HTC Salsa - társastánc

Bevezető, tartozékok

Már a februári Mobile World Congress nevű rendezvényen fogtam a fejem, amikor meghallottam a HTC bejelentéseit. A táncfajtákról elnevezett, Facebook integrálással és ennek megfelelő gombbal mobilok létszükségletével kapcsolatban komoly kételyeim vannak, főleg azért, mert a megcélzott korosztály nem biztos, hogy ki tudja fizetni a HTC által megszabott árakat. Ettől függetlenül megadtam az esélyt a telefonnak, hiszen mégis egy olyan területről van szó, ahova eddig még nem sok gyártó merte betenni a lábát, így simán domboríthat a Salsa.

HTC Salsa
[+]

A telefon érkezésekor egyébként a szerkesztőségben elindult az összeesküvés-elméletek gyártása. Nemrég ugyanis elindult a Google saját közösségi szolgáltatása, a Google+ is, és mi lesz a táncos névre keresztelt HTC mobilokkal, ha a keresőóriás letaszítja a trónjáról a Facebookot? Bizonyára minden tulajdonos kap majd egy matricaszettet, mellyel a készüléken éktelenkedő kék gombocskát Google+ logóvá lehet majd varázsolni. Egyik kollégánk odáig ment, hogy a tajvani gyártó következő mobilján az androidos kezelőbillentyűket az éppen felkapott SNS-szájtok gombjaira cserélik le, ezzel megalkotva a mindenek felett álló közösségi mobilt. Na de elég a fantazmagóriákból, lássuk, mit kínál a táncoslábú telefon!

HTC Salsa
[+]

A Salsa csomagolása követi az eddigi hagyományokat: egy aprócska fehér dobozzal van dolgunk, melynek tetején ott virít a telefon képe. A pakkban találunk egy microUSB kábelt, egy töltőfejet, egy 2 GB kapacitású microSD kártyát és egy sztereó headsetet. A füles kimondottan kényelmetlen, cserébe viszont egészen kellemes hangja van. A magasak és mélyek viszonylag szépen előmásznak, a hangerő is korrekt.

Hirdetés

Külső

A formaterv szokásosan szépre sikeredett, az enyhén ívelt alsó rész miatt a mobil egy kicsit hasonlít egy régebbi HTC telefonra, a Legendre. Az anyaghasználat kiváló, egy unibody, azaz összefüggő fém házzal van dolgunk, melyen semmilyen összeszerelésre utaló nyomot nem találunk. Ennek megfelelően a hátlapot sem lehet lepattintani, az akkumulátor, a SIM-kártya és a memóriakártya cseréjéhez a telefon hátsó fertályán található alsó műanyag panelt kell levakarnunk. A 109,1 x 58,9 x 12,3 milliméteres, 120 grammos telefon a méreteket tekintve rendben van, talán egy kissé vastagabb a kelleténél, de ez még egyáltalán nem zavaró a mindennapi használatban.

HTC Salsa
[+]

Az előlap követi a HTC-s hagyományokat, egyetlen apró kivétellel: a másodlagos kamera, a hangszóró, a kijelző és a gombsor csapatát egy Facebook-logót ábrázoló gomb töri meg, mely helyett személy szerint két fizikai híváskezelő billentyűzetnek sokkal jobban örültem volna. A hangszóró jobb oldalán egy aprócska LED is látható, amely az aktuális eseményeknek és az akkumulátor töltöttségi szintjének megfelelő színnel jelez a felhasználónak. A kijelző képátlója 3,4 hüvelyk, a felbontása pedig 320 x 480 pixel, az érintéseket pedig kapacitív módon érzékeli. Egy TFT panellel van dolgunk, a betekintési szög korrekt, de a színek telítettsége kissé elmarad az AMOLED technológiát használó társaitól. Alul az említett Facebook-gomb felett a szokásos kapacitív androidos vezérlőbillentyűk kaptak helyet, azaz a főképernyő, beállítások, vissza és keresés négyesfogatot találjuk itt.

HTC Salsa
[+]

A hátlap középső, fémből készült része egy HTC feliraton kívül nem sok mindent tud felmutatni, az érdemi részek az alsó és felső sávokba kerültek. Az alsó műanyag részt egy with HTC Sense felirat díszíti, a panel lepattintása után előkerül az akkumulátor és a két kártyafoglalat. Az 5 megapixeles elsődleges kamera és a külső hangszóró a felső, két eltérő színű műanyagból összeeszkábált sávban található, ezt a panelt azonban nem szedhetjük le, legalábbis véső és csavarhúzó használata nélkül. A hangszóró nem muzsikál túl jól, nagyjából nulla dinamikatartomány és komoly recsegések jellemzik a Salsát.

HTC Salsa
[+]

Az oldalsó gombok és interfészek esetén a szokásos kínálatot kapjuk. Jobb oldalt található a dedikált kameragomb, balra pedig a microUSB aljzat és a hangerőszabályzó billentyűk kaptak helyet. A ki- és bekapcsolásra, valamint a telefon képernyőjének lezárására és feloldására szolgáló gomb pedig a készülék tetején kapott helyet.

Hardver, rendszer, felület

A borítás alatt egy Qualcomm MSM7227 lapul, a processzor órajele 800 MHz, a grafikus számításokat pedig egy Adreno200 végzi. Ezek mellé 512 MB RAM-ot és ugyanennyi ROM-ot kapunk, a belső tárhely pedig microSD kártyával bővíthető. Bár a telefon ára egy csúcsmobilt sejtet, ez a vas már bőven nem illik a felső kategóriába, az MSM7227-et egy jó ideje előszeretettel pakolják a közepes árfekvésű gépekbe. Félreértés ne essék, nem muszáj kétmagos processzorral nyomulni, de egy 1 GHz-es CPU és valami komolyabb grafikus gyorsító használata indokolt lett volna.

A hardver ódivatúsága meg is látszik a rendszer sebességén: bár nincsenek félperces akadások, a folyamatos működéshez ez egyértelműen kevés. Az apró szaggatások és reccenések mindennapos vendégek, ha az ember Salsázik; ugyanígy a kétpontos nagyítás sebessége sem az igazi. Futtattunk pár tesztet is: a Quadrant Standard 768 ponttal, a Linpack egy szálon 9,433 MFLOPS / 8,89 s, több szálon 8,302 MFLOPS / 20,32 s eredménnyel, a SmartBench2011 pedig 475 / 517 ponttal zárta a futást.

A telefonon az android OS legújabb verziója, a Gingerbread fut, annak is a 2.3.3-sa variánsa, így a frissességre nem lehet panasz. A rendszert a HTC kiegészítette a saját felhasználói felületével, a Sense 2.1-gyel, amely egy témázható készenléti képernyőt, átrajzolt menüket és rengeteg egyedi minialkalmazást jelent. Kapunk öt témát (ezeket a Scene menüpont alatt találjuk), két felületet (Skin menüpont) és rengeteg egyedi háttérképet; akinek nem lenne elegendő a kínálat, bármikor leránthat újakat a HTC Hubról. HA lezárt képernyőn négy ikont láthatunk (őket is kedvünkre variálhatjuk), melyeket az alsó körbe húzva elindíthatjuk a nekik megfelelő alkalmazást. Természetesen mint az összes HTC Sense-szel szerelt telefonon, úgy a Salsán is elérhető a távoli telefonelérés és a www.htcsense.com weboldal funkcionalitása, melyet a megfelelő fiók létrehozása után vehetünk igénybe.

Szoftverek, kamera, Facebook

A HTC megtartotta a jó szokását, már ami az extra szoftvereket illeti. Rengeteg előre telepített alkalmazás lapul a Salsában: a Friend Stream az SNS-fiókok tartalmát jeleníti meg, a HTC likes a tajvani gyártó által ajánlott applikációkat listázza, a Mirror tükörré varázsolja a telefonunkat a másodlagos kamera segítségével. A Facebook mellett kapunk egy Peep nevű Twitter klienst és a Plurk nevű közösségi portál is képviselteti magát egy programmal. A Stocks az ügyeletes tőzsdealkalmazás szerepét tölti be, a Transfer a régebbi telefonokról történő adatköltöztetést valósítja meg, a Weather egy időjárás-jelentő app, a Wi-Fi Hotspot pedig az internet szórására használható. A zenelejátszó és az FM-rádió változatlan maradt, ugyanazt a szoftvert kapjuk, amely például a ChaCha esetében is tette a dolgát, így ezek ismertetésére most nem térek ki.

A készülékben található egy 5 megapixeles, azaz 2592 x 1728 képpontos felbontású fotók rögzítésére alkalmas autófókuszos kamera, amelyet egy LED-es villanóval is megtámogattak. A kameraszoftverben állíthatunk a fehéregyensúlyon, a felbontáson, a fényérzékenységen (ISO100 és 800 között), különféle jeleneteket rendelhetünk a fotózáshoz, valamint az arcfelismerést és a geotagginget is bekapcsolhatjuk. Jópofa, hogy a fókuszpontot is mi határozhatjuk meg, ezt a kép közepén lévő fehér négyzet tologatásával tehetjük meg. A fényképeken már nem derültem ekkorát, mivel bár tapasztalható egy kisebb javulás az előző generációs HTC gépek után, a minőség még mindig nem az igazi. Kicsinyítve még elmennek a fotók, de száz százalékos nagyításban már előjönnek a hibák: a dinamikatartomány alacsony, a zajszűrő algoritmus áldásos tevékenysége miatt pedig rendesen el vannak mosva a képek.

Mivel egy Facebook-mobilról van szó, nem mehetünk el szó nélkül az ehhez kapcsolódó funkciók mellett. A kliens egy teljesen alap szoftver, amelyet bárki szabadon és ingyen leránthat az Android Marketről, mellé viszont kapunk egy igen korrekt Facebook Chat alkalmazást, amelyet akár widgetként is használhatunk. A mobil alján éktelenkedő gombnak több funkciója is van, attól függően, hogy éppen melyik alkalmazás fut. Ha a fényképezővel vagy a galériával játszadozunk, az adott képet vagy videót oszthatjuk meg, a zenelejátszó esetén az éppen játszott számot posztolhatjuk, pontosabban az Amazon webáruház idevágó cikkét, a böngészőben pedig a megnyitott oldalt oszthatjuk meg. A billentyűt egyéb helyen lenyomva pedig az állapotunkat frissíthetjük. Nem igazán értem, hogy igazán miért volt ekkora szükség a dedikált gombra, lévén az említett alkalmazások menüjéből ezek a funkciók simán elérhetőek; igaz, ekkor egy kattintással több ideig tart a posztolás, de ezzel talán együtt lehet élni.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Az adatkommunikációs képességek rendben vannak, bár a HSUPA-ra egy csöppet lehetett volna gyúrni. Kapunk egy négysávos GSM-modult (850/900/1800/1900 MHz), egy kétsávos UMS-chipet (900/2100 MHz), HSDPA-t (7,2 Mbps), Bluetooth 3.0-át, WiFi-t (802.11b/g/n), valamint a szokásos a-GPS lapka is megtalálható a borítás alatt. Utóbbi roppant gyorsan talál jelet, a pontossággal sem volt gond. Bár telefonáláskor a hangminőség rendben volt mindkét oldalon, velem egyszer előfordult, hogy megszakadt a beszélgetés, és ezután a híváskezdeményezés sem működött, a javításhoz újra kellett indítani a mobilt. Telefonáláskor engedélyezhetjük az úgynevezett zseb módot, ennek hatására a telefon automatikusan felhangosítja a csengetés hangerejét, ha úgy érzékeli, hogy a zsebünkben tartjuk a mobilt. Hasonlóan jópofa, hogy a csengetés hangerejét a telefon mozgatásával tudjuk halkítani, valamint ha hívás közben felfordítjuk a készüléket, automatikusan bekapcsol a külső hangszóró. Internetezni a beépített böngészővel lehet, amely korrektül teszi a dolgát, kivéve, ha komolyabb Flash tartalom van terítéken, ekkor azért érezni, hogy kevés ez a 800 MHz.

A Salsát egy 1520 mAh kapacitású lítiumos telep látja el energiával, amellyel a hivatalos adatok szerint 485 percnyi beszélgetési idő és 715 órányi készenlét érhető el. Nekem körülbelül másfél napot bírta egy töltéssel, masszívnak mondható használat mellett. Ez maximumra tekert fényerőt, folyamatos WiFi kapcsolatot, negyed óránkénti szinkronizációt, pár órányi telefonálást és zenehallgatást jelentett. Kisebb igénybevétel mellett simán elbírhat akár két napot is, a második nap estéjén viszont érdemes lehet töltőre dugni, nehogy reggel telefon nélkül maradjon az ember.

Értékelés: HTC Salsa
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 10 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 7 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 5 pont
Hogyan értékelünk?

Remek telefon lehetne a Salsa, hiszen a legtöbb aspektusban simán megugorja a HTC által igen magasra felrakott lécet. A formaterv telitalálat (el is morzsoltam egy könnycseppet a Legend-Salsa párhuzam miatt), az anyaghasználatra és az összeszerelés minőségére sem lehet panasz. A Sense felület még mindig talán a legjobb androidos UI, a Salsát nyomogatva olyan érzése van az embernek, minta nem is a zöld robotos operációs rendszerrel lenne dolga, borzasztó jól össze van rakva az egész. Az extra minialkalmazások és szoftverek pedig a torta habját képviselik, bár itt már bele lehet futni egy-két felesleges dologba, mint például a másodlagos kamerát tükörként használó Mirror programba. Az apróbb negatívumok és hiányosságok (például a külső hangszóró és a kamera bénasága, a hangszínszabályzó hiánya, valamint az említett telefonálási gikszer) mellett két komoly hibája van a mobilnak.

Egyrészt a Facebook gomb használata egy kissé indokolatlan, mivel túl sok haszna nincsen szerencsétlennek, az általa képviselt soványka funkcionalitás simán elérhető az alkalmazások menüjéből, nem hiszem, hogy valaki annyit posztol, hogy szüksége lenne a billentyűre. Emellett míg a ChaCha fiatalos formatervéhez és a teljes kiosztású klaviatúrájához simán passzolt az extra gomb, a Salsa letisztult, komoly és felnőttes dizájnját egy csapással elviccelte a kék billentyű. A Facebook-integráció egyetlen tényleg hasznos eleme a Chat alkalmazás és a hozzá tartozó widget, melyeket örömmel látnék más rendszerekben is.

A másik komoly probléma, hogy a HTC-nél az árat és a hardveres specifikációt kicsit rosszul sikerült összelőni. Még egy olyan cég esetén is, amely köztudottan túlárazza a készülékeit. A telefon ugyanis majdnem 96 ezer forintba kerül (szinte hallom az állak koppanását), amely egy Qualcomm MSM7227-ért és egy HVGA kijelzőért nagyon sok, mégha a HTC-ről van is szó, hiszen ez a vas már tavaly sem volt a csúcson. Kevesebb, mint fele ennyiért találunk olyan telefont, amely ugyanezekkel a kvalitásokkal rendelkezik; persze ott nyilván hiányoznak a Sense által hozzáadott értékek, na de kérem! Ez rablás! Viccet félretéve, ennyi pénzért semmiképpen nem éri meg a Salsa, a Facebook-fanatikusoknak is inkább a ChaCha névre hallgató kistestvért ajánlom.

dr. Kind

A HTC Salsa telefont a Speedshop biztosította számunkra. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikációk

HTC Salsa
HTC Salsa Általános
Technológia GSM / UMTS
Méret 109,1 x 58,9 x 12,3 milliméter
Tömeg 120 gramm
Színvariációk szürke
Kijelző
Kijelző átlója 3,4 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 320 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 16 millió
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső memória 512 MB RAM / 512 MB ROM
Memória bővíthetősége microSDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 7,2 Mbps / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
Alapfunkciók
Profilok némaüzem
Vibra funkció van
Kihangosás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform android 2.3.3
WAP / HTML böngésző van / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok vannak
Valutakonverter van
Extra szoftverek Facebook, Facebook Chat, Friend Stream, HTC Hub, HTC Likes, Latitude, Mirror, Peep, WiFi Hotspot, Plurk, Transfer, Stocks, Voice Recorder
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autófókuszos, LED-es villanóval
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel 720 x 480 pixeles felbontás
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1520 mAh-s Li-Ion
Beszélgetési idő 485 perc
Készenléti idő 715 óra
Egyebek
3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, dedikált Facebook gomb, HTC Sense kezelőfelület, gyorsulásérzékelő, távoli telefonelérés
  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

  • HTC EVO 3D - nem éppen szenzációs

    A világ második 3D-s kijelzővel szerelt készüléke a két kamerán és a képnézegetésen kívül nem sok extrát nyújt. Túlárazott Sensation, felesleges extra funkcióval

  • HTC Sensation XE - Dr. Dre a dobozban

    A kétmagos és 1,5 GHz-es processzorral felvértezett HTC Sensation XE állítólag fantasztikus zenei élményt kínál. Valóban megteszi?

Előzmények