Bevezető

Minden az A780-nal kezdődött. A Motorola elhatározta, hogy Linuxos mobilt fog gyártani, és meg is csinálták. Ha totón kellett volna megjátszani, valószínűleg mindenki kettest húzott volna, kivéve a Linux-őrülteket, akik természetesen teljesen biztosak voltak abban, hogy egy új kor hajnalára érkeztünk, Bill Gates és a Symbianos fejlesztők meg rákattanhatnak az álláskereső oldalakra.

Nem lett igazuk, a várt hatás korántsem volt annyira átütő, sőt, igazából aki nincs tisztában azzal, hogy miről is beszélünk, az ennél a pontnál már kattint is az x-re a jobb felső sarokban, de akkor lemarad egy nem éppen primőr, de nagyon érdekes készülék tesztjéről. Mindezt azért mondom, mert a 2004 harmadik negyedévében bejelentett A780 után a Morotola 19-re lapot húzott és 2005 decemberében bejelentette az A1200-ast, jelen tesztünk alanyát, ami szintén Linuxos operációs rendszerrel működik.

Érdekes, hogy a Ming még mindig forgalomban van annak ellenére, hogy lassan másfél éves modell. Úgy tűnik, a Motorola számításai nem jöttek be, hiszen az amerikai óriás modellciklusa ugyan hosszabb, mint például a Samsung-é, de azért a másfél év arra enged következtetni, hogy ez a vonal szép csendesen elhalálozik majd. Sajnos ezzel elveszítünk egy érdekes színfoltot, de nem fogunk ettől egy újabb gazdasági válságot átélni, az biztos.

Joggal kérdezhetnék: miért tesztelünk egy ilyen öreg modellt? A válasz egyszerű: Önök találkoztak vele a mindennapokban? Ugye nem. Pedig a Ming érdekes, szép és leginkább különleges darab, érdemes róla néhány szóban megemlékezni, és ki tudja: lehet, hogy lesz olyan, aki erre várt, és rohan a GSM Stúdióhoz megvenni – ezúton köszönjük nekik a lehetőséget.

Külső

A Ming meseszép. Ez nem kérdés, bárkinek a kezébe kerül, az ezt fogja mondani. A felhasznált anyagok elsőrangúak, a Motorola már 2005-ben tudott gyártani abból a selymes, bár kicsit kényes műanyagból, amely olyan kellemes fogást biztosít a készüléknek, hogy öröm kézbevenni. A készülék clamshellre hasonlító kialakítást kapott, amely mindig a Motorola erősségének számított, azonban itt a fedlapnak nincs funkciója, így bizony ezt flipesnek kell titulálnunk. A telefon nem túlzottan nagy darab, mindössze 95,7x51,7x21,5 mm, 122 grammos tömegével ugyan nem indulhat sem a pengék, sem a pehelysúlyúak között, de ez nem is cél.

A fedlap áttetsző műanyagból készült, ezen egy krómozott Motorola jel figyel, és ebben került elhelyezésre a hangszóró is. A hangszóróba a jelet a műanyagban futó vékonyka szálon viszik, igazán elegáns megoldás. Maga az előlap egy fémpántban végződik, az egész csukló abból készült. Rengeteg a csillogó króm a készüléken, de szerencsére nem lett búcsús, de tükörgondjaink nem lesznek vele, számos pontja alkalmas erre a cuccnak. A fedél alatt a mikrofon, szintén krómcsíkkal díszítve.

Az előlapon a plexi felhajtása után válik szabaddá a kijelző, alatta pedig a hívásindító, valamint hívásfogadó billentyű, közöttük pedig egy joystick, mind krómborítást viselnek. Bal oldalon krómcsík, benne a Motorolától megszokott hangerő-okosgomb-kombó, aki nem ismeri a márkát: a hangerőgombok között ül egy okosgomb, ami mindenféle ügyes dologra képes. Alaphelyzetben a realplayert illetve a kamerát tudja indítani, kinyitva pedig a kijelzőn kóborolhatunk a három billentyű segítségével, az okosgomb az „OK” szerepét játssza. Alatta headsetbemenet egy méltatlanul gagyi gumidugóval fedve.

Jobb oldalon szintén krómcsík, benne a kamera, valamint a hangvezérlés-hanghívást indító gomb, alatta mini-USB bemenet, ez utóbbi szintén a ronda szürke gumival bedugaszolva. A hátlapon felül krómbetétben a 2 megapixeles kamera optikája, alatta tükör, de minek, hiszen az egész felső részben láthatjuk magunkat, felette a makró-normál kapcsoló. Balra tőle a stylus silója, amelyből egy igen masszív cerka csalogatható elő. Van még egy szép Motorola logó a hátlapon, az alsó részen pedig a hangszóró rácsozata. Az egész telefon minőségi érzetet kelt, a felhasznált anyagok (leszámítva a két vérgáz gumidugót), az összeszerelés példás. Nem nyöszörög, egyben van.

Kijelző, menü

A kijelző egy 36x48 mm-es, 262 ezer színt felvonultató TFT, 240x320 pixeles felbontással. Mindkét irányban 2 mm-rel rövidebb, mint az előd kijelzője, de ennek köszönhetően képe szebb lett, hiszen a pixelszám megmaradt, ráadásul a színek száma is jelentősen növekedett. Képe nagyon szép, és ugye érintésérzékeny is. Na ezzel többnyire nem voltak gondok, bár néha nem tudtam eldönteni, hogy most lassulás, vagy rossz érintés okozta az akadozásokat, amik sajnos voltak. Az egész készülék lelke egy Intel XScale processzor, amely 312 MHz-en ketyeg. Mindennek ellenére néha úgy tűnt, hogy ez nem elég, vagy a menü nincs teljesen optimalizálva.

Nyomjuk meg a joystick-ot befelé, és csiribú-csiribá – nem jutunk a menübe. De nem ám, hanem az alapképernyőre kipakolt alkalmazások ikonjaihoz. Ez egyrészt bosszantó annak, akinek a keze már ráállt arra, hogy most a menübe kellene érkeznünk, másrészt kényelmes annak, aki már megtanulta, hogy az alulra kipakolt 5 alkalmazás (melyek cserélgethetőek) a leggyakrabban használatos, így ez külön jó. Felül 4 ikon látható, ebből az első a menü, a második a telefonkönyv, a harmadik az üzenetek közé repít, míg az utolsó a normál tárcsázóbillentyűket varázsolja a kijelzőre.

A menü ikonos, szép, de nem mozgó ábrákkal. A háttér testreszabható, ahogyan az ikonok sorrendje is. Persze a Motorola gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk: a joystick a menüben sem működik „normálisan”. Felfele vagy lefele billentve oldalra lépeget, jobbra-balra lökve pedig egy teljes képernyőt ugrik az ikonok között. Mivel amúgy is túl mélyen ül, rövid idő alatt feladtam. Pedig nincsenek virsli ujjaim. Maradt a kijelző nyomkodása a fentebb már említett parajelenséggel, a nem kiszámítható lassulással. A kijelző nyomkodására amúgy is elengedhetetlen, hiszen billentyűzete nincs a gépnek, így ha máshol nem, a szöveg illetve számbeviteleknél amúgy is szükség lesz a virtuális billentyűzetre.

Az operációs rendszer nagy előnye, hogy a készülék akár SIM-kártya nélkül is teljesértékű gépezet, nyilván a telefonálás, illetve azok a funkciók, amikhez a GSM hálózat szükségeltetik, hiányozni fognak. Ezt leszámítva a menü egésze rendelkezésünkre áll. Motorolás szokás a számomra csak stilizált T betűként aposztrofált „menü”, ebben újabb lehetőségek állnak rendelkezésünkre. A menü maga lehet ikonos vagy listás, sorrendje módosítható. Természetesen a multitaszkos használat sem okoz gondot, a túl sok egyszerre futó alkalmazás „gyógyítására” itt is van task manager. A Linux másik előnye az (lenne), hogy utólag okosítható a készülék, ez bizony ott bukik meg, hogy a legtöbb alkalmazás a Windows Mobile illetve Symbian rendszerekre készül, a Linux sajnos máig a „szegény távoli rokon” státuszban leledzik.

Telefonkönyv, üzenetek

A telefonkönyv maga a kánaán. Egyrészt a belső memória erejéig tárolhatunk benne szabadon telefonszámokat, másrészt egy kontakthoz gyakorlatilag egy komplett személyiségelemzés rögzíthető, az összes telefon és fax-számával, e-mail és postacímével, fényképével, születési dátumával, a felesége és gyermekei adataival. Ha ez nem lenne elég, természetesen egyéni csengőhanggal is tud jelezni, de a munkahelyének adatait, beosztását, főnöke és asszisztense nevét is rögzíthetjük. Van még itt egy jegyzet-rovat is, ha ennyi adat esetleg nem lenne elég. Ezen kívül hívócsoportokba is rendezhetjük. A telefonkönyben ugyanúgy prediktíven kereshetünk, mint anno a Motorola MPX200-nál (Windows Mobile), ez ügyes.

Üzenetkezelés terén kiválóra vizsgázott a Ming, ha leszámítjuk a billentyűzet hiányát. Van SMS, MMS, E-mail, ez utóbbi a hitelesített SMTP szerverekkel is megbirkózik és a csatolmányok sem okoznak számára gondot. A szövegbevitel a virtuális billentyűzet vagy a kézírásfelismerés segítségével történhet, már amennyiben tudunk olyan formájú betűket rajzolgatni, ami az A1200 szerint is az, amire mi gondoltunk. Ez nekem már az Accompliban sem ment, itt sincs másként, és ezen még az sem segít, hogy tanulékony és előbb-utóbb megtanulja a kézírásunkat. A virtuális billentyűzetnél van iTAP, ami tanulékony is, tehát egy idő után megismeri a szóhasználatunkat, így nagy segítség, azonban csak angol nyelven tudott, ami kiválóan szuperál, de mégiscsak magyarul kommunikálok többet, magyarul meg nem volt időm megtanítani a tesztidőszak alatt.

Az SMS-ek összefűzése gond nélkül ment, az MMS mérethatára 300 kB volt. Az e-mail méretkorláta 1 megabájt, ez viszont kicsit szűkös azt figyelembe véve, hogy csatolmányokat is kezel.

Kamera, szervező

A hátlapon figyelő kamera 2 megapixeles felbontásra képes. A kijelzőn nagyon jól mutatnak az elkészült alkotások, gépen nézve az átlagos kategóriába sorolhatóak. Az optika karimájára felkerült egy Motovideo felirat is, utalva arra, hogy mozgókép is készíthető. Ez a gyakorlatban QCIF (176x144 pixel) felbontású videók készítésére elég, aminél manapság már vannak jobbak is, a születési időpontban nyilván ez még másképpen hatott. A fényképezésnél érdemes a makrókapcsolót használnunk, úgy értem, makrónál a makrót (szép nem lesz tőle, de legalább életlen).

Itt említeném meg a névjegykártya-szkenner funkciót, amit a Sony Ericsson P990i-ből már ismerhetünk, itt sem működik másként. Lefotózzuk az adott névjegykártyát, a Ming pedig bejegyzést készít belőle telefonkönyvünkbe. Ezt egészen jó hatásfokkal teszi, bár a magyar ékezetek egy kicsit kihozzák a sodrából.

A képek nézegetésére a Picsel Viever alkalmazás ajánlott, amely a képeken kívül Word, Excel, PowerPoint, és Adobe PDF fájlokkal is elboldogul, mindezt akadásmentesen, tehát mégiscsak a Motorolánál nem stimmelt valami. A zenelejátszásért a Real Player felel, ami a háttérben is fut.

A naptár napi, heti és havi nézetben látható, kezelése nagyon hasonlít a számítógépünkön megismert Outlookra. Természetesen szinkronizálható a PC-vel, így nem maradunk le egyetlen tárgyalásról sem. Feltéve, ha időben felébredünk, erre az ébresztőt használhatjuk, amely 2 időpontot tud tárolni, mindezt nem ismétlődően, de van szundi szabályozható idővel és kikapcsolva is ébreszt. Van még itt világóra, meg egy számológép, de ezzel végére is értünk. Nagy kár, mert nagyon nehéz Linuxos programokat utólag beszerezni.

Adatkommunikáció, akkumulátor

Sajnos az adatkommunikáció nem erőssége az A1200-nak. Egyrészt az elődhöz képest kikerült a GPS, de ez még nem lenne baj. A baj az, hogy az EDGE képesség is, így az adatátvitelnél mindössze a GPRS áll rendelkezésünkre, hiszen a 3G és a HSDPA is ismeretlen dolognak számítanak a kütyünek. Ez bizony igen erősen lelohasztja lelkesedésünket, főleg azt figyelembe véve, hogy nemcsak WAP, hanem weboldalak böngetésére is alkalmas a Ming.

A belső, 8 megabájtos memória microSD kártyákkal bővíthető, amely az akkumulátor alatt kapott helyet, így minden alkalommal szét kell szednünk a gépet, amikor cserélni szeretnénk. Ezen kívül 3,5 megabájt a telefonkönyv számára dedikált, amely azért nem rossz. Kár, hogy nem a teljes memóriát kezeli egyben.Van Bluetooth is, amely támogatja a sztereó hangátvitelt, sőt a fájlátvitelt is. Ez utóbbit ugyan csak trükkösen, mert a SIM nélküli módban nem hajlandó, kártyánkat beletéve azonban simán megy.

A 850 mAh-s (BT-50) akkumulátor nagyjából két napig képes életben tartani a Minget. Ez teljesen átlagos eredmény. A teszt alatt a beszédminőséggel elégedett voltam, a kihangosítás terén pedig azt kell mondanom, a többi gyártónak van mit tanulnia. Brilliáns, gyönyörű hang, mintha mellettem ülne a beszélgetőpartner. A böngészés folyamatos (HTML oldalakat is megjelenít, természetesen), de lassú, köszönhetően az EDGE hiányának, a képnézegetés, hanglejátszás pedig szintén jó.

Összegzés. A Motorola A1200 egy gyönyörű készülék, amely felett bizony sok tekintetben eljárt már az idő. A szabad platformot sajnos nem lehet rajta igazán kihasználni, de úgy fest, a Motorola ezt nem így gondolja, tehát nyilvánvalóan nem az utolsó mohikánnal volt szerencsém találkozni.