Hirdetés

Beyerdynamic Byron BT a Samsung Level Active mellett

A Bluetooth fülhallgatók egyre nagyobb teret hódítanak mobilos fronton, a középkategóriában pedig nagyon jó kütyüket lehet találni.

Hirdetés

Beszélgetési és zenei hangminőség

Telefonos kiegészítőknél nem elhanyagolható szempont a beszélgetési hangminőség, a Byron BT tökéletesen hozza az elvártakat, szimpla, távirányítóján elhelyezett mikrofonja korrekt hangminőséget juttat át a másik félnek, még hangosabb környezetben is érthető marad a mondanivalónk, bár ehhez hozzájárul, hogy az erőteljesebb izoláció miatt akaratlanul is hangosabban szólalunk meg, mint szeretnénk, és erre aktív zajszűrési rendszer hiányában szükség is van. A Samsung esetén azonban többre számíthatunk, a két darab mikrofon a fülhallgatók oldalán található, és a tipikus utcazajt meglepően jól szűri, miközben a beszédhangra különösen érzékeny, így akár hosszabb csevegésekre is kiválóan alkalmas.

A Level Active jóval méretesebb eszköz a Byron BT-nél.
A Level Active jóval méretesebb eszköz a Byron BT-nél. [+]

Zenei téren vártunk igazán sokat a Beyerdynamic üdvöskéjétől, hiszen míg a Samsung még a driver átmérőjét sem adja meg, addig a Byron BT esetén konkrét számokkal találkozhatunk: 9 milliméteres dinamikus meghajtó és 10 - 23 000 Hz-ig terjedő frekvenciamenet jellemzi a kütyüt, illetve egy elég erőteljes V-karakter. A mélyek nagyot ütnek, a magasak pedig elviszik a figyelmet a középtartomány apró részleteiről, amiket egyébként szintén megjelenít a Byron, de nagyon kell őket keresni ahhoz, hogy megtaláljuk a helyüket. Ha több hangszer van a virtuális színpadon, akkor mindig kiválaszt magának egy domináns zeneszerszámot, de a többit is jól elhelyezi az in-ear fülhallgatókhoz képest meglepően széles és jól megjelenő térben.

Hangkarakterükben lehet a legnagyobb különbséget észlelni.
Hangkarakterükben lehet a legnagyobb különbséget észlelni. [+]

A Samsung pont az ellenkezőjét mutatja, ha a Byron után felvesszük: itt inkább a mélyek és a magasak után vadászunk, viszont egyes középtartományban lévő apró finomságokat villámgyorsan lehet benne meghallani, néha a leghalkabb háttérhangszerek hosszú lecsengéseit figyelhetjük meg, és az átütő basszusokat kell hozzátennünk fejben a zenei élményhez. Egyiknek sem fárasztó a hangja, viszont meglepő, hogy mennyire tűz és víz a kettő, ekkora kontrasztot még a külsejük sem mutat egymáshoz képest.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Samsung Gear IconX - okosodó fülhallgató

    A borsos árú kiegészítő nem csak azért különleges, mert egy teljesen vezeték nélküli in-ear, hanem pulzusmérő és zajszűrő mikrofon is került bele.

  • Bemutatkozott három új Beyerdynamic headset

    Az idei IFA újdonságait már most leleplezte a német gyártó: az audiofil közönség örülhet az új, nyitott fejhallgatónak, a mobilosoknak pedig a Byron-széria jut.

  • Samsung Level On Wireless Pro bemutató

    A dél-koreai gyártó frissítette a fülre ülő párnákkal ellátott fejhallgatóját, az új modell vezeték nélküli, mindamellett pedig a hangminősége sem romlott.

  • Samsung Level U - műanyag nyakék

    Hagyományos kialakítású, de vezeték nélküli Samsung fülhallgatót próbáltunk ki, a hangminőséget tekintve nem ért minket túl nagy meglepetés, kellemes az üzemidő és maga a koncepció is jól sikerült.