Menü, hangulat - úgy általánosságban
Maga a játék 2007-es fejlesztés, a megrendelő a már említett Sony Pictures Digital, a kivitelező pedig a jól ismert Javaground. A programot indító ikonhoz nem lehet sok dolgot hozzáfűzni, egy szimpla S betűben utaltak a mi Snoop Doggunkra. Az alkalmazás elindítása után előbukkannak a megszokott logók, majd a kérdés, amire ezúttal három lehetséges választ is adhatunk: nem kérünk hangot (ajánlott), csak zenét szeretnénk illetve kizárólag a hangeffektekhez érzünk éppen kedvet. A menü megjelenése előtti animációban láthatunk egy képet a rapperről is, ezután a listánk felett mindig a legutóbb használt autónk lesz, a'la Need For Speed.
A menüpontok neve nem szorul magyarázatra, a Helpet is csak azoknak érdemes átfutni, akik az evolúciós fejlődésben még a Rubik kockánál tartanak. A Play Game-hez három almenüpont tartozik, az elsőnél választhatjuk ki a következő versenyünket, míg a másik kettő segítségével áthuppanhatunk egy másik verdába, vagy igénye esetén a meglévőt tuningolhatjuk valamelyest. Összesen három autóból áll a repertoár, ez azért finoman szólva is kevés. Ebben a stílusban az ösztönzőerőt a pályák teljesítése után járó pénzek megszerzése szokta jelenteni, így van ez itt is, járművünket átfesthetjük, módosíthatjuk a felépítését, variálhatunk a felnikkel és a kerékmérettel, továbbá az audiorendszerben és a lórájderezéshez szükséges hidraulikában is jelennek meg új cuccok.
Extrákkal nem vagyunk elkényeztetve, az említett lehetőségek alatt csak az éppen szükséges mennyiséget fogjuk megtalálni, ehhez hasonlóan a játékot és a játékélményt sem tudnám szuperlatívuszokban jellemezni. Pályafajtából és „világból” is három-három van, előbbit pedig két részre oszthatjuk, az egyiknél egy meghatározott eredményt kell elérnünk, a másiknál meg... szintén, csak ott elvileg durvábban vagyunk motiválva, mert látunk egy ellenfelet is a mi autónk mellett. Gyakorlatilag nem egy adrenalinpumpa a Cruisin', leginkább a a Tetrissel van egy súlycsoportban, de az biztos, hogy nem fog akkora sikert elérni.
Los Angeles három valós városrészében, Comptonban, Long Beachen és Venice Beachen tehetjük próbára a képességeinket, ezek a karrierünk előrehaladtával válnak választhatóvá. A kerületek alatt egy elég hosszú utat kell érteni, a gettólakók pedig mindig pontosan tudják, mikor kell az út szélén gangelni - ha Snoop Dogg klippet forgatnak, vagy ha Eazy E szeretne Comptonról szövegelni a comptonos sapkában, vagy ha a Sony kitalálja, hogy kell nekünk egy ilyen javás cucc. A tesók tehát masszívan integetnek a járda túlsó oldalán nekünk, ez talán ad egy közepesnél kicsit jobb hangulatot.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!