ASUS ZenPad 8.0 (Z380C) - nincs nyugalma

Bevezető

Olvasóinknak feltűnhetett, hogy mostanság több ASUS okostelefon is megfordult nálunk, ami nem véletlen: a Zenfone 2 termékcsalád számos méretben és hardveres kiszereléssel kínál jól árazott készülékeket a középkategóriától a zászlóshajókig, és teszi ezt olyan sikerrel, hogy a gyártó pályája a mobilok között felívelőben van, miközben több tradicionális márka a vártnál kevesebb készüléket passzol el.


Az ASUS ZenPad 8.0 a középkategóriában versenyez [+]

A Mobilarena hű követőinek mégis inkább az ASUS androidos táblagépei ugorhatnak be elsőre a mobilvilágból, hiszen ellátogatott hozzánk már PadFone, Fonepad, MeMO Pad, Vivo Tab, Transformer Pad és ZenPad sorozatú ketyere is, és akkor még nem is beszéltünk az asusos Nexusokról. A ZenPad 10 hangszórós-billentyűzetes kiegészítőt is kapott, csak hogy tovább színesítse az amúgy sem unalmas felhozatalt, most pedig egy kedvezőbb árfekvésű ASUS eszköz landolt nálunk.


Az ASUS ZenPad 8.0 műanyag házat kapott cserélhető hátlappal [+]

A ZenPad 8.0 tízhüvelykes fivérével szinte teljesen megegyező, Android Lollipop alapú rendszert kapott, ám méretben és hardveresen is komoly eltérések akadnak. Ilyen például a frissebb, ám gyengébb rendszerchip, az Intel Atom x3-C3200, vagy mondjuk az egy gigabájt RAM a kettő helyett, hiszen az árképzés mellé ennyi fért bele. Közös viszont a Zen előtag, amely a korábbiaknál határozottabban jelzi az ASUS fő mobilos termékcsaládjának egységességét, és a küllem is megegyezik a két említett tablet esetében.


Az ASUS ZenPad 8.0 a MeMO Padok után próbál szerencsét a középkategóriában [+]

A ZenPad 8.0 fehér festésű kartoncsomagolást kapott, amelyen némi leírás és termékkép is felfedezhető. A fedelet eltávolítva a táblagépeknél megszokott belső tér fogadja a felhasználót: maga a fehér színben és ezüst hátlappal pompázó készülék (létezik teljesen fehér és fekete), egy 1,35 amperes töltőfej, némi leírás és egy microUSB kábel. Headset nem került a csomagolásba, amiben semmi meglepő nincs, hangszórós készülékvédő tokot és egyéb kiegészítőket azonban be lehet szerezni a multimédiás élmény bővítésére.

Hirdetés

Külső és kijelző

A küllem tekintetében a nyolchüvelykes ZenPad a tízhüvelykes fivér megjelenítését követi, melynek karakteres hátsóját a MeMO Pad 7 (ME572CL) ihlette. A 209 x 123 x 8,5 milliméteres tesztkészülék egész vékony képernyőkereteket kapott, így könnyű egy kézzel átfogni, a másikkal pedig kezelni, mégis jut elég hely a két tenyérnek, ha fekvő módban szeretnénk vele babrálni. A 350 grammos tömeg már kevésbé ideális, a tavalyi MeMO Pad 8 például lényegesen légiesebb volt hasonló méretű teleppel.


Az ASUS ZenPad 8.0 konstrukciója jó, a tesztkészülék hátlapja viszont nem illeszkedett megfelelően [+]

Kijelző-teszt
Mérés ASUS ZenPad 8.0 ASUS ZenPad 10 ASUS MeMo Pad 7 (ME572CL) Sony Xperia Z3 Tablet Compact
Fehér fényerő 402 nit 271 nit 521 nit 585 nit
Fekete fényerő 0,10 nit 0,15 nit 0,31 nit 0,45 nit
Kontrasztarány 4017:1 1807:1 1682:1 2096:1
Színhőmérséklet 6526 K + kézi 7099 K 8140 K 9191 K

A 800 x 1280-as IPS megjelenítőről vegyesek az érzéseink, elég nagy a kilengés mindkét oldalon. A maximális fényerő elegendő, hogy napfény alatt is látni lehessen a tartalmakat, a feketék meg annyira sötétek, hogy IPS technológiától ritkán látott kontrasztarány jött ki, ráadásul a színek nem csak megfelelően élénkek, a fehérek is tökéletesen kalibráltak, így nem kell az erre kitalált szoftvert bevetni a korrigálásra (Splendid). A másik oldalon viszont kiszúrtunk nem kevés fényszivárgást a széleken, ráadásul oldalról tekintve a megjelenítőre a színek kékes-lilás elszíneződését is megfigyeltük. A 189 ppi-s képpontsűrűség az árkategóriában elmegy, ám a karakterek ekkora képátló mellett már szőrösek. A panel tíz ujjat tud megkülönböztetni, a felület érzékenysége átlagos.


Az ASUS ZenPad 8.0 megjelenítője több sebből is vérzik [+]

Az előlap határozott sarkai közé felül egy hosszúkás hangszóró, a fénymérő és a 2 megapixeles kamera került, alul pedig egy ezüstöt ASUS felirat került. A műanyag ház jobb oldalán helyezkedik el a hangerőszabályzó és bekapcsoló gomb, ezeket a táblagépet tartó kézzel és a másikkal is könnyű elérni. A microUSB-t és 3,5 milliméteres fülhallgató kábelt felül lehet csatlakoztatni. A két részre osztott hátlap összetéveszthetetlenül asusos: ennek az oldalnak a nagy részét egy lepattintható és cserélhető, ezüstösen csillogó, bőrmintás plasztik elem takarja, míg fekvő helyzetben alul egy mintázatlan fehér sáv teszi teljessé a burkolatot, jobb szélén Intel logóval. Létezik teljesen fehér és teljesen fekete kivitel is. Az 5 megapixeles kameramodul az egyik sarokba került.


Az ASUS ZenPad 8.0 hátlapja cserélhető, a microSD foglalat az alatt található [+]

A microSD kártyát a hátlap lepattintása után lehet behelyezni, hasonmás ZenPad 8.0 Z380KL esetében alighanem ide került a microSIM foglalat is, bár az a készülék nem járt nálunk. Az összeszerelési gondok is a hátlaphoz kapcsolódnak: bár a táblagép műanyag konstrukciója elég jó, a hátlap szakszerű visszapattintás után is lötyög. Senki ne gondoljon az elem túl nagy mozgásterére, mivel azonban a készüléket az oldalainál és hátlapjánál egyszerre fogja az ember, az illesztésének bizonytalanságát mindig érezni lehet.

Hardver és szoftver

A teljesítményteszteken jól szereplő Z-szériás Intel Atom chipsetek után a ZenPad 8.0 egy újabb, x3-C3200 kódjelű Intel lapkakészletet kapott, és már az első bekapcsolás után kiderült, hogy a négy, 1 gigahertzen maximalizált processzormag erősen behatárolja a lehetőségeket: vontatottan haladt az eszköz beüzemelése. Később érkezett két frissítés (a tesztet a legfrissebb alapján írtuk), és a táblagép valamennyire begyorsult, az alábbi táblázat mindenesetre rávilágít arra, hogy az SoC, a MaliT450MP4-es IGP és az 1 gigabájt RAM nincs a Z3745-ös MeMO Pad 7 szintjén.


Az ASUS ZenPad 8.0 új Intal Atom rendszerchipje nem virít [+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark ASUS ZenPad 8.0 (Z380C) Alcatel OneTouch Pop8 ASUS MeMo Pad 7 (ME176C) ASUS MeMo Pad 7 (ME572CL)
AnTuTu 5.x Benchmark 26160 pont 18486 pont 30839 pont 38558 pont
Vellamo Browser 1237 pont 1852 pont n/a 3177 pont
Vellamo Metal 725 pont 690 pont 1152 pont 1151 pont
SunSpider 1.0.2 2301,7 1332 ms 607,7 ms 620,8 ms
Geekbench 3 (single) 337 pont 349 pont 617 pont 764 pont
Geekbench 3 (multi) 798 pont 1161 pont 1876 pont 2223 pont
GFXBench Manhattan onscreen n/a n/a 14,6 fps 11,0 fps
Manhattan offscreen 1080p n/a n/a 7,7 fps 11,3 fps
GFXBench T-Rex onscreen 8,7 fps 6,5 fps 28,4 fps 27,8 fps
T-Rex offscreen 1080p 6.5 fps 3,8 fps 17,9 fps 29,7 fps

Éppen ezért nem csak a telepítések során vagy képernyőfeloldás után visszatérő vendég a dadogás, a menükben és honlapunkon görgetve sem gördülékeny a rendszer, hát még ha az amúgy remekül használható billentyűzet nincs a memóriába töltve, ilyenkor ugyanis másodpercek is eltelhetnek, mire felugrik. Ha komoly alkalmazásban a főképernyő gombra nyomunk, ugyancsak másodpercek telhetnek el, mire az asztal ikonjai újrarajzolódnak. Mondanunk sem kell, hogy a komolyabb játékok szaggatnak, az Asphalt 8 pedig jelentősen felmelegíti a készüléket a hátlapi kamera környékén, ahol töltés közben is komoly hőtermelést figyeltünk meg.

Az ASUS ZenPad 8.0 felülete a ZenUI A lollipopos ZenUI remekül felszerelt, viszont dadog az új Intel Atom chipsettel
[+]

Összehasonlítottuk a ZenPad 10 és 8.0 szoftveres felhozatalát, és arra jutottunk, hogy a minap tesztelt, ütősebb hardverrel felszerelt készülék ZenUI felülete és szoftveres felhozatala lényegében ugyanolyan, ezért ajánljunk saját magunkat olvasásra, főleg, mivel akad jó pár hasznos szoftver, amely szerencsére ezen a táblagépen is elérhető. A nálunk járt modell 16 gigabájtos belső tárolót kapott, amelyből mintegy 11 áll a felhasználó rendelkezésére, és ha ez nem lenne elég, microSD kártya behelyezésével tovább lehet bővíteni a szabad helyet. Opciót nem találtunk az SD-re való telepítéshez.

Az ASUS ZenPad 8.0 beállításai két oszlopban jelennek meg Az ASUS ZenPad 8.0 zárképernyője Material Design stílusú
[+]

A Zen UI ezúttal is Android 5.0.2-n alapszik, és visszatér az ASUS erősen átszabott, egyébként kellemes megjelenésű felülete számos világos háttérrel és fakó ikonokkal, amelyek nem tolakodóak. Az értesítéseket felülről, egy ujjal lehúzva lehet elérni, a kapcsolópanelt pedig kettővel. Az alkalmazásváltó kártyapakliszerűen pörgethető, itt van lehetőség minden futó app bezárására, vagy valamelyik rögzítésére a képernyőn. A gesztusvezérlési módok közül az ASUS Cover lehetővé teszi, hogy az opcionálisan megvásárolható készülékvédő tok kihajtásakor a képernyőzár feloldódjon, emellett a rosszabbul látók, vagy akik járművükben használnák a ZenPadot, Easy Mode-ot, vagyis nagy ikonos egyszerű kezdőképernyőt is aktiválhatnak.

Az ASUS ZenPad 8.0 böngészője és billentyűzete remek, teljesítményük kevésbé Az ASUS ZenPad 8.0 böngészője több lapot gond nélkül kezel, bár ezúttal laggol rajtuk a görgetés
[+]

A böngészési „élményről” nem árt idézőjelben beszélni. Nyilván a nagyobb felbontás nem alapkövetelmény az árkategóriában, a jó sebesség viszont igen, és ha már honlapunk görgetése is akadozik, akkor tényleg hagy a teljesítmény kívánnivalót maga után. A szoftverre viszont nem lehet panasz, hiszen gond nélkül kezel több lapot, működik a zoomalapú sortörés, van olvasási és inkognitó mód, a tartalmak nyomtathatók, könyvjelzőhöz adhatók vagy menthetők offline olvasáshoz.

Kamera, multimédia

Ha Kedves Olvasó eddig nem váltotta le kompakt vagy tükörreflexes fényképezőgépét táblagépes kamerára, kérem, most se tegye, a ZenPad 2 megapixeles előlapi és 5 megapixeles hátlapi kamerái ugyanis alulteljesítenek még a kategóriában is, ledes villanó pedig nem segít be a sötétben. A szoftver maga jó, hiszen akad számos mód (automatikus, hdr, éjszakai, utólagos élesítés stb.), egypár kézi beállítás (expozíció, érzékenység, fehéregyensúly, önkioldó), érintőfókusz és a többi szokásos dolog. A fókuszálás viszont lehetne gyorsabb, a szoftver pedig stabilabb, találkoztunk ugyanis az expozíció csődjével és kifagyással a HDR-t vagy az esti módot használva.

Az ASUS ZenPad 8.0 kamerái nem készítenek jó képeket
[+]

Az elkészült képek már nappal is zajosak, a vonalélesség kritikán aluli, a dinamikatartomány pedig igen szűk, amelyen a hektikus HDR-rel nem mindig lehet szoftverleállás nélkül kompenzálni. A fehéregyensúly és a színek viszont rendben vannak, és makrónál sem kezd el össze-vissza fókuszálni az automatika. Este nem segít be ledes villanó, magas érzékenység mellet pedig rengeteg a színes-szagos képzaj, szóval táblagépes viszonylatban sem állja meg a helyét a két kamera. A 720p-s videofelvételek felskálázott 480p-snek tűnnek víz alatti felvételekre hasonlító, nyomott hangokkal, lásd és halld ezt a klipet.

Az ASUS ZenPad 8.0 zenelejátszója remekül felszerelt Az ASUS ZenPad 8.0 Audiovarázslója hangszínprofilokat is felkínál
[+]

A zenelejátszó előadók, albumok, dalok, műfajok, szerzők és mappák szerint csoportosítja állományainkat, legyen szó helyben tárolt vagy felhőben megosztott tartalmakról. A hangszínbeállítások széles skálája az Audiovarázsló alatt érhető el. A videolejátszó fapados, és csak a H.263, H.264 és Mpeg4 kódolásokkal birkózik meg 1080p-ig, a többi kódolás lejátszását egy BS Player viszont megoldja, bár a 2K-s tartalmak már szaggatnak. FM-rádió nincs.

Teszt ASUS ZenPad 8.0 Lenovo Tab 2 A7-10 Microsoft Lumia 640 Honor Holly Samsung Galaxy Tab S2 9.7
Frekvenciaátvitel (40 Hz-től 15 kHz-ig), dB: +0,06, -0,20 +0,35, +0,03 +0,06, +0,02 -0,09, -0,69 +0,04, -0,02
Zajszint, dB (A): -87,6 -90,6 -91,9 -88,5 -93,0
Dinamikatartomány, dB (A): 87,8 90,5 91,8 88,6 93,0
THD, %: 0,0160 0,0280 0,0068 0,0250 0,0076
IMD + Zaj, %: 0,025 0,052 0,013 0,124 0,011
Sztereó áthallás, dB: -84,6 -80,6 -90,7 -82,8 -90,5

A multimédiás hangszóró az előlap tetejére került, és egész jól szól, az átlagosnál legalábbis valamivel jobban, úgyhogy ha más eszköz nincs a kezünkben, egy szobát a ZenPad 8.0 hangjával is meg lehet tölteni.

A fülesre jó minőségű hang jut majdnem teljesen lapos frekvenciagörbével a hallható tartományban, és elfogadható sztereó áthallással, illetve átlagos mennyiségű zajjal. Saját fülünkkel meghallgatva sem volt különösebb kifogásunk, a széles körben testreszabható hangszínszabályzó pedig rá tudott erősíteni azokra a hangokra, amelyeket erőteljesebben kívántunk hallani.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A ZenPad 8.0 Z380C wifis táblagép, SIM-kártyát a Z380KL kódjelű modellbe lehet betenni. A 802.11b/g/n modem érzékenységével elégedettek voltunk. Bluetoothból 4.0 a jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből 2.0 MTP-vel és OTG-vel. A navigáláshoz a routerek jelei mellett a GPS és GLONASS szatellit-csoportok segítségét is igénybe lehet venni, ám ennek ellenére lassúnak kissé lomhának találtuk a pozíciószerzést (persze nem segítettek be a mobilhálózatok), szobabelsőben pedig egy Snapdragon 801-es mobilhoz képest jóval kevesebb műhold jelét volt képes fogni. Az NFC és az infra kimaradt.


Az ASUS ZenPad 8.0 nem ér 60 ezer forintot [+]

A ZenPad 8 15,2 Wh-s akkumulátort kapott és nem teljesít túl jól. A szoftverfrissítések előtt is után is szokatlanul gyorsan merült a táblagép készenléti módban, pedig csak a megszokott, teszteléshez szükséges alkalmazásokat telepítettük fel és használtuk. Ez azért kellemetlen, mert egy ilyen eszközt ritkán gyötör az ember megállás nélkül és gyakran tesz félre hosszabb ideig, csakhogy ez nem opció, ha valamilyen beragadt háttérfolyamattól egy nap alatt a semmitől lemegy az akkumulátor harmada. A jelenség több újraindítás után is előállt. Egyébként sem rózsás a helyzet az egy töltésre jutó négyórás képernyőidővel, amit átlagosan elértünk. A MinDig TV-t közepes fényerőn négy, böngészni pedig 5,5 órán át tudtunk egy töltésről. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kinti-benti tikkasztó hőség negatív hatással lehetett az üzemidőre.


Az ASUS ZenPad 8.0 üzemideje átlag alatti [+]

Értékelés: ASUS ZenPad 8.0 (Z380C)
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 6 pont
Kijelző minősége 5 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 6 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 5 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

Ha az ASUS ZenPad 8.0 (Z380C) lenne a világon az egyetlen táblagép, azt javasolnánk olvasóinknak, hogy ne ruházzanak be ilyen fajta készülékre, bármennyibe is kerül (egyébként 60 ezer forintba). Szerencsére azonban a táblagépek repertoárja széles, és az ASUS-nak is akad nem egy kitűnő ajánlata, például a tavaly ajánlott plecsnit elhódító, és jóval kedvezőbb árú MeMO Pad 7 (ME176C), vagy a kissé drágább MeMO Pad 8 (ME181C), azok hardveresen pedig jóval erősebbek. Full HD-s ASUS is akad a Z380C ársávja alatt (a MeMo Pad 7 ME572CL wifis változata), és annak az SoC-ja még jobban lelépi tesztkészülékünket. Kár érte, mert a gyártó szoftveres felhozatala remek, ám egy minimum szintet ennyi pénzért meg kellene ütnie a vasnak és a szoftver optimalizálásának.

A ZenPad 8.0 ráadásul nehezebb lett a tavalyi MeMO Pad 8-nál, felülete Android Lollipop alatt dadog, az eszköz hajlamos a túlmelegedésre (ezt részben a hőség számlájára is lehet írni), a kamerákat jobb nem is használni és az összeszerelés sem hibátlan: a készülékváz ugyan remekül egybe lett rakva, a levehető hátlap viszont lötyög visszapattintása után. Az üzemidő sem virít, egy frissen beüzemelt eszköznek nem szabadna ilyen gyorsan merülnie készenlétben, a kijelző pedig fényszivárgástól és rossz betekintési szögektől szenved. Tényleg nem értjük, hogy a ZenFone 2 magasságai után hogyan jutottunk el a 8.0-s ZenPad mélységeihez, 60 ezer forintért ez most elég komoly melléfogás, sem a név, sem pedig az egyedi UI nem ér ennyi felárat. Kár érte, mert az ASUS sokkal többre képes, és ezt már bizonyította is, ám ha valaki véletlenül belebotlik ebbe a táblagépbe, akkor az egész gyártót leírja.

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Asus ZenPad 8.0 (Z380C)
Asus ZenPad 10 Z300CL Általános
Technológia WiFi only
Méret 209 x 123 x 8,5 milliméter
Tömeg 350 gramm
Színvariációk szürke, fehér, fekete
Kijelző
Kijelző átlója 8 hüvelyk
Kijelző felbontása 1280 x 800 pixel (189 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Intel Atom x3-C3200
Processzor típusa 1 GHz-es, négymagos, 64 bites
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete x86
Grafikus chip Mali-450MP4
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi direct
USB microUSB 2.0 (OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.0.2 (Lollipop) + ZenUI
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Do It Later, What's Next, SuperNote, MiniMovie, Fájlkezelő, Gyermek mód, Splendid, TripAdvisor, Clean Master, Zinio, Amazon Kindle, PC Link, Remote Link, Share Link
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autofókuszos
Másodlagos kamera 2 megapixeles
Videófelvétel 720p@ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 15,2 Wh lítium-ion
Készenléti idő n/a
Egyebek
3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor, gyorsulásmérő, fényérzékelő, tartozékok
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés