Előszó, tartozékok, külső
Bár az olvasottsági adatok nem túl kedvezők, a fórumhozzászólások száma rendszerint elenyésző, a helyzet az, hogy alsókategóriás mobiltelefonról cikket írni nagyon jó móka. Nem volt mindig az, de 2011-ben azzá vált. Hogy miért? Azért, mert az egyszeri újságíróhoz talicskán érkeznek a legújabb androidos és Windows Phone alapú okostelefonok, melyek nevét meghallva valószínűleg sok olvasónk csurgatja a nyálát, mi viszont marhára tudunk örülni, amikor beesik egy olyan modell, mint az LG A110. Az egyik legolcsóbb készülék a piacon, valószínűleg már most sejti mindenki, hogy mire képes, de azért vannak fontos kérdések: mennyire stapabíró, mitől egyedi, milyen a hangminősége? A potenciális vásárlók közül mondjuk valószínűleg elég kevesen fogják elolvasni ezt a cikket, de én azért hatalmas lelkesedéssel válaszolok.
Az újdonságot két hete láttuk először a barcelonai Mobile World Congress szakkiállításon; az Optimus 3D létezésének ismeretében nem különösebben pörgetett fel minket a készülék, de azért egy picit megnyomkodtuk az apróságot. Hazaérve a magyar LG felé jeleztük is, hogy szükségünk lenne pár friss és ropogós készülékre tesztelés céljából; hogy őszinte legyek, nem feltétlenül az A110-re gondoltunk. Ettől függetlenül megérkezett, aprócska dobozban, melyben rajta kívül mindössze egy microUSB csatlakozós hálózati töltő és némi leírás lakik. Nem is vártunk többet, a szabványosodásnak pedig örülünk. Maga a doboz egyébként olasz, legalábbis a fedlapon virító semplice e robusto erről árulkodik. Szimpla és robusztus.
A 65 grammos tömegtől és a 103,9 x 43,5 x 12,9 milliméteres kiterjedéstől valószínűleg senkinek nem fog leszakadni a nadrágja, ez egy apró készülék. Könnyűségének oka nem csak az, hogy valószínűleg belül is levegő található benne, hanem az is, hogy műanyagból építették fel a külsejét, mely nem tűnik a technológia csúcsának, de őszintén szólva jobb minőségű, mint amire én ebben az árkategóriában számítanék. Az A110-et kellemes érzés kézbe venni, nem recseg és nem is ropog, bár azt azért egyből tudni róla, hogy nem az örökkévalóságnak tervezték. Feketében és szürkében is létezik, nálunk utóbbi járt, a dizájnt az oldalsó részeken lévő babakék betétlapok dobják fel, meglehetősen jó hatásfokkal.
Az előlap tetején terpeszkedik a telefonhangszóró, az öröm és boldogság jegyében ennek kerete is babakék, de az a helyzet, hogy ehhez a középszürke árnyalathoz jól megy. Kicsit lejjebb található az 1,5 hüvelykes képátlóval rendelkező, 128 x 128 pixeles felbontású TFT-LCD kijelző, mely egészen nagy betekintési szöggel és korrekt fényerővel büszkélkedhet, minek következményeként napfényben is kellemesen olvasható. Az előlap alján kapott helyet a gombsor, melynek felső része egy négyirányú navigációs körből, két szoftveres gombból és a híváskezelőkből, alja pedig a tizenkét darab numerikus gombból épül fel. Mindegyik kellemes méretű, korrekt nyomásponttal rendelkeznek, a kék színű háttérvilágítás pedig nemcsak egyenletes, de jól megy a dizájnhoz is.
A hátlap annyira puritán, amennyire egy hátlap csak puritán lehet. Nincs rajta semmi. Na jó, valami azért van, az átlagos mobiltelefonok kamerájának magasságában itt kicsit más a műanyag textúrája, de kamerát az ominózus rész ettől függetlenül nem rejt. Csatlakozók szempontjából az oldalsó részek is sivárok, de a már említett betétlapok ezt jól ellensúlyozzák. Két érdemi dolog van ezeken a részeken: felül a nyakpánt rögzítési helye, jobbra a fedlappal takart microUSB csatlakozó.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
