QuickOffice, DocScanner
Folytatódik az érdekes iPhone/iPod Touch alkalmazásokat bemutató cikksorozatunk, az eheti részben pár üzleti alkalmazást mutatunk be, melyek persze nem csak az üzletembereknek fognak jól jönni.
Talán egy normális dokumentumkezelő alkalmazás az, ami a legjobban hiányzik az iPhone-ról. Ezt a külső szoftverek készítői is érzik, az efféle szoftverekért ugyanis rendszerint horribilis összegeket kell fizetnünk, ingyenes alternatívából kevés van. A fizetősök között viszont minden kétséget kizáróan a Symbian platformról már ismert QuickOffice a legjobb, melyet az azonos nevű cég már évek óta fejleszt és csiszolgat, ami meg is látszik. A program elképesztően felhasználóbarát, amellett, hogy logikusan felépített, szinte minden funkciót tartalmaz, amit csak szeretnénk. Persze azért ez sem a csúcs, hiszen csak szövegszerkesztőből és táblázatkezelőből áll, prezentációkat tehát nem tudunk létrehozni.
A fájlkezeléssel ezen túl is akadnak gondok. A Microsoft Office formátumokkal nagyon szépen elboldogul az QuickOffice, a kivételt a 2007-es Office-szal szerkesztett docx/xlsx formátumok képezik, ezeket ugyanis nem tudja szerkeszteni az iPhone-os program, olvasásra viszont meg tudja nyitni őket — a gyártó szerint egyébként a következő frissítéssel ez meg fog változni, a docx/xlsx formátumot is lehet majd szerkeszteni. Szomorú viszont, hogy az OpenDocument formátummal semmit nem tud kezdeni a szoftver, ráadásul ezzel kapcsolatban ígéretek sincsenek. Mindezektől függetlenül bátran állíthatom, hogy az QuickOffice a platform legjobb szövegszerkesztő/táblázatkezelő programja, mely egyébként olyan extrákkal is kecsegtet, mint a WiFi-n keresztüli fájlátvitel, a dokumentumok e-mailből történő kiszedése illetve továbbküldése, valamint a készülék lemezmeghajtóként történő mountolása. Az árát mondjuk meg is kérik rendesen, de akinek szükségesek ezek a funkciók, az nem nagyon találhat jobbat.
QuickOffice Mobile Office Suite | ||
Kategória | Dokumentumkezelő | |
Ár | 10,49 EUR | |
Fejlesztő | Quickoffice Inc. | |
Méret | 7,4 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Ha már a dokumentumoknál tartunk, érdemes pár szót ejtenünk a DocScannerről, mely állítólag az "első iPhone-os szkennerprogram". Ez minden bizonnyal erős túlzás, gyakorlatilag semelyik készülék kamerája nem teszi lehetővé, hogy az érdemben tudjon dokumentumokat beolvasni, de amit ki lehet hozni a dologból, azt a DocScanner valószínűleg kihozta.
Az alkalmazás a készülék kameráját használja a dokumentum lefotózásához, használatához szükséges, hogy a háttér sötétebb legyen, mint maga a dokumentum — ez egyben homogenitást is feltételez. Ezután már semmit nem kell tennünk, a program érzékeli az éleket, végrehajt egy perspektíva-korrekciót, optimálisra állítja az telítettséget, levágja a felesleges részeket, majd kész is a PDF/JPG formátumú dokumentum, amit a natív e-mail klienssel egyből tovább is küldhetünk, illetve feltölthetjük iDisk tárhelyünkre is. Nem mondom, hogy a világ leghasznosabb programja, ráadásul tudásához képest pofátlanul drága is, de akinek pont erre van szüksége, az minden bizonnyal értékelni fogja.
DocScanner | ||
Kategória | Dokumentum szkenner | |
Ár | 7,99 EUR | |
Fejlesztő | Norfello Oy | |
Méret | 1,7 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
FTP On The Go, WiFi HD Free
A dokumentumok kezelésén túl az iPhone-on sajnos kérdéses azok továbbítása is. Az elektronikus leveken túl megoldás lehet egy FTP kliens, mondjuk az FTP On The Go.
A program mindent tud, amit elvárhatunk egy efféle alkalmazástól. A fájlok fel- és letöltésének lehetősége egyértelmű, a beépített szövegszerkesztő (benne find/replace és go to line utasításokkal) megléte viszont örömteli, ahogy az is, hogy a program egyéb formátumú fájlokat is meg tud nyitni olvasásra (Word/Excel/PowerPoint/PDF/képek/videók). Beépített böngészőjének köszönhetően pedig a webmesterek anélkül nézhetik meg a frissen végrehajtott módosítások eredményét, hogy ki kellene lépniük a programból. Sajnos ez sincs ingyen, de jó.
FTP On The Go | ||
Kategória | FTP-kliens | |
Ár | 5,49 EUR | |
Fejlesztő | Headlight Software Inc. | |
Méret | 0,7 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
A WiFi HD Free egy jóval egyszerűbb program, melynek segítségével vezeték nélküli hálózaton keresztül elérhető tárhelyet csinálhatunk a készülékünkből. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy csatlakozunk a hálózatra, elindítjuk az alkalmazást, majd számítógépünkön beírjuk az iPhone IP címét, wow, kész is a csoda. Az alkalmazás segítségével tehát kvázi pendrive-vá tudjuk avanzsálni az iPhone-t, a dokumentumok és egyéb fájlok mozgatásának kényelmes módja ez, de persze backupra is ideális. Ráadásul ingyenes, bár hirdetéseket találunk benne.
WiFi HD Free | ||
Kategória | vezeték nélküli merevlemezt csinált az iPhone-unkból | |
Ár | ingyenes | |
Fejlesztő | Savy Soda | |
Méret | 0,2 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Bérkalkulátor, iTie
A végére két egyszerűbb, de annál hasznosabb program maradt, melyek közül az első a Kulcs-Soft Bérkalkulátora, melyet az iTunes-ban értelemszerűen ékezetek nélkül találunk meg.
Mint az a névből egyértelműen kiderül, egy bérkalkulátorról van szó, használata tehát igen egyszerű: beírjuk nettó vagy bruttó bérünket és gyerekeink számát (a családi kedvezmény miatt), majd eldöntjük, hogy adójóváírással vagy anélkül történjen a kalkuláció. Ezután megtekinthetjük, hogy mennyit kell adózni az adott jövedelem után, legyen szó a munkavállalói vagy munkáltatói oldalról. Álláskeresőknek jól jöhet, főleg, mert ingyenes.
Bérkalkulátor | ||
Kategória | Bérkalkulátor | |
Ár | ingyenes | |
Fejlesztő | Kulcs-Soft | |
Méret | 0,5 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Utolsó alkalmazásunk még egyszerűbb: iTie. Ha valakinek hozzám hasonlóan csak a párja tudja megkötni a nyakkendőjét, azt imádni fogja ezt a szintén ingyenes alkalmazást, melyben hat nyakkendőkötési technika (hat különböző kötésfajtához) található meg képekkel és leírással ellátva.
A program segítségével jöttem rá, hogy nyakkendőt kötni egyszerűbb, mint hittem! Ennyi volt erre a hétre, jövő héten ugyanitt!
iTie | ||
Kategória | Nyakkendőkötő-mester | |
Ár | ingyenes | |
Fejlesztő | Karl Klostermann | |
Méret | 0,6 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Bocha