelébe nem mertünk menni, pedig a szobánkból pont a nyáron valószínűleg fürdőzőkkel teli strandra pillanthattunk rá.
Esőben viszont várost azért lehet nézni, és mivel Rimini meglehetősen könnyen felfedezhető, megnéztük a két leghíresebb látnivalót, amik nem meglepő módon nagyon régen épültek. Első körben a Augustus császár diadalívéhez (angolul Arch of Augustus) gurultunk el. Ez a legrégebbi diadalív, ami az utókornak fennmaradt, méghozzá egész korrekt formában, elképesztő gondolat, hogy Julius Caesar örököse is ugyanott sétált, ahol mi.
A másik csoda a Tiberius híd (Ponte di Tiberio), ezt ugyan Augustus idején kezdték el építeni, de csak Kr. u. 20-ban, Tiberius korában fejezték be. A híd tehát majd’ kétezer éves, öt félkör alakú ívvel rendelkezik, amelyeknek hossza átlagosan úgy nyolc méter. Elég szépen felújították a környezetét, bár volt egy egymással éppen enyelgő kakas és páva festménye, amin mi elég nagyot csodálkoztunk. Nem pozitív értelemben.
Miután kimaxoltuk Riminit, San Marinót tűztük ki úti célnak. Két dologból tudtuk, hogy már az országban vagyunk. Egyrészt hirtelen nagyon sok ottani rendszámmal ellátott autó kerülgetett minket, másrészt hirtelen ahogy mentünk felfelé, havassá változott a táj. De még milyen havassá? Valószínűleg az elmúlt napokban olyan hóesést kapott a miniállam, amilyet ritkán látni, tényleg legalább félméteres hó fedte el az autókat, épületeket, elképesztő látvány tárult elénk.
San Marinóban nem viccel a tél [+]
Igazából így még érdekesebb volt a várba felmenni, rettenesen jól jött a Seat Ateca négykerék hajtása. Egy rendőr meg is állított, kérdezte, hogy téli gumi ugyan van-e, az igen válaszunk után pedig csak intett, hogy lehet akkor továbbhaladni. Kaptattunk felfelé, a hókotrók túrták előlünk a havat, mi pedig nem győztük csinálni a fantasztikus felvételeket. Panoráma nem nagyon volt, hiszen jóformán végig felhőben úsztunk.
San Marino egyébként elég kellemes kis hely, pláne ilyen télies környezetben, kicsit apokaliptikus volt, hihetetlen, mennyit változott minden a Riminiből utazott fél óra alatt. Minden be volt zárva, mindenki lapátolt, pár ember lézengett csak rajtunk kívül az utcákon. Nyilván élveztük a havat, ekkorát ugyanis már évek óta nem láttunk, sőt, talán évtizedben is mérhető, kis hógolyózás és egymás hóbuckákba lökdösése színesítette az egyébként is eléggé csúszós utunkat.
Jól jön ilyen terepen a négykerékmeghajtás, nem? [+]
Megpróbáltunk drónozni is, csak arra nem számítottunk, hogy a nem szélvédett helyeket azért tombol a természet, a Mavic Air pedig majdnem megismerkedett a sziklafallal, de hála tapasztalatainknak, valamint az eszköz végtelenül hasznos szenzorainak, sikerült épségben leszállni vele. Miután pár "Mi atyánkat" elmondtunk, szedtük a sátorfánkat és nekiveselkedtünk a több órás útnak Civitavecchia felé, ott kellett ugyanis felszállnunk a kompra, ami Barcelonába vitt át minket.
Ez lenne a komp...ami inkább egy nagy hajó... [+]
Miért komp? Egyrészt mert buli, másrészt mert nagyon drága az autópálya, sima utakon vezetve pedig jó egy nap lett volna eljutni az MWC helyszínére. A komp egyébként inkább egy ilyen mini óceánjáróra hasonlító hajó, tizenegy emelettel, wellnessközponttal, éttermekkel, bulihelyszínnel és még sorolhatnánk. A bő kétszáz méteres hajót megtalálni nem volt nehéz, de mivel a jegyen nem volt egyértelmű az indulás időpontja, túl hamar, szűk két órával a felszállás előtt érkeztünk, amit nem volt túl élvezetes a kocsiban ülve megvárni.
Ilyen egy kabin a kompon, nem is rossz [+]
A kompra azonban feljutottunk, elfoglaltuk a kabinunkat is, ami bár apró, kettőnknek bőséges helykínálatot szolgáltatott, londíner vitte a cuccunkat, high life, ahogy az angolok mondják. Volt WC, tusoló, kényelmes ágy, áram, mi kellhet még? Igen, internet, térerő. És itt most nagyon figyeljen mindenki! Mivel nyilván a tengeren nincsenek adótornyok, először meglepő, hogy mégis miért lehet térerő?! Nos, telefon nélkül azért csúnya lenne hánykódni, úgyhogy műholdas megoldás segít, aminek viszont van némi árnyoldala: egy hívásnak, netezésnek nagyon komoly ára van. Egy perc hívás például 1599 forintba, 1 megabájt (!!) net pedig 4547,5 forintba kerül, szóval aki nem akarja a gatyáját is telefonszámlára költeni, azonnal kapcsolja át mobilját repülőgép üzemmódba.