Dell Venue - amerikai szépség

Hirdetés

Külső

A két Venue modell nem csupán nevében, hanem külsejében is igencsak hasonló. Ezúttal viszont elhagyták a kicsúsztatható billentyűzetet, aminek köszönhetően vékonyabb és könnyebb lett a mobil. Volt is miből leadni, hiszen a Pro súlya igencsak kiemelkedő volt. Nem vitték túlzásba sem a fogyókúrát, a 12,9 mm-es vastagság és még inkább a 164 grammos súly messze van a pehelytől. Ami viszont megmaradt, az a rendkívül elegáns megjelenés. A fekete színek, a krómozott oldalsó élek és a szögletes vonalak komoly és ízléses külsőt kölcsönöznek neki. Ahogy a Pro esetében, úgy itt is elmondhatom, hogy véleményem szerint az egyik legszebb androidos készülék, és akik látták élőben, mind elismerően szóltak róla. Sajnos a minőség terén most kisebb csorba esett. Bár egyetlen elem sem lötyög rajta, a hátlap valamilyen oknál fogva hajlamos kicsit nyöszörögni, ami visszavesz az élményből. Kár, mert bár itt sem alkalmaztak fémet, a műanyagok minősége teljesen jó, az alsó és felső rész pedig matt, puha tapintású bevonatot kapott.

Dell Venue
[+]

Az előlapon lévő képernyő nekem már ismerős volt, ugyanezzel találkoztam a Pro-nál is. Egy 4,1 hüvelykes, 480 x 800 pixel felbontású és 16 millió színű, kapacitív, multi-touch AMOLED panelről van szó. A képe pontosan olyan, mint korábban. Azaz erőteljes kontraszt, tökéletes fekete, kissé túlszaturált színek, nagyfokú betekintési szög és napfényben is megfelelő olvashatóság jellemzi. Itt is ívelt a Gorilla Glass üveg, ez az ujjnak is kényelmes keresztirányú érintéskor. Felette szolid hangszóró nyílás, amiből jó minőségben hallhatjuk a másik felet, de a hangerő lehetne erősebb. Tőle jobbra rejtőznek a szenzorok, konkrétan egy fényszabályzó és egy közelségérzékelő került rá, előlapi kamera nincs. Alul ezen is három, kapacitív érintőgomb található, amiknek a rajzolata nem mindenkinek tetszett.

Dell Venue
[+]

A hátlap ismét talán a legszebb része a telefonnak, a műanyag fedél rácsos mintázata remekül néz ki. Az eleganciát tovább erősíti a méretes króm Dell márkajelzés, ezeken felül már csak a kamera optikája és a mellette lévő LED töri meg az egyenletes felületet.

Dell Venue
[+]

Ha az oldalait járjuk körbe, szinte semmiben sem tértek el a Pro változattól. Felül ott a bekapcsoló, amit ezúttal nem probléma megnyomni, a 3,5 mm-es audio kimenet meg eleve előírás. Jobbra van a hangerőszabályzó és a kamera exponálója. Alul középen a microUSB várja funkciója betöltését, míg kétoldalról hangszóró rácsok veszik körbe. Ezekből csak a baloldali mögött van valóban hangszóró. Az elhelyezés telitalálat, az asztalra helyezett mobil nem némul el, ráadásul a hangerő is igen erőteljes. A másik rács mögött a mikrofon bújt meg. Végül a baloldalon találunk egy kapcsolót, amivel egyetlen mozdulattal tudjuk néma (vagy beállítástól függően rezgés) módra tenni. Ezt én imádtam, szerintem jobb megoldás nem is létezik, mégis igen ritkán látni ilyet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés