BlackBerry Leap - jó ez, de nem ennyiért

Hirdetés

Bevezető, csomagolás

Ha valaki akar, viszonylag könnyen találhat kifogásolni valót a BlackBerry kínálatán, de az a kritika egészen biztosan nem érheti a vállalatot, hogy túlságosan is sok eszközzel lennének jelen a piacon. A 2013 elején megjelent BlackBerry 10 operációs rendszerre összesen sem épül egy tucatnyi készülékük sem, a jelenlegi portfóliót és a népszerű androidos készülékeket megnézve pedig még egy laikus is könnyedén megállapíthatja, hogy milyen eszközök nincsenek a kanadaiak portfóliójában. Adott ugye az önálló állatfajként kezelendő Passport és a régivágású felhasználók által kedvelt Classic, amelyek a billentyűzetes okostelefonok táborát erősítik, mellettük pedig elérhető a fejlődő piacokra szánt Z3-as modell, amely 5 hüvelykes, de viszonylag alacsony felbontású érintőkijelzőt kínál.

BlackBerry Leap kézben tartva
[+]

Elég klassz lenne, ha a sort még lehetne folytatni, de nem lehet, pár hete tulajdonképpen még ez volt minden, amit a gyártó itt nyújtott, aminek fényében nem csoda, hogy sokan elégedetlenkedtek. Nem pótolták ugyanis a Z10 kivezetése által keletkezett űrt, amit már csak azért is be kellett volna tömniük, mert az androidos piacról is hiányoznak a kisebb, kezelhető méretű, mégis nagyon jól használható készülékek. A Q5/Q10 vonal a Classicnak köszönhetően rendben van, de pár héttel ezelőttig tulajdonképpen nem volt átlagos méretű, teljes érintőkijelzős készülékük, a Z30 ugyanis csak most, tesztünk tárgyának megjelenésével kapta meg az utódját, holott hivatalosan egy ideje már nincs fókuszban a 2013 végén a boltok polcaira került, de azóta is kiválóan használható eszköz.

BlackBerry Leap
[+]

Ezzel meg is érkeztünk a BlackBerry Leaphez, amely a Passporthoz és a Classic-hoz hasonlóan nem kapott számot, nem a Z-sorozat tagja, pedig ami azt illeti, pont úgy építették fel, mintha a széria előző készülékei LEGO-kockákból lettek volna, amelyeket csak egy új recept alapján össze kellett volna illeszteni. Az innovatívnak még meseországban sem nevezhető újdonság csomagolása is ismerős lehet a márka rajongói számára, adatkábel, hálózati töltőfej és egy sima (tehát nem a prémium) headset jár hozzá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • BlackBerry Classic - végre egy zöld gomb

    A kanadaiak új készüléke minden eddiginél jobban ötvözi a klasszikus mobiltelefonok és az okostelefonok előnyeit, amivel nem tudni, mekkora felhasználói bázist céloznak meg.

  • BlackBerry Passport - okmány-iroda

    A kanadaiak útlevéllel megegyező méretű, billentyűzetes újdonsága az elmúlt hónapok egyik leginkább formabontó készüléke, melyben hasznos funkciók debütálnak.

  • BlackBerry Z3 - Ázsiára szabva

    Kedvező áron debütál a kanadaiak legújabb BB10-es készüléke, amelynek kijelzőméretét egyértelműen az ázsiai országok preferenciájára szabták.

  • A BlackBerry 10 operációs rendszer napjainkban

    A nemrég kiadott 10.2.1-es frissítés feltette az i-re a pontot, a kanadaiak operációs rendszere minden szempontból felnőtt a konkurenciához.

Hirdetés