Hirdetés
A viccesek: Drawrace, Enviro Bear 2010
Második programunk elsőre nagyon vicces, a nevében szintén minden benne van: Drawrace. Egy felülnézetes autóversenyről van szó, az irányítása viszont finoman szólva is újszerű. Lássuk:
A dolog lényeg ugyebár, hogy előre megrajzoljuk az útvonalat, amin az autónak végig kell mennie. Igen ám, de a fizikai hatások azért érvényesülnek, hiába akarjuk tehát, hogy a kocsi kétszázzal bevegyen egy hajtűkanyart, nem lesz rá képes, minek eredményeként ki fog szállni a pályáról és igen lassan fog csak visszaevickélni a megrajzolt nyomvonalra. Oda kell tehát figyelnünk arra, hogy hol milyen kanyaríveket húzunk, sőt, még az autó sebességét is mi szabályozzuk a vonal húzásának sebességével. Nem lehet tehát fél órát pepecselni egy ötkörös verseny megrajzolásával, mert bár nagyon lassan bizonyára szép íveket tudnánk rajzolni, az autó hússzal gurulna végig rajta. Külön érdekesség, hogy mi ugye előre látjuk, ha egy ívet nem túl jól húztunk meg, minek következtében a verseny alatt rághatjuk a körmünket, hogy vajon mennyire rontottuk el. A program háromfős multiplayer lehetőséget is tartalmaz, nagyon élvezetes, mindenkinek bátran ajánlom!
Drawrace | ||
Ár | 0,79 EUR | |
Fejlesztő | RedLynx | |
Méret | 15,5 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
A másik érdekes játék az Enviro Bear 2010 nevet kapta, valószínűleg jó eséllyel pályázna a minden idők legidiótább játéka címre. Szavakkal ezt sem túl egyszerű leírni, lássuk tehát a videót:
A játékos egy mackót alakít, aki öt perccel a tél bekövetkezte előtt igyekszik némi kaját gyűjteni a pocakjába, a vadászatra pedig autóval megy. Azt nem tudni, hogy a medve félkarú-e, vagy csak nagyon kényelmesen ül, az viszont biztos, hogy a játékos csak egy kezét tudja irányítani, minek következtében nem lehetséges egyszerre gázt adni és kormányozni, az evésről nem is beszélve: a kajagyűjtés ugyanis úgy zajlik, hogy belehajtunk egy tóba vagy egy bokorba, minek következtében előbbiből halak, utóbbiból erdei gyümölcsök fognak a kocsiba repülni, amiket szépen el kell kapnunk és a szánkhoz kell vinnünk. A dolgot nehezítik a környezeti tárgyak, a többi autós medve, valamint az, hogy néha egyéb dolgok is beesnek az utastérbe, akár egy vad borz is ránk támadhat, akit rövid úton érdemes kihajítanunk az egyik ajtón. Kétségtelenül ez a világ legidiótább játéka, de jól el lehet vele szórakozni — egyébként nagyon nehéz kezelni.
Enviro Bear 2010 | ||
Ár | 0,79 EUR | |
Fejlesztő | Justin Smith | |
Méret | 2,4 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!