Hirdetés
Külső
Szó se róla, a P20 Lite nagyon modern külsőt kapott, friss, trendi, miközben remek a mérete és nem húzza le a zsebet sem, a formatervre nem lehet panasz. A méretet alapvetően az 5,84 inches előlapi kijelző határozza meg, oldalt és alul-felül is meglehetősen vékonyra vett kávákkal, épp valahol az egykezes és a kétkezes kezelhetőség határán, itt tényleg tenyérméret dönt. A 145 grammos tömeg abszolút barátságos, kifejezetten légiesnek érezni a kütyüt, de azt azért látni kell, hogy a korábbi P10 remek ergonómiáját nem tudja hozni.
A kijelző IPS technológiát használ, felbontása 1080 x 2280 pixeles, amit egyébként lentebb lehet venni (és a készülék magától is állítgathatja ezt, ha engedjük), felül belóg a szenzorsziget (notch), amit el tudunk maszkolni úgy, mint a P20 esetében. Itt hangszórót és előlapi kamerát találunk, illetve legfelül még egy piciny értesítési LED is helyet kapott. A kijelző alá csak egy Huawei felirat került, ami kevesebb helyet foglal el, mint a P20-on levő ujjlenyomat-olvasó. A kijelző jól látható marad napfényben is, a fényerő megfelel az elvárásoknak, a betekintési szögekkel sincs baj, a kontraszt azonban kicsit alulmúlja a várakozásainkat, szemre is fakóbb, mint reméltük.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Huawei P20 Lite | Honor 7X | LG Q6 | Samsung Galaxy A8 | |
Képátló | 5,84 hüvelyk | 5,93 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,6 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2280 | 1080 x 2160 | 1080 x 2160 | 1080 x 2220 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD | Super AMOLED |
Fehér fényerő | 430 nit | 455 nit | 477 nit | 350/740 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,20 nit | 3,00 nit | 3,10 nit | 1,80 nit |
Fekete fényerő | 0,28 nit | 0,23 nit | 0,31 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 1539:1 | 1979:1 | 1540:1 | végtelen |
Színhőmérséklet | 8110 K + kézi | 7919 K + kézi | 8161 / 6645 K | 7558 / 6666 K + kézi |
A készülék bal oldalán lehet nyitni tűvel a SIM-fiókot, ami hibrid, azaz vagy két SIM, vagy az egyik feláldozásával microSD is betolható. Erre egy ideig talán nem is lesz szükség, a belső tárhely ugyanis 64 GB méretű. A telefon jobb oldalán a szokásos gombhármas üldögél, alul Type-C csatlakozó, mellette 3,5 mm-es jack tátong, aminek a belseje simán belóg a kijelző alá, szép példa arra, hogy tényleg csak porhintés, ha valamelyik gyártó arról magyaráz, hogy a vékony kávák miatt nem fér bele a telefonba ez az interfész.
A hátlapot üveg hatású plasztik borítja, tökéletes helyen van a biometrikus szenzor, a két kamera elhelyezése pedig természetesen a P20-at idézi meg, de Leica felirat helyett itt csak annyit olvashatunk, hogy “dual lens”. A vaku persze nem hiányzik. Az egész masina roppant meggyőzően van összerakva, nem lehet rá panaszunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!