Motorola A1200 - Ming Pingvin

Hirdetés

Adatkommunikáció, akkumulátor

Sajnos az adatkommunikáció nem erőssége az A1200-nak. Egyrészt az elődhöz képest kikerült a GPS, de ez még nem lenne baj. A baj az, hogy az EDGE képesség is, így az adatátvitelnél mindössze a GPRS áll rendelkezésünkre, hiszen a 3G és a HSDPA is ismeretlen dolognak számítanak a kütyünek. Ez bizony igen erősen lelohasztja lelkesedésünket, főleg azt figyelembe véve, hogy nemcsak WAP, hanem weboldalak böngetésére is alkalmas a Ming.

A belső, 8 megabájtos memória microSD kártyákkal bővíthető, amely az akkumulátor alatt kapott helyet, így minden alkalommal szét kell szednünk a gépet, amikor cserélni szeretnénk. Ezen kívül 3,5 megabájt a telefonkönyv számára dedikált, amely azért nem rossz. Kár, hogy nem a teljes memóriát kezeli egyben.Van Bluetooth is, amely támogatja a sztereó hangátvitelt, sőt a fájlátvitelt is. Ez utóbbit ugyan csak trükkösen, mert a SIM nélküli módban nem hajlandó, kártyánkat beletéve azonban simán megy.

A 850 mAh-s (BT-50) akkumulátor nagyjából két napig képes életben tartani a Minget. Ez teljesen átlagos eredmény. A teszt alatt a beszédminőséggel elégedett voltam, a kihangosítás terén pedig azt kell mondanom, a többi gyártónak van mit tanulnia. Brilliáns, gyönyörű hang, mintha mellettem ülne a beszélgetőpartner. A böngészés folyamatos (HTML oldalakat is megjelenít, természetesen), de lassú, köszönhetően az EDGE hiányának, a képnézegetés, hanglejátszás pedig szintén jó.

Összegzés. A Motorola A1200 egy gyönyörű készülék, amely felett bizony sok tekintetben eljárt már az idő. A szabad platformot sajnos nem lehet rajta igazán kihasználni, de úgy fest, a Motorola ezt nem így gondolja, tehát nyilvánvalóan nem az utolsó mohikánnal volt szerencsém találkozni.


Gubro

A készülék kipróbálható és megvásárolható a GSM Studio üzleteiben.
Weboldal: www.gsm-studio.hu
Elérhetőség:
Tel: +36-70-5655655
Fax: +36-1-2370446
E-mail: gsmstudiodp@yahoo.com

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények