Hirdetés

Lenovo Vibe Shot - levillant, ha nem vigyázol

Bevezető

Kameratelefon. A szókapcsolat egy speciális, fényképezésre szakosodott mobilkategóriára utal, és a Kedves Olvasó el sem hinné, hogy a pár évvel ezelőtt még népszerű trend és az egyik legnépszerűbb darab, a Nokia N8 óta milyen kevés ilyen eszköz került piacra. Közös a 808 Pureview, a Lumia 1020, a Galaxy S4 és K Zoom, illetve újabban a Panasonic Lumix CM1 készülékekben a méretes burkolat (hiszen méretes szenzor és lencse lapul meg a házukban), a kézi beállítások sora, és nem egyszer a különleges, több ledes vagy xenon villanó, hiszen ez is fontos.

Kameratelefon csak másképpen a Lenovo Vibe Shot
[+]

Azt is látni kell persze, hogy az elmúlt években megnőtt az igény a vékony készülékekre, és az olyan apró szenzorokból is sok kihozható megfelelő lencsével és képfeldolgozással, mint amilyen a Huawei P8-ban, az iPhone 6-ban vagy mondjuk a Galaxy S6-ban van. A 7,3 milliméter vastag Lenovo Viba Shot is eme paradigma keretei között született meg, így más értelemben kameratelefon, mint a fentiek. Nem lapul ugyanis méretes szenzor vagy zoomlencse a kameraszerkezetben, ellenben akad optikai képstabilizátor, kétlépcsős exponáló gomb, infrás autófókusz, automata/kézi módváltó kapcsoló, és nem egy, nem kettő, hanem három ledes villanó, ami a márciusi MWC-n nem csak a közönség érdeklődését kelthette fel: olyan pletykákat is hallani, hogy a szembe lévő standon kiállító Microsoft új csúcskészüléke is ennyi villanóval érkezik.

A Lenovo Vibe Shot felső-középkategóriás hardvert kapott
[+]

Nyilván a 8 megapixeles előlapi és a 16 megapixeles hátlapi kamerának remekelnie kell, a Lenovo ugyanakkor nem hanyagolta el a mobilos oldalt sem, ezért a gyártó fém/üveg újdonsága 1080p-s megjelenítőt és 64 bites, felső-középkategóriás rendszerchipet kapott (Snapdragon 615), amelyek a küldetése azt, hogy az Android 5.1-en alapuló Vibe UI felületet problémamentesen meghajtása. Besegíthet a 3 GB RAM és a microSD-vel megtámogatható, 32 gigabájtos belső tároló, illetve a 2900 milliamperórás telep, úgyhogy az alapok adottak, hogy a kamera és a telefon egyaránt jól szerepeljen tesztünkben.

A Lenovo Vibe Shot fémkerettel és üveg hátlappal startolt el
A Lenovo Vibe Shot az LG G4 társaságában [+]

Bár a készülék még annyira új, hogy hozzánk fehér papírborítékban érkezett a gyártó hazai képviseletéből, utánajártunk, hogy mi lesz a fekete fedelű, piros belsős kartondobozban, ami kinézetével máris sokat ígér, hát még ha a szemrevaló és kompakt kameratelefon előfigyel belőle! A Vibe Shotot egy pillanatra félretéve némi leírásra, egy SIM-eltávolító tűre, egy lapos kialakítású USB kábelre és egy töltőfejre lehet majd bukkanni, headsetre viszont nem, ejnye-bejnye...

Külső és kijelző

A Vibe Shot jó képeket akar készíteni, és ehhez jó képet is vág: a letisztult, oldalt fém, elől-hátul üveg formavilágot mindössze a keret felől kissé kiemelkedő képernyővédő műanyag keret töri meg, de nem annyira, hogy a Lenovo kameratelefonjának hűvös eleganciájából levonjon. Bár a sarkak enyhén íveltek, az oldalkeret nem az, így a tenyérben határozottan érezni az éleket, mivel azonban a készülék mindössze 142 x 70 x 7,3 milliméteres és csak 145 grammot nyom, ez sosem zavaró, a konstrukció pedig példaszerű – így kell összerakni egy mobilkészüléket.

A Lenovo Vibe Shot exponálógombot és módváltót is kapott
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Lenovo Vibe Shot ZTE Blade S6 Sony Xperia M4 Aqua Huawei P8 Lite
Fehér fényerő 587 nit 382 nit 554 nit 336 nit
Fekete fényerő 0,25 nit 0,38 nit 0,53 nit 0,48 nit
Kontrasztarány 2347:1 1004:1 1044:1 700:1
Színhőmérséklet 7182 K + kézi 8250 K 7706 K + kézi 7652 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

Az öthüvelykes IPS panel 1080 x 1920 pixeles, a 441 ppi-s képpont sűrűség pedig minden tartalom tű éles megjelenítésére elég, ráadásul a maximális fényerő, a kontrasztarány és a színek is kitűnőek, bár a telítettség magasabb az ideálisnál. Sebaj: ez, és az enyhén kékes színkalibráció a beállítások között korrigálható, sőt: extra fényerő, illetve az olvasáshoz kényelmi mód is aktiválható, így nem csak a nap alatt elég világos, hanem éjszaka is elég sötét ahhoz a panel, hogy ne kelljen a szemünket tornáztatni. A betekintési szögek átlag felettiek, oldalról a panelra tekintve a színek nem, csak a kontrasztok változnak kissé. Az érintőpanel hibátlanul érzékeli az ujjakat, ha pedig kesztyűben kezelné az ember, az extra érzékenység bekapcsolásával ez sem lehet probléma.

A Lenovo Vibe Shot Full HD megjelenítője remek, bár a színei túlszaturáltak
[+]

A három androidos kezelőgomb ezúttal a Gorilla Glass 3-as üveglappal védett megjelenítő alá került, méghozzá alkalmazásváltó, home és vissza elrendezésben, érintésérzékeny formában és háttérvilágítással. Felülre az értesítési led, a 8 megapixeles, azaz nagy felbontású előlapi kamera, a beszélgetési hangszóró, a fénymérő és a közelségérzékelő került, márkafelirat erre az oldalra nem.

A Lenovo Vibe Shot IPS paneljének betekintési szögei kiválóak
[+]

A nyers fém megmunkálású oldalkeret több színben elérhető (sötétszürke fekete hátlappal, vörös fekete hátlappal és fémezüst fehér hátlappal), és mindegyik megoldás karaktert ad a Lenovo mobiljának. A unibody konstrukció velejárója, hogy a 2900 milliamperórás telep nem cserélhető, a két microSIM-et és a microSD kártyát ezért bal oldalt lehet behelyezni, ha kis fiókjukat a mellékelt tű segítségével előcsalogatja az ember. A bal alsó sarokban nyakba akasztós és egyéb tartó csatlakoztatható, legalul pedig a microUSB kábel, amelyet két hangszórórács fog közre, muzsika azonban csak a jobb oldaliból szól. A 3,5 milliméteres fülest felül lehet bedugni, ugyanitt egy mikrofonfurat is felfedezhető.

A Lenovo Vibe Shot mono hangszórót kapott
[+]

Az izgalmak a jobb oldalon kezdődnek, itt ugyanis nem csak a minimálisan kiemelkedő, mégis könnyen kezelhető hangerőszabályzó és a bekapcsoló billentyű pillantható meg, lefele haladva egy automatikus/professzionális kameramód kapcsoló is fellelhető, az alatt pedig egy kétlépcsős exponáló gomb, amelyet hosszan lenyomva (némi késedelem után) kikapcsolt képernyőnél is elindul a kameraszoftver. Beállítható egyébként az is, hogy a hangerőgombot kétszer lenyomva ugyanez megtörténjen, és mindjárt lőjön egy képet a Vibe Shot, ez pedig lényegesen gyorsabb megoldás, mint az előbbi.

A Lenovo Vibe Shot hátlapján 3 ledes villanó és 16 megapixeles kamera található
[+]

A kamerás élmények az üveg borítású hátlapon folytatódnak, és mindjárt kiszúrható, hogy ez az oldal függőlegesen két részre osztott, és ha fekvő helyzetbe állítjuk a készüléket, egy hagyományos digitális fényképező vonásait lehet felfedezni ezen az oldalon, ami nekünk kifejezetten tetszik. Fény felé fordítva bal oldalon csillan meg az ezüstös márkafelirat, jobb oldalon pedig a méretes lencse, amelynek balján, mint már említettük, valóban három ledes villanó és az infrás autófókusz pihen vagy pislákol, ha épp dolga akad. Ha az ember elfelejtené, felirat emlékezteti a 16 megapixeles felbontásra, az optikai képstabilizátorra és a fókuszálás technológiájára.

Hardver és Vibe UI

Két népszerű 64 bites rendszerchip versenyez manapság a felső-középkategóriában: a MediaTek MT6752, és a Qualcomm Snapdragon 615. A Lenovo az utóbbit választotta, amely négy 1 GHz-re skálázott Cortex-A53-as, és négy 1,7 GHz-re húzott Cortex-A53-as magot tartalmaz. A grafikus feladatokat az Adreno 405 látja el, rendszermemóriából pedig szerencsére elég sok, 3 gigabájt jár. A belső tároló is méretes, a 32 gigabájtból pedig valamivel több, mint 23 a felhasználó rendelkezésére áll, a többit a rendszer használja. MicroSD kártyával a tárhely bővíthető, ráadásul arra is lehet telepíteni. Emellett az USB OTG képességek sem hiányoznak, ha valaki külső táregységet dugna mobiljára, vagy mondjuk egy egeret.

A Lenovo Vibe Shot összeszerelése példaértékű
[+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark Lenovo Vibe Shot Huawei P8 Lite ZTE Blade S6 Sony Xperia M4 Aqua
Rendszerchip Snapdragon 615 HiSilicon Kirin 620 Snapdragon 615 Snapdragon 615
AnTuTu Benchmark 5.x 39648 pont 32106 pont 34118 pont 37241 pont
Vellamo Browser 2437 pont 2274 pont 2231 pont 2376 pont
Vellamo Metal 1097 pont 1086 pont 975 pont 948 pont
SunSpider 1.0.2 1346,5 ms 1393,9 ms 1136,6 ms 1393,9 ms
Geekbench 3 (single) 732 pont 586 pont 660 pont 648 pont
Geekbench 3 (multi) 2792 pont 2556 pont 2390 pont 2540 pont
GFXBench Man. onscreen 5,8 fps nem indult el 12 fps 12,1 fps
GFXBench Man. offscreen 5,9 fps nem indult el 5,8 fps 5,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 14 fps 16 fps 24 fps 25,3 fps
GFXBench T-Rex offscreen 14 fps 10 fps 15 fps 15,5 fps

A szintetikus teljesítménytesztek a várt és megszokottan jó eredményeket hozták, és bár a MediaTek megoldása valamivel gyorsabb a Qualcomménál, megfelelő optimalizálás esetében ez alig érezhető. A Lenovo felülete pedig nem dadog, nem akadozik, bár az alkalmazásindításon és váltáson érződik, hogy azért nincs az SoC a Snapdragon 810 vagy az Exynos 7420 szintjén. A játékok többsége gond nélkül elfut, a Real Racing 3 vagy az Adventures of Poco Eco esetében viszont határeset a képfrissítés, de legalább a készülék a határ jó oldalán marad. A készülék az átlagosnál jobban melegszik, és böngészéskor is észrevehető a dolog, ám a fém/üveg ház sosem forrósodik fel.

A Lenovo Vibe Shot Android 5.1-en alapuló Vibe UI-t futtat A Lenovo Vibe Shot megtartotta a Material Design kapcsolópanel stílusát
[+]

A Vibe Shot gyártói felülete 5.1-es Androidon alapszik. Első bekapcsolás mindjárt kaptunk egy üzenetet, hogy új szoftvercsomag érkezett, mondjuk a DO_NOT_USE_S999_Z90a40, azaz kb. „frissítés érkezett, de ne használd!” üzenet elég vicces volt, olyan ez, mint az „ivóvíz, de ne igyon belőle!” felirat, úgyhogy nem ittunk. A Vibe UI több másik kínai (és egy amerikai) rendszerfelülethez hasonlóan alkalmazásmenü nélkül dolgozik, így minden ikon és widget a 4 x 5 kiosztású kezdőoldalak valamelyikén kap helyet. Persze, ha az embernek ez nem tetszik, másik launcher feldobásával visszaszerezheti a menüt. A Vibe UI sötét hátterekkel, vékony betűtípusokkal, visszafogott átmenetekkel és sokszínű ikonokkal dolgozik, ami jól áll a készüléknek.

A Lenovo Vibe Shot felülete témázható A Lenovo Vibe Shot zárképernyőjén is megjelennek az értesítési kártyák
[+]

Nem vagyunk a gyári megjelenéshez kötve: a témaboltból világosabb és harsányabb stílus is beállítható, emellett a kezdőképernyő és az alkalmazásváltó kinézete is lecserélhető. Az utóbbi alapból Material Design stílusú és kártyapakliszerűen pörgethető, a Lollipopból pedig ismerős lehet az újfajta értesítési panel, ezúttal sok-sok és testre szabható kapcsolóval. A Google asszisztense a home hosszú megérintésével hívható elő. A billentyűzet a Google gyári, elválasztók nélküli variánsa magyar szótárral, ékezetekkel és korrektúrával.

A Lenovo Vibe Shot alkalmazásváltója kártyapakliszerűen pörgethető A Lenovo Vibe Shot lebegő gombot is felajánl az egykezes használathoz
[+]

Akad pár gesztusvezérlési funkció, így a kétkoppos felébresztés és képernyőlezárás, amiből az előbbi hektikusan, az utóbbi meg egyáltalán nem működik. Villámfénykép is készíthető, méghozzá a hangerőgomb kétszeri megnyomásával kikapcsolt képernyő mellett. Aktiválható egy áttetsző, apró lebegő gomb az egykezes használat megkönnyítésére – ha ezt megérintjük, akkor virtuális formában felugranak az androidos kezelőgombok és a számológép, a kamera, a képernyőzár, a gyorskapcsolók, a zene és a legutóbb használt appok indítóikonjai. Ezt a panelt is saját ízlésére szabhatja az ember, már csak a széles érintés elnevezés helyett kellene valami értelmesebbet kitalálni (a csúcssebességű kattintás is elég vicces, ez a gyorsfotó lenovós neve).

Szoftverek

A Vibe Shot telefonkönyve magán viseli a Material Design és a Vibe UI stílusjegyeit, a vékony karakterek, a világos háttér és az alig látható elválasztók jól állnak az alkalmazásnak. A tárcsázóban indítható gyorskeresés és a gyorshívás, a telefonkönyv adatait be lehet hívni a SIM-ekről és Google-fiókokból, a szám nélküli tételek szűrhetők, emellett kedvenc névjegyeket is ki lehet választani. A Vibe Shot Dual SIM-es készülék, és a hívásnapló listázza, hogy melyik beszélgetést melyik számról folytattuk. Nem akadt gond az SMS és Email appok használatával, az utóbbi feladatot egyébként már a Gmail is ellátja.

A Lenovo Vibe Shot telefonkönyve átlátható és jól kezelhető A Lenovo Vibe Shot fájlkezelője fájltípus szerint is rendezi a tárolók tartalmát
[+]

Naptárból a Google remek szoftverét mellékelte a Lenovo, a keresőóriástól egyébként a többi szokásos alkalmazás is ellátogatott a kameratelefonra. Az eszközök közül jár még a SIM-kezelő, a Számológép, a Hangrögzítő, az Óra, az Iránytű és a kitűnő Fájlkezelő, ami típusok szerint is csoportosítja fájljainkat. A Lenovo mellékelte a használati útmutatót is, további segítséget pedig a Lenovo Companionnal lehet kérni, amellyel egyébként a rendszerfrissítések, a webes támogatás és a készülék fórumai is elérhetők.


[+]

A gyártó gondolt az eszközök közötti kommunikációra is. A SHAREit-tel könnyedén lehet fájlt cserélni a kapcsolódott mobilok, táblagépek és PC-k között, a SYNCit-tel a lenovós felhőszolgáltatást és a mentéseket lehet kezelni, a CLONEit-tel pedig gyorsan át lehet vinni a régi készülék személyes- és alkalmazásadatait az újra.

A Lenovo Vibe Shot biztonságos módjának működése nem egyértelmű
[+]

A lenovós csapat a biztonságra is gondolt, és a szokásos képernyőzáron felül a aktiválható a Biztonságos Mód, amellyel elviekben alkalmazásokat, Google-fiókunkat, fényképeket és értesítéseket lehet elrejteni. Az aktiválása mintegy vendég fiók indítását jelentené, és módváltáskor az általánoshoz és biztonságoshoz is képernyőzár rendelhető. Igen ám, de hiába nem érhető el a tulajdonos Google-fiókja a biztonságos (=vendég) módban, a hívásnapló, az SMS-ek, az emailek és a fájlkezelőből a galéria és minden más igen, és a mód beállításai is elérhetők, szóval nem látjuk pontosan mit akart ezzel a Lenovo. Akkor már ott a lollipopos vendég és alternatív felhasználói mód, csak le kell nyitni az értesítési panelt, és létrehozni egy ilyet. Hasznosabb az értesítéseket és jelzőhangokat helyszín és időpont alapján kezelő profilbeállítás, így akad otthoni, irodai, déli pihenő, találkozó, órán való részvétel és éjszakai önálló tanulás mód (ezeket tényleg nem mi találjuk ki). Ezek választásunk szerint adott időpontban vagy adott koordinátákat elérve kapcsolnak ki- és be.

A Lenovo Vibe Shottal a böngészési élmény remek A Lenovo Vibe Shot böngészője, a Chrome több lapot is megfelelően kezel
[+]

A Vibe Shot előre telepített böngészője a Chrome, amely rendben kezel több lapot, a Google-ös könyvjelzőket és keresési előzményeket, az asztalos és mobilnézetet, emellett a tartalommegosztás, a keresés és a nyomtatás is működik, és még inkognitólap is nyitható. Hiányzik viszont a zoomalapú sortörés és a Flash-tartalmak támogatása. A böngészési sebesség remek, a hardver elég erős, hogy a honlapok döntő többsége esetében ne legyenek késedelmek vagy megakadások.

Kamerák, multimédia

Elérkeztünk a teszt legfontosabb fejezetéhez, és mint mindig, ezúttal is a hardverrel kezdenénk. Az előlapra 8, a hátlapra pedig 16 megapixeles szenzor került. Mivel az utóbbi 16:9-es képaránnyal és 5328 x 2997 pixelen rögzít (hasonlóan a Vibe Z2 Próhoz és a Galaxy S6-hoz), talán egy Sony IMX modul lapulhat az f/2,2-es rekeszértékű lencse alatt, biztosat persze nem tudunk kijelenteni. Azt viszont elmondhatjuk, hogy a kézremegések kiküszöbölésében az optikai képstabilizátor, az erős villanófényért és a pontos bőrtónusokért a három ledes villanó, a gyors fókuszért pedig az infrás rendszer felel. Ha már fókusz, általánosságban gyorsan élesít a rendszer, bár nem annyira, mint a lézeres vagy PDAF megoldások, ráadásul akad helyzet, főleg sötétben és a makrók esetében, amikor már lassabb és pontatlanabb a rendszer. A képstabilizátor jó munkát végez, bár nem kompenzál annyira jól, mint mondjuk a Huawei P8, mégis kellemes extra este és a videofelvételekhez. A fotók gyorsan készülnek, sőt: kikapcsolt képernyő mellett kétszer megnyomva a hangerőgombot egy másodperc alatt el lehet kapni egy pillanatot. Ez a metódus egyébként gyorsabb, mint az exponálót hosszan lenyomva indítani a szoftvert, ami néha össze sem jön. Fényképezéskor a kétlépcsős exponáló viszont hibátlanul teszi a dolgát.

A profi kameramód felületén a záridő is állítható
A profi kameramód felületén a záridő is állítható [+]

A kameraszoftver kétlaki, és a kapcsolóbillentyűvel bármikor válthatunk az egyikről a másikra. Az automata maga választja ki a megfelelő témát és beállításokat, de azért a vaku, a fehéregyensúly, az érzékenység és a fénymérés állítható, az intelligens piszkozat mód bekapcsolásával pedig a készülék segít kiválasztani a megfelelő kompozíciót. Az élőképen exponáló és video felvevő ikon is megpillantható. A komolyabb beállítások profi módba kapcsolva hívhatók elő, így az expozíciókompenzáció (+- 2 Fé), az érzékenység (ISO100-1600), a záridő (1/15, 1/5, 1/2 és 1 másodperc), a fehéregyensúly és a fókusz csúszkája, valamint a HDR. Kár, hogy az állítási lehetőségek száma erősen korlátozott, emellett kimaradt az önkioldó, a képinformációk megjelenítése (lásd a Vibe Z2 Pro élőképét), illetve erről a felületről a videorögzítés ikonja (a profik netán nem kameráznak?). Elérhető pár mód a jobb alsó ikont megérintve, így a panoráma, az éjszakai (városi fények, mozgó emberek, színpad, beltéri), a művészi HDR (több féle módon szaturálja szanaszét a képeket), a háttér elmosása és a szelfipanoráma. A fényfestés kimaradt, pedig a kínai szoftverváltozat mintha tudná ezt. Az előlapi kamerához arcszépítő funkciók, a kijelzőt rózsaszín vagy narancs színben felvillantó „vaku” is elérhető, és ezúttal nem kell lemondani az önkioldóról. A modullal részletgazdag előlapi fotók lőhetők elég nagy látószöggel, (íme egy példa), viszont középszerű dinamikatartománnyal. A csoportos szelfizőknek ott a szelfipanoráma, (katt!).

A Lenovo Vibe Shot hátlapi kamerája optikai képstabilizátort is kapott és jó képeket készít
[+]

A főkamerával nappal korrekt fotók lőhetők. A dinamikatartomány és a vonalélesség alapvetően jó, így bőven jut részlet az elkészült képekre akár A4-es nyomtatáshoz, viszont a legfinomabb részletek és az élek környékén kiszúrható némi zajmentesítés és elég jelentős élesítés, amit nyugodtan vissza lehetett volna fogni. A HDR mód általában jó szolgálatot tesz, viszont az elkészült képek kissé túlszaturáltak, ez igaz egyébként a vakus fotókra is, persze biztos akad, aki így szereti. A makrófelvételekre is bőven jut minőségi részlet, ám ilyenkor nem mindig pontos az autó- vagy kézi fókusz, és 7-8 centiméternél közelebbről nem is lehet a témára élesíteni. A camera2 API-n alapuló szoftverek, mint a Manual Camera nem támogatottak, és DNG RAW-ban sem lehet rögzíteni.

Este komoly segítség a jó fényerejű villanótrió, az optikai képstabilizátor és a záridő állítási lehetőség, úgyhogy ilyenkor is jól szerepel a Vibe Shot, legyen szó a fehéregyensúlyról vagy a részletgazdagságról, bár olyan éles képek nem lőhetők, mint mondjuk a Huawei P8-cal. No de mire jó a három villanó? Mondjuk a többféle színű és fényerejű villantásra a megfelelő bőrtónusokért és a kiégett részletek elkerüléséért. Kipróbáltuk az éjszakai módot, de igazából nem sok hasznát vettük, mivel általában magas érzékenységgel rögzített, amikor viszont úgy adta a helyzet, a HDR módot is bevetettük, ez pedig olyan trükk, ami sokszor hasznos volt. Kamerás fronton tehát felnőtt a saját maga által kitűzött feladathoz a Vibe Shot, és lazán saját árkategóriája fölött teljesít; az említett egy-két apróságra azért remélhetőleg érkezik javítás. Videofelvételek legfeljebb 1080p-ben lőhetők 30 fpssel, elég jó képminőséggel, kissé tompa hangokkal, íme egy klip. 4K, 60 FPS vagy HDR mód nincs.

A Lenovo Vibe Shot zenelejátszója a Play Zene A Lenovo Vibe Shot FM-rádiót is kapott, ami fülessel működik
[+]

A zenelejátszó feladatkörét a Play Zene látja el, amely a helyben tárolt fájlok mellett a Google alkalmazásboltjában vásárolt tartalmakat is lejátssza, illetve bármiféle számot csoportosít műfajok, előadók, albumok és dalok szerint (a wma fájlokat nem hajtotta meg a lejátszó). Tartalomajánló és hangszínszabályzó akad, widgetből pedig főképernyős, értesítési paneles és zárképernyős. Az FM-rádióról ezúttal nem kell lemondani, a beüzemeléséhez füles csatlakoztatására lesz szükség.

A Lenovo Vibe Shot videolejátszója nem hajt meg minden kódolást és felbontást
[+]

A videofájlok lejátszása sem okozhat gondot a Full HD-s eszközzel, legalábbis H.263, H.264 és Mpeg4 kódolás esetében. Ha ugyanis 2K-s, 4K-s, AC3-as, DivX-es vagy Xvid kódolású fájlt próbálunk lejátszani, akkor egy „a videó hibás” üzenet fogad bennünket – nyilván nem a szoftver a hibás, hanem Te, amiért egy olyan fájlt tettél fel, amit a BS Player lejátszik, a gyári app viszont nem). A készülék alján elhelyezett monó hangszóró kifejezetten szépen szól, főleg a közép- és magas tartományokban, a maximum hangerő pedig átlag feletti, bár ilyenkor már túl élesek a hangok, tiszta zeneélményért javallott 2-3 lépcsővel lejjebb venni a hangerőt. A szokásos audiomérést nem tudtuk elvégezni, mivel a készülék valamiért nem birkózott meg tesztfájljainkkal, ám a szokásos zenéinket gond nélkül le tudtuk játszani, és szentkuti11 kollégával megállapítottuk, hogy minőségi hang jut jó minőségű fülesekre, érzésre alacsony háttérzajjal és sztereó áthallással, szóval a Vibe Shot zenehallgatásra sem utolsó.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Vibe Shot a felső-középkategóriában átlagosnak számító adatkommunikációs csomagot kapott, élén a Cat.4-es LTE modemmel, amellyel 150 Mbps-os elméleti letöltési sebesség érhető el (3G-n 42 Mbps a limit). A beszélgetési hangminőséget mindkét oldalon megfelelőnek találtuk, bár elfordult egy népszerűtlen lollipopos hiba: egy hívás végén pár másodpercre elvesztette a készülék a mobilhálózati jelet. A Vibe Shot két microSIM-et fogad be dual standby technológiával, ami azt jelenti, hogy egyszerre két számmal is a hálózatra lehet kapcsolódni, ha viszont az egyikről beszélgetés folyik, a másik lekapcsolódik. Az egycsatornás 802.11a/b/g/n szabványú WiFi modul érzékenységét megfelelőnek találtuk, és a hotspot és Direct funkciókról sem kellett lemondanunk. USB-ből 2.0 a szabvány MTP-vel és OTG-vel, Bluetoothból pedig 4.1 A2DP-vel és LE-vel. A navigáláshoz a GPS, a GLONASS és a Baidu műholdak mellett a földi antennák és routerek jeleinek iránymutatását is be lehet vetni, a pozíciószerzés pedig gyors és pontos. Az adatkommunikációs felhozatal két hiányossága az NFC és az infra.

A Lenovo Vibe Shot Dual SIM-es és microSD kártyát is befogad
[+]

A vékony készülékház és a nagy felbontású kamera ellenére decens méretű, 2900 mAh-s telep fért a két üveglap közé, amivel átlag feletti, bár nem kiemelkedő üzemidő érhető el. Nekünk ötórás átlagos képernyőidő jött ki egy töltésből, ez vegyes használattal nem rossz eredmény. Persze, ha többet játszik, (vagy ne adj’ isten, fényképezik) az ember, biztosan naponta töltőre kerül kameratelefonja, ám az alacsony készenléti fogyasztás lehetővé teszi, hogy akinek kevésbé függ az élete okostelefonjától, kétnaponta töltse csak. Internetezni egyhuzamban, közepes fényerőn 10 órán át tudtunk, a MinDig TV-t pedig 8 és fél órát sikerült streamelni, ezek az eredmények is rendben vannak. Az üzemidő meghosszabbítására több mód is akad, így akkumulátorkímélő opció, a GPU órajelének korlátozása, a háttérfolyamatok menedzselése és monokróm, butatelefonra redukáló abszolút energiatakarékos mód hanghívás, SMS és ébresztő funkciókkal és hosszú üzemidővel.

A Lenovo Vibe Shot remek készülék jó kamerákkal
[+]

Értékelés: Lenovo Vibe Shot
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 8 pont
Hogyan értékelünk?

A Lenovo Vibe Shot egy kamera köré épült mobil, mégsem bumfordi vagy lapáttenyérre szabott, sőt: kifejezetten kompakt és könnyű, ami nincs a fotóminőség vagy az üzemidő rovására. Az összeszerelés példaszerű, a küllem egyedi és szemrevaló, emellett a Vibe UI megjelenésére sem lehet panasz. A Full HD-s kijelző, a Snapdragon 615-ös SoC és a 3 GB RAM megfelelő társ a mindennapi okostelefonos teendőkhöz, persze akad gyorsabb mobil, főleg a játékok terén, de nem ez volt a lényeg a készülék megalkotásakor. Jó hír a 32 gigabájtos tároló és a microSD foglalat, így nem kell aggódni, hogy egyhamar elfogyna a szabad terület, és SIM-ből is kettőt be lehet helyezni. Nappal igen jó fotók lőhetők, csak a zajmentesítést és a szoftveres élesítést kellett volna visszafogni, este pedig az optikai képstabilizátor, a három ledes villanó és a kézi beállítások sora segít, bár az autófókusz egyszer-egyszer hibázik.

A Vibe Shot nem úgy kameratelefon, ahogy a Lumia 1020 vagy a Galaxy K Zoom, sőt: akad csúcskategóriás mobil, amelyik összességében erősebb fénykép fronton, mondjuk vonalélességben, fókuszsebességben vagy 4K felvételben, amire a Lenovo üdvöskéje nem képes. Azonban a dedikált kameragomb és a részletesen kitárgyalt képességek egyáltalán nem megszokottak a felső-középkategóriában, és itt van a dolog elásva: ezért a jó kamerás telefonért nem kell kétszázezer forintot kifizetni, mégsem jár a dolog az anyaghasználat, a sebesség, a kijelző vagy az androidos rendszerverzió kompromisszumával. Hogy mennyi az annyi, egyelőre nem tudjuk pontosan megmondani, csak a külföldi árak alapján következtetni. Ha 110 ezer forint környékén megáll a mutató (amire azért kicsi esély van), mindenki képzeljen lentre egy Ajánlott plecsnit, mert a Vibe Shot tényleg jól sikerült, és kevés a hibája. Ha viszont 120-130 ezer forint magasságában startol el, akkor a konkurenciát figyelembe véve (beleértve a ma már igen jól árazott Vibe Z2 Prót), az alábbit érezzük helyes jutalomnak:

Lenovo Vibe Shot

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Lenovo Vibe Shot
Lenovo Vibe Shot Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 142 x 70 x 7,3 milliméter
Tömeg 145 gramm
Színvariációk fekete, vörös, fehér
SIM-foglalat 2 x microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (441 ppi)
Kijelző és készülékház védelme Gorilla Glass 3
Kijelző típusa IPS-LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Snapdragon 615 MSM8939
Processzor típusa négymagos, 1 GHz-es Cortex-A53 + négymagos, 1,7 GHz-es Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 405
RAM mérete 3 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 32 GB (23 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.1 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n WiFi hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés/kültéri
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.1 (Lollipop)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek ShareIt, SyncIt, CloneIt
Multimédia
Fő kamera 16 megapixel, autófókusz, 3 LED
Másodlagos kamera 8 megapixel
Videó felvétel 1080p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2900 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor, autó/profi kameramód kapcsoló, exponálógomb

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés