Hirdetés

Evolveo StrongPhone X3 - elemlámpa

Bevezető, tartozékok

Manapság már végtelenül természetesnek vesszük, és lényegében magától érthetődő, hogy egy okostelefon mindent tud. Elérjük vele a webes tartalmakat, tudunk navigálni, e-mailezni, és bizony sok típus már képes kiváltani a kompakt digitális fényképezőgépeket is. Nem volt viszont ez mindig így, talán sokan emlékeznek még a nem túl régi múltra, amikor egy telefont csak hívásra és SMS küldésére használtunk, és az volt az egyik hatalmas "wow" faktor, amikor a Nokia 3330-as már mozgó logókat is meg tudott jeleníteni. A mai szemmel nézve már robusztus kialakítású, szinte kisebbfajta tégla hatását keltő eszközöknek azonban volt egy jó tulajdonsága: ugyan nem hivatalosan, de bizony bírták a nyüstölést, és ha eldobtuk őket, általában kutya bajuk sem lett.

Nagyon picinek tűnik a mai tepsik között
Nagyon picinek tűnik a mai tepsik között [+]

Az okoskütyük viszont törékenyek, nagy kijelző, hatalmas üveglap, és Gorilla Glass ide vagy oda, könnyedén sok tízezres kárt tudunk okozni bennük. Mindig van tehát olyan felhasználói réteg, akik egyszerű tudásra, hosszú üzemidőre vágynak, mindezt olyan kiszerelésben, ami a szélsőséges körülményeket is bírja. És itt jönnek képbe azok a gyártók, akik kifejezetten ilyen modellek forgalmazásával foglalkoznak. Eleinte a Sonim hallatott magáról, aztán csatlakozott hozzá a CAT, a myPhone, illetve tesztalanyunk szülőatyja, az Evolveo is. Az androidos készülékek mellett ők hagyományos kialakítású butamobilokkal is foglalkoznak, a StrongPhone Accu például jó sokáig bírja egy feltöltéssel, és még ellenálló is, de az X-sorozat első tagja sem vallott szégyent a maga kategóriájában. Most két örököse is érkezett ennek, a StrongPhone X2 mellett főszereplőnk, az X3 is piacra került, amiben van WiFi, nagy kapacitású telep, USB csatlakozó, és még egy hatalmas zseblámpa is került a tetejére.

A doboz külseje a szokásos, belül több mindent találunk
A doboz külseje a szokásos, belül több mindent találunk [+]

Az Evolveo letett a tüzes motívumokkal díszített dobozról, helyette sokkal minimalistább, letisztultabb csomagolást kapunk, felül a telefonról készült fotóval és megnevezésével, oldalt pedig a legfőbb tulajdonságokat kiemelő ikonokkal. A szelence tartalma egyáltalán nem átlagos, az X3-on kívül kapunk egy picike csavarhúzót, két oldalsó fekete elemet (ha valakinek nem tetszene a gyári piros megoldás), egy normál kialakítású headsetet, egy microUSB kábelt, valamint egy 500 milliamperes töltőt. Utóbbit érdemes gyorsan lecserélni, mert nagyon lassan tölti a viszonylag méretes akkumulátort.

Hirdetés

Külső, kijelző

Nehéz korszakalkotó formatervet létrehozni egy strapatelefon esetén, 126 x 58 × 22 milliméteres tesztalanyunk sem egy kimondott gyönyörűség, mégis a piros és fekete színvilágnak köszönhetően jól néz ki. Az biztos, hogy a 194 grammos tömeg egyáltalán nem elenyésző, akinek ezt a lábára ejtik, az nem fogja megköszönni. A robusztus készüléktest rendkívül ellenálló, az IP68-as védettségnek köszönhetően a hivatalos leírás szerint az 1,2 méteres mélységű vízben maximum 40 percig képes lubickolni. A weboldalon az anyaghasználatnál a gumírozást is feltüntették, na most ennek nyoma sincs, fém, műanyag és üveg váltja egymást. Ettől még persze az ütéseket is bírja a mobil, arról viszont nincs információ, hogy milyen mértékben.

Hagyományos TFT kijelző, alatta numerikus billentyűzet
Hagyományos TFT kijelző, alatta numerikus billentyűzet [+]

Az előlapon egy manapság már miniatűrnek számító, 2 hüvelykes, 240 x 320 pixel felbontású hagyományos TFT kijelző található. Ez a specifikáció sajnos nem túl pozitív végeredményt takar, a fényerővel nincs különösebb probléma, a tavaszias napsütésben jól látható a tartalom, a betekintési szög viszont egészen visszataszító: felülről és alulról nézve besötétedik illetve kivilágosodik, oldalról nézve mondjuk nem ennyire vészes a helyzet. A képernyő alatt numerikus billentyűzet található, vannak funkció-, híváskezelő- és négyirányú gombok, ezek nyomáspontja kiváló, kicsit ugyan kattognak, de ez még jól is jöhet, mert kesztyűben is visszajelzés kapunk arról, ha valamelyiket betoltuk. Lezárni az igen régen ismert kombinációval lehet, a csillag hosszasan lenyomásával pedig a rezgés aktiválható.

Felül látható a hatalmas zseblámpa, amit az oldalsó gombbal kapcsolhatunk be/ki
Felül látható a hatalmas zseblámpa, amit az oldalsó gombbal kapcsolhatunk be/ki [+]

Az eléggé vaskos oldalakat feldobja a piros fém elem, hely pedig volt bőven, hogy a készülék jobb szélére odaférjen a műanyag ajtó mögé rejtett, teljes értékű USB csatlakozó, valamint a zseblámpa bekapcsológombja. Utóbbit hosszan kell nyomni, hogy a felül elhelyezkedő fényforrás aktiválódjon, majd utána rövid érintésre lassan, majd gyorsabban kezd villogni, mint a stroboszkóp, ezután lehet csak kikapcsolni. Balról férünk hozzá a hangerőszabályzásra és a kamera elindítására szolgáló billentyűkhöz, alul pedig egy microUSB interfészt lelhetünk fel, ami szerencsére nem fekszik mélyen, így nem kell különleges kábel hozzá.

A hátlapon vaku nélküli kamera található, a borítást a két csavar kilazításával lehet levenni
A hátlapon vaku nélküli kamera található, a borítást a két csavar kilazításával lehet levenni [+]

A hátlapon legfelülre szerelték a hangszórót, ami elég nagy lármát képes csapni, és elsőre teljesen olyan, mint a BlackBerry logója. Közvetlenül a szomszédságába került a mindössze 2 megapixeles kamera. A borítást az alul látható két csavar kilazításával lehet levenni a helyéről, ezáltal egyrészt cserélhetjük az akkumulátort, másrészt hozzáférünk a normál (mini) és micro méretű SIM foglalatokhoz, valamint a microSD kártyahelyhez.

Hardver, szoftverezettség

A hagyományos kialakítású telefonoknál nem szokás közölni a hardvert, itt sem sok titkot tudunk elárulni a belső komponensekről. A processzor kilétét, a rendszermemória méretét teljes homály fedi, azt viszont a menüben bóklászva megtaláljuk, hogy az adattárolóra a fájlkezelő szerint nem kevesebb, mint 43,8 megabájt adat fér. Természetesen ez édeskevés, ám hál'Istennek van microSD bővíthetőség, így a telefon elboldogul akár a 64 gigabájtos kártyával is, amire már sokkal több tartalom fér. A telefonkönyv 500 bejegyzést tud tárolni, SMS-ből pedig 450 darab fér el.

A billentyűk nyomáspontja rendben van, vannak híváskezelő gombok is
A billentyűk nyomáspontja rendben van, vannak híváskezelő gombok is [+]

Minden valószínűség szerint egy régebbi MediaTek rendszer fut a készüléken, méghozzá szélsebesen, minden azonnal megnyílik, mondjuk mivel telepíteni nem lehet plusz alkalmazásokat, így legalább ez a működési gyorsaság elvárható. A híváskezelőben találjuk a feketelistát, ahová olyan számokat menthetünk, amiktől nem szeretnénk hívásokat fogadni. A megkereséseket szöveggel is elutasíthatjuk, a partnerekhez név, szám, email, fénykép és tízféle csengőhang társítható. Van fájlkezelő, a szöveges üzeneteknél létrehozhatunk sablonokat, kérhetünk kézbesítési jelentést.

A főképernyő és a menü A főképernyő és a menü
A főképernyő és a menü [+]

A multimédia menüpontban találjuk a fényképezőt, a képmegjelenítőt, a videofelvevőt, a videolejátszót, a hangrögzítőt és az FM-rádiót. Akadnak felhasználói profilok, így kiválaszthatjuk, hogy halk vagy éppen hangos üzemmódot tudjunk egy gombnyomásra aktiválni, illetve személyre szabható a rezgés, a csengőhang, a rendszerfigyelmeztetés, és a billentyűzet visszajelzése. A beállítások menüpontban tudjuk megadni, hogy a cél (négyirányú) billentyűhöz milyen funkciók társuljanak, szinten minden gyári program hozzárendelhető a le, fel, jobbra és balra gombokhoz.

A naptár és az üzenetkezelő A naptár és az üzenetkezelő
A naptár és az üzenetkezelő [+]

A Szervező névre keresztelt mappa rejti a számológépet, a naptárt, a stopperórát, az e-book olvasót (ez elég hektikusan működik, kevés formátumot ismer), az ébresztőórát, valamint a feladatokat, utóbbihoz időpont és riasztás és hozzácsapható. Rendelkezésre áll a böngésző, a WLAN csatlakozás, a billentyűzeten lévő számokhoz névjegyeket rendelhetünk, lezárni és feloldani a telefont a bal felső funkció- és a csillag gomb gyors egymásutáni megnyomásával lehet.

Kamera, multimédia

Nincs előlapi kamera, a hátlapi fényképező (ha egyáltalán lehet így nevezni) is csupán 2 megapixeles képeket tud lőni, még vaku sincs mellette, pedig ha egy batár nagy zseblámpát sikerült felülre szerelni, akkor egy kis ledes villanó is belefért volna a büdzsébe. A maximum 1600 x 1200 pixeles fotóknál lehet változtatni a képminőségen, a fehéregyensúlyon, az expozíció korrekción, a jelenet módon (közeli, éjszakai), az effektusokon (szépia, fekete-fehér, negatív), illetve megadhatjuk, hogy a nagyjából 300 kilobájtos alkotások hova kerüljenek elmentésre.

A kamera keresőképernyője és a fájlkezelő A kamera keresőképernyője és a fájlkezelő
A kamera keresőképernyője és a fájlkezelő [+]

Meg kell hagyni, hogy bár nem jók a képek, meglepő módon egyáltalán nem botrányos minőségűek. Persze a kromatikus aberráció gyakori vendég, valamint a színek és a vonalélesség sem az igazi, el lehet a telefonnal fotózgatni, ha nagyon nincs más lehetőség, mert nagyjából azért láthatók a dolgok a fotókon. A képek rögzítése egyébként pár tized másodpercet vesz igénybe. Nappal tehát elviselhető a helyzet, igaz, hiába kapcsolunk makró módba, túl közeli felvételeket nem tudunk lőni, sötétben vagy éjszaka már nem ilyen derűs a helyzet, teljesen összeroskad a teher alatt a szenzor, és nemhogy részletek, nagyon semmi más nem látszódik. A HVGA videók a régi időket idézik, mind minőségben, mind felbontásban, aki retró élményre vágyik, annak ajánlott az eme kékkel kiemelt linkre kattintani.

A piros fém elem jól néz ki az oldalakon
A piros fém elem jól néz ki az oldalakon [+]

A videolejátszóról meglehetősen kevés dolog mondható el, kezeli az mp4 és a 3gp formátumokat, felbontásban pedig a VGA a felső korlát, a HD filmekkel már egyáltalán nem tud mit kezdeni a telefon. Túl sok funkcióval sem rendelkezik a program, mindössze az ismétléses megjelenítést tudjuk bekapcsolni.

A zenelejátszó és a felhasználói profilok A zenelejátszó és a felhasználói profilok
A zenelejátszó és a felhasználói profilok [+]

A zenelejátszó már egy fokkal jobb, a legfontosabb, hogy minden gond nélkül megbirkózik az mp3 fájlokkal, amiket egyébként csengőhangként is használhatunk. Túl sok érdekességgel persze ez az alkalmazás sem szolgál, háttérbe lehet rakni, van véletlenszerű muzsikálgatás, és még hangszínszabályzó is akad, ahol a mély hangokat tudjuk kiemelni, valamint az audio hatáson tudunk változtatni. Többféle háttér jeleníthető meg, ami abban merül ki, hogy egy kis ablakban ritmusra villognak a fények. Szerencsére FM-rádió is rendelkezésre áll, bár a működéséhez csatlakoztatni kell a fülhallgatót. Az apró hangszóró minősége elég gyengécske, nem szól szépen, cserébe hangos, szóval a hívásokat biztosan meghalljuk majd.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Az adatkommunikációs képességek bekezdése egy butatelefonnál szinte sosem nyújtható hosszúra, ám az X3 igazi kivételnek számít. Kezdjük azzal, hogy két SIM-et kezel (egyik normál, másik micro méretű), akár 3G-re is felcsatlakozhatunk, méghozzá a 850/900/1900/2100 MHz-es frekvenciákon. Nagyszerű dolog, hogy a 802.11b/g/n-es WiFi sem maradt el, amit akár internetmegosztásra is használhatunk, illetve van Bluetooth, aminek verziószáma 2.1-es. Nem meglepő módon nincs GPS és NFC sem, az infra pedig szintén csak álom marad. Híváskor a hangminőség megfelelő, kicsit mondjuk tompa, bár így is tiszta hangzás jellemezte a beszélgetéseket. A két kártya csak standby módban aktív, ha az egyikről csevegünk, a másik lekapcsolódik a hálózatról. Nem lett volna rossz, ha a teljes értékű USB csatlakozó pendrive-ot is kezelt volna, ám sajnos erről is opcióról is le kell mondanunk.

A böngésző és a beállítások menüpont A böngésző és a beállítások menüpont
A böngésző és a beállítások menüpont [+]

WLAN és 3G kapcsolaton is tudunk internetezni, amihez egy böngészőprogram is jár. Elmenthetünk könyvjelzőket, gyorsan elérjük a legutóbb begépelt webcímeket, a Flash tartalmat viszont ez a szoftver sem kezeli. A WiFi hálózatokhoz elég gyorsan csatlakozni lehet, a honlapok azonban nem töltődnek be túl szélsebesen, és hát ekkora kijelzőn nagyon nem is fér el semmi, a képek és sortördelés megjelenítésénél is akadnak komoly gondok, elég csak rápillantani a lenti képernyőképre, hogy a mi lapunk hogyan mutat. A navigálást a négyirányú gombbal végezhetjük, szó mi szó, nem böngészésre tervezték a mobilt, de legalább ad hoc helyzetekben például egy-egy e-mailt meg lehet nézni vele.

Egy normál és egy micro méretű SIM fér a microSD foglalat melletti helyekre
Egy normál és egy micro méretű SIM fér a microSD foglalat melletti helyekre [+]

Értékelés: Evolveo StrongPhone X3
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 3 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 1 pont
Felhasználói felület élménye 5 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 3 pont
Audio 4 pont
Egyebek
Üzemidő 10 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

A hátlap alá egy 2800 milliamperórás akkumulátor került, amit még néhány okostelefon is megirigyelne, el lehet képzelni, hogy mit bír a telep ilyen kicsi kijelző és rémesen egyszerű szoftver mellett. Nagyon sokat. Igazából alig lehet lemeríteni, még ha sokat fotózunk (lesz egyáltalán ilyen?), csevegünk, akkor is jó pár napig (hétig?) ellehetünk töltő nélkül, a készenléti fogyasztás pedig nagyon kevés. A kütyü USB-n keresztül más eszközöket is képes tölteni, ehhez a szervező menüpontban a powerbank funkciót kell bekapcsolni.

Az Evolveo StrongPhone X3 mindenképpen hiánypótló eszköz, és méltól, időszerű utóda illetve ötvözete a StrongPhone Accu, a StrongPhone X1 és a StrongPhone WiFi készülékeknek. Tesztalanyunk ugyanis a három említett mobil tulajdonságait hordozza magában, a hatalmas akkumulátor manapság már szinte hihetetlen hosszúságú üzemidőt biztosít, ráadásul akinek van okostelefonja, az még töltheti is ezt az eszközét az X3-ról. A WiFi is egy hasznos képesség, ezáltal nem kell az előfizetésünkben foglalt adatforgalmat lehasználni, ha valamilyen weboldalt meg szeretnénk nézni. Persze hogy a 2 hüvelykes kijelzőn ki fog böngészni, az viszonylag kacifántos kérdés, ám mindig jobb, ha van valami és nem használjuk, mintha azért nem férnénk hozzá, mert nincs. A Bluetooth segítségével más kütyükhöz kapcsolódhatunk, a két SIM kezelés pedig abban segít, hogy ne kelljen két eszközt magunkkal cipelni. Az Evolveo újdonságában mégis talán az a legjobb, hogy IP68 védettséggel rendelkezik és ütésálló, ezáltal olyan környezetben is nyomogatható, ahol az okostelefonok már rég feladnák a harcot. A billentyűzet és a híváskezelő gombok mind hasznosak azoknak, akik esetleg kesztyűben dolgoznak, a felülre pakolt zseblámpa pedig sötétben lehet méltó társ, hiszen fényereje bőven elég ahhoz, hogy a dolgokat megvilágítsuk. A kamera szó szerint nem volt fókuszban a tervezéskor, mégis ha nagyon muszáj, lehet vele fotózni és még látszódni is fognak a dolgok. A StrongPhone X3 tehát a maga kategóriájában még akkor is jó telefon, ha 30 ezer forintot ki kell csengetni érte, mert hiába vannak már érintőkijelzővel és sokkal nagyobb tudású mobilok is ennyiért, ha azok az első komolyabb külső hatás következtében elromlanak, és akkor még a gyors lemerülésről nem is beszéltünk. Így vagy úgy, főszereplőnk egy ajánlott plecsnit mindenképpen érdemel.

Evolveo StrongPhone X3

Legendd

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Evolveo StrongPhone X3
Evolveo SrongPhone X3 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 126 x 58 × 22 milliméter
Tömeg 194 gramm
Színvariációk fekete-piros
SIM-foglalat 1 x microSIM + 1 x normál SIM
Kijelző
Kijelző átlója 2 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel (200 ppi)
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma n/a
Memória
Telefonkönyv kapacitása 500
SMS memória 500
Belső tárhely 43,8 MB szabadon felhasználható
Memória bővíthetősége microSD (max. 64 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / van (2.1)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
USB OTG nincs
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő nincs
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés nincs
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform MediaTek
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens nincs
Játékok nincsenek
Valutakonverter van
Extra szoftverek Fájlkezelő, FM-rádió, Zenelejátszó
Multimédia
Fő kamera 2 megapixel, fixfókusz
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel HVGA
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2800 mAh-s
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet

Azóta történt

  • Evolveo StrongPhone X2 - célszerszám

    Az Evolveo kínálatába két, hagyományos kialakítású strapatelefon is érkezett. Ha az X3-ra azt mondtuk, hogy rémesen egyszerű, az X2 a faék kategória, ugyanakkor minden lényeges alapfunkciót kiválóan ellát.

  • Evolveo StrongPhone X4 – ügyefogyott zöld robot, páncélban

    Újabb elpusztíthatatlan konstrukció került a karmaink közé, mégpedig a csehek Android alapú, mindamellett hagyományos kialakítású strapatelefonjának formájában.

  • Evolveo StrongPhone Q5 LTE - félregombolva

    A csehek legújabb, érintőkijelzőt és fizikai kezelőgombokat is biztosító strapakészüléke kissé összeszedetlenül sikerült, noha szétesni biztosan nem fog.

  • Nomu T10 - NO, mint Nomu T10

    A Nomu numerikus billentyűzettel szerelt strapamobilja óriási melléfogás. Minden létező aspektusból. Kivéve a kialakítást, mert az speciel nagyon jó.

Előzmények