Külső, kijelző, csomagolás
Teszt általában úgy születik, hogy pár napig nyomkodjuk a telefont a legkülönfélébb feladatoknak eleget téve, majd jön a szövegezés és a képek összeharácsolása, végül a címadás, ami néha frappáns, máskor talán erőltetett, a legtöbbször mindenesetre reflektálni igyekszik főszereplőjére. Egy-egy delikvens tenyere akkor kezdhet el izzadni, ha már beüzemelése után gonoszkodó címen gondolkodunk, és nem feltétlenül a terméknévben rejlő potenciál okán. A Bog fejéből kipattant Mate RS kékeresre például azért nem esett a választás, mert érdemtelenül elbánt volna egy vastagon árazott, ámde kitűnő mobillal. A Desire 12 viszont saját magával bánik el: a HTC-nek annyira sikerült a 60 ezer forintos ársávban mellélőnie, hogy pár humorosnak vélt címötlettel még mi teszünk neki szívességet.
Desire vonalon el lehet indulni szépirodalmi irányba (A vágy villamosszéke), átnyargalni a nagyvászonra (A vágy titokzatos trágya), esetleg a történelemre (Mit kíván a magyar nemzet? Nem ezt), az Ágytál, amire vágytál viszont szimplán jobban cseng, a Vágyfokozóval sem pedig kifejezi, az 5,5”-es phablet mennyire kívánatos. A számozás is rejt lehetőségeket (Tizenkét dühös júzer, Tucat kacat), bár a Desire 12 inzultus a mai középkategóriás tucatra nézve. A cég, amely pár éve viccet csinált a saját nevéből (Hipster Troll Carwash, Hot Tea Catapult), mára a telefonjait degradálta humor tárgyává, és mostanra elérte a mélypontot. A bedőlő eladásokat szemlélve nehéz látni, hogy van-e innen visszaút, avagy nemsokára belépnek a Holt Telefonok Clubjába.
A gombnélküli U12+ kapálózás volt valami egyedi és szokatlan irányába, ami egyszerűen csak rosszul sült el, a az a phablet egyébként számos jó tulajdonsággal rendelkezik. Amikor viszont a Desire 12-t a két évvel ezelőtti Android Nougaton 45 perc beállítástól a frissítésekig beüzemelni, akkor már az alapoknál látszik az építmény életképtelensége. Pedig a phablet elsőre mutatósnak hat, bár kézbe fogva azért kiderül, hogy az üveget mimikáló, fényes plasztik kivitel lényegesen olcsóbb matéria, ha pedig fény ráesik, mintha a csillogó festés kissé megolvadt volna, érdekesen veri az vissza. A 148,5 x 70,8 x 8,2 milliméteres és 137 grammos Desire mindenesetre igencsak légies a phabletek között, noha ebből a roppant szűkös, 2730 mAh-s telep is kiveszi a részét, ami nem cserélhető. Mindazonáltal az összeszerelés pöpec lett, nincsenek illesztési hibák, és bár IP védelem nincs, erősebb szorongatásra sem reccsen meg a ház.
Csak hiányzik róla például az ujjlenyomat-olvasó, ami ma alapkellék belépőszinten is, nem hogy a középkategóriában. Ott ugyanis kezd a dupla hátlapi kamera divat lenni, a HTC mégis csak egyet mellékelt. Az alsó microUSB portnál is akad frissebb generáció, de legalább ez a HTC megtartotta a 3,5 milliméteres kimenetet, a multimédiás hangszóróval átellenes oldalon. Ami pedig kifejezetten örvendetes, az a jobb oldali, lenyomható gombgyűjtemény: ezerszer jobb a még éppen hüvelykujjra eső hangerőszabályzót és bekapcsolót ténylegesen lebillenteni, mint a lenyomást fura rezgéssel imitáló U12+ gombjait működtetni. Más kérdés, hogy a 18:9 arányúra nyúlt panel felső szekcióját nem lehet fogásváltás nélkül elérni, ez pedig potenciális veszélyeket rejt a roppant csúszós kivitel okán.
Mivel a hátlap nem választható le, a dupla nanoSIM és a microSD tálca balról, egy SIM tű segítségével húzható elő – piros pont, hogy a Desire egyszerre három kártyát is befogad. Felülre semmi nem jutott és a hátlapon is csak a 13 megapixeles kamera és a LED villanó pillantható meg, illetve fénytöréstől függően a festett HTC felirat és némi minősítési jelzés. Szó mi szó, ha csak szemre kellene ítélkezni, a Desire 12-t még a fém/üveg riválisok mellett sem sajnálnánk le, ám sajnos ennyi kevés az üdvösséghez.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
HTC Desire 12 | Honor 7X | Xiaomi Redmi Note 5 | Motorola Moto G6 | |
Képátló | 5,5 hüvelyk | 5,93 hüvelyk | 5,99 hüvelyk | 5,7 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1440 | 1080 x 2160 | 1080 x 2160 | 1080 x 2160 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 494 nit | 455 nit | 500 nit | 414 / 520 nit |
Fehér fényerő (min.) | 10,7 nit | 3,0 nit | 1,1 nit | 5,3 nit |
Fekete fényerő | 0,41 nit | 0,23 nit | 0,17 nit | 0,25 nit |
Kontrasztarány | 1205:1 | 1979:1 | 2941:1 | 1656:1 |
Színhőmérséklet | 8053 K + kézi | 7919 K + kézi | 9331 / 8227 K | 7360 / 6054 K |
A 720 x 1440 pixeles panel például egyáltalán nem mondható élesnek 5,5”-en. Oké: nem is annyira szőrös a karakterrajzolat, mint a WVGA-s időkben, csak hát a konkurencia FHD+ felbontást kínál, lényegesen erősebb hardverrel. A maximális fényerő nagyjából elég napfény alatt, bár elég jelentős a tükröződés, a minimális viszont harsányabb a kényelmesnél koromsötétben. A hideg-meleg skálán szabályozható színekbe nem lehet belekötni, kellően élénkek, viszont betekintési szögtől függően a panel kékes-sárgás irányba is hajlamos elváltozni.
Hiába a 18:9-es képarány, a HTC nem faragott az alsó-felső kávából, sőt: még a vissza, főoldal és alkalmazásváltó gombok is virtuálisak, ráadásul elrejteni őket nem lehet. Az ujjlenyomat-olvasó simán odafért volna alulra, ha valamiért a hátlapra nem, ehelyett errefelé is üresség tátong. Felül legalább fénymérő és közelségérzékelő, beszélgetési hangszóró, és 5 megapixeles kamera indokolja a széles sávot. A fekete dobozban a telefonon felül a leírásoknak, a SIM tűnek, a hagyományos kialakítású mikrofonos fülesnek, az 1 amperes töltőnek és a microUSB kábelnek jutott hely.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!