Hirdetés

Cat S42 - kívül kemény, belül csirke

Szokás szerint elnyűhetetlennek tűnik a CAT új terméke, csak éppen hardveresen nem egy erőteljes valami. Ahhoz képest viszont nem is olcsó.

Hirdetés

Bevezető

A Bullit Group most már sok-sok éve gyártja menetrend szerűen a különböző CAT telefonokat, amelyek alapvetően három kategóriába sorolhatók. Egyrészt vannak a klasszikus, nyomógombos telefonok, amelyek nem tudnak semmi különös extrát, csak működnek sokféle körülmény között. Aztán vannak az okostelefonos változatok, ebbe a vonalba tartozik a most bemutatandó S42 is, amit amúgy a CES-en még S32-ként mutattak be, azóta sem tudjuk, hogy minek ugrasztották meg egy tízessel a számozást, de igazából mindegy. Illetve van az S62, ami egy tök friss termék, ez a csúcsmodell mindenféle extrával és leginkább hőkamerával, ami egy teljesen egyedi funkció az okostelefonos piacon.


[+]

Viszont ezt a középszintű termékvonalat eddig alapvetően meghatározta, hogy az ellenálló külsőbe csomagolt hardver nemigen volt köszönőviszonyban a termék árazásával, ez pedig sajnos az S42 esetében is megáll. Négymagos MediaTek chipset, HD felbontású kijelző, egy-egy kamera elöl-hátul, hát nem tűnik egy friss eresztésnek a cucc, ehhez képest pedig karcolja jelenleg a 100 lepedős árszintet alulról. Persze, tudjuk, induló ár, ebből majd lehet akciózni csodásan, de elég erősen le kell adni ebből a magasságból, nem csak 1,8 métert, amekkora esést kibír.


[+]

A CAT persze úgy kalkulál, hogy egyrészt még mindig ez a márka “a” strapatelefon, hiába van piacon Ulefone, MyPhone Hammer, Evolveo és még pár aspiráns, a Bullit Group abban nagyon nem volt ostoba, hogy a CAT nevet mindenki frankó munka- és túracipőkhöz és munkagépekhez köti, a sárga-fekete színvilág és a robusztus külső nagyon egyértelműen segít abban, hogy a CAT-ről mindenki tényleg azt gondolja, hogy ezt a cuccot nem lehet megölni. Hogy aztán hosszú-hosszú évek tapasztalatai alapján tényleg a CAT bírja-e jobban, mint egy random másik márka, azt nehéz megmondani, viszont az relatív egyértelmű, hogy ennek a márkának van hazai képviselete és ez az a márka, ami a legkevésbé engedheti meg magának, hogy a júzerek csalódottak legyenek. És ez is ér valamennyi pénzt. Ennek egyébként egyik jele, hogy ha az ember végignyálazza a garancialevelet, akkor persze benne van, hogy a kijelző összetörésére nem érvényes, meg arra sem, ha extrém hőmérsékleti körülmények között és/vagy maró hatású anyaggal érintkezve förmed meg a termék, de a vízállóság az eléggé garantált, lévén nem szerepel a kivételek között.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés