Bevezető, doboz
A Pro modellek bevezetésével az iPad Air elvesztette varázsát, ami tíz éve a ceruzás reklám idején még megvolt. Az Air a második generációjával csúcsra ért, aztán az Apple úgy kezelte, mint középső gyereket. Mára pedig eljutottunk oda, hogy van az Air, ami ugye a legvékonyabb, legkönnyebb iPadnek indult, csak hát vastagabb és nehezebb, mint az aktuális Pro változat. De legalább olcsóbb, mondhatjuk, ami igaz is, a tesztünk alanyául szolgáló eddigi legnagyobb iPad Air 13 hüvelykes kijelzővel 399 990 forintos árral indul (474 990 forint, ha kell az 5G-s modem is), míg az ugyanekkora méretű Pro tablet 649 990 forint minimum (749 990 forint 5G modemmel).
A MacBook Air esetén bejött az Apple-nek, hogy bedobta a 13 hüvelykes mellé a 15-ös méretet, és várhatóan lesz kereslet a 13”-es iPad Airre is, lévén a kifutott M2-es Pro tabletek még midig drágábbak azokban a boltokban, ahol maradt készlet. De hogy megéri-e százezer forintos felárat fizetni a 11”-es Airhez képest? Ha kell a nagyobb kijelző, igen, ám ez tök szubjektív. Csak készüljünk fel arra is, hogy a tartozékok is kicsit drágábbak lesznek. Ha megveszünk mindent, amit az Apple ajánl a tablet mellé (ceruza, billentyűzetes tok), de mindenből a legolcsóbb opciót választjuk és az Apple Care-t sem dobjuk a csomagba, 606 970 forintnál járunk majd az alapmodellel. Ennyiért az iStyle-nál — ők küldték az iPadet is tesztre, az is van náluk amúgy — be lehet rakni az M2-es MacBook Airt akár 512 GB-os tárolóval 13”-es méretben, vagy 15”-es kijelzővel 256 GB-os tárolóval a kosárba és még marad fagyira is. Munkára pedig még mindig alkalmasabb a macOS, de médiafogyasztásra vagy rajzolásra az iPad kényelmesebb.
A doboz és tartalma, illetve az Apple Pencil USB-C, mely külön fizetendő 36 990 forintos tétel [+]
A dobozt kiürítette az Apple, idén már nem jár fali adapter a tablet mellé, csak egy mindkét végén USB-C csatlakozós kábelt adnak, az legalább szövet borítású, talán strapabíróbb. Az új iPad Airek szürke, kék, lila és csillagfény (fehér) színekben érhetők el.
Külső, kijelző
Kívülről nézve nincs változás, már a méretnövekedésen (280,6 x 214,9 x 6,1 mm és 617 gramm) kívül. A 11 hüvelykes gép pont akkora, mint eddig, a 13-ason pedig pont ugyanott van minden csatlakozó (az az egy darab USB 3.1 Gen 2-es Type-C). A gombok jól elérhetők és jól kattinthatók, a bekapcsoló gombba szerelt Touch ID gyors és megbízható, a rendszer pedig animációkkal segít megtalálni helyzetét, bárhogy tartsuk is a táblagépet. Jópofa és hasznos. A 2022-es modellnél tapasztaltuk, hogy az alumínium hátlap mintha kicsit vékonyabb lenne kelleténél és kézzel benyomható volt, itt ezzel nem találkoztunk.
Touch ID a bekapcsoló gombban [+]
Egy dolog van, amin variáltak, az pedig az előlapi kamera elhelyezése. A hosszanti oldal közepére tették a 12 megapixeles, ultraszéles látószögű kamerát, ezzel azt sugallva, hogy az iPad immáron fekvő tájolású eszköz. Ennek ellentmond, hogy a cég logója és az iPad Air felirat a hátlapon még mindig az álló használathoz igazodik. Face ID arcfelismerés nincs, fotózni, videózni, videotelefonálni fogunk tudni az előlapi kamerával. Felette pedig a kereten ott van a mágneses töltőcsatlakozó az Apple Pencil számára, viszont a tablet csak az Apple Pencil Pro és USB-C-s Pencil tollakkal kompatibilis, utóbbi meg nem tölt vezeték nélkül a tabletről. A második generációs Apple Pencil nem jó a tablethez, mert miért is lenne, ha az előző generációval még együttműködött? De tényleg, érdemi ok nincs mögötte, hogy a második generációs Pencil támogatása nem adott, mert a kijelzőtechnológia nem változott, az M2-es SoC is képes kezelni a régebbi ceruzát, láttuk a 2022-es Pro tabletekben. Azért vegyél csak egy újat! Ja, de amúgy 100%-ban újrahasznosított alumínium az iPad Air háza, úgyhogy Apple részéről a környezet: megvédelmezve.
De térjünk rá a kijelzőre, úgyis az a lényeg. A 13”-es panel gyakorlatilag 12,9"-es a káva lekerekített széleivel. A felbontás 2732 x 2048 pixel, a képpontsűrűség 264 ppi, ami miatt dicséret illeti az Apple-t, hisz ugyanolyan éles így a kisebb és a nagyobb iPad Air képe. Maradt a 4:3-as arányú IPS LCD panel (a.k.a Liquid Retina), a fényessége jó, kültéren is olvasható maximum fényerő mellett. Adott a True Tone, pontos a multitouch érzékelés, ügyesen különbözteti meg a rendszer a felhasználó kezét és az Apple Pencilt. A minimális fehér fényerő meglepően alacsony alapból (1,36 nit), így a fehérpont csökkentése nélkül is tök lazán használható este is az eszköz. A környezeti viszonyokhoz igazító True Tone mellett adott a kézi vagy időzített Night Shift, ami melegebb színárnyalatot kölcsönöz a panelnek. Lehet nagyítani a kijelzőn megjelenő tartalmat, illetve ha a kisegítő lehetőségek közé benézünk, találunk kontraszt növelésére, invertálásra, színszűrők használatára is opciókat. Meg valamiért itt van elrejtve még mindig az automatikus fényerőállítás kikapcsolására szolgáló gomb is.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Apple iPad Air 13 (2024) | Samsung Galaxy Tab S9 Ultra | Xiaomi Pad 6S Pro 12.4 | Apple iPad Pro 12.9 (2020) |
Képátló | 12,9 hüvelyk | 14,6 hüvelyk | 12,4 hüvelyk | 12,9 hüvelyk |
Felbontás | 2048 x 2732 | 1848 x 2960 | 2032 x 3048 | 2048 x 2732 |
Technológia | IPS LCD, 60 Hz (Liquid Retina) | Dynamic AMOLED 2X, 120 Hz (HDR10+) | IPS LCD, 144 Hz | IPS LCD, 120 Hz (Liquid Retina) |
Fehér fényerő (max.) | 505 nit | 378 / 922 nit | 671 nit | 495 / 600 nit |
Fekete fényerő | 0,33 nit | 0 nit | 0,5 nit | 0,25 nit |
Kontrasztarány | 1509:1 | végtelen | 1295:1 | 1980:1 |
Színhőmérséklet | 6635 K + True Tone | 7028 K + kézi | 7696 K + kézi | 7072 K + True Tone |
A kijelző teljes egészében laminált és tükröződésátló bevonattal van ellátva, de azért éles fényben ez is tükröződik. Dicséretet érdemel, hogy a háttérvilágítás egységes, újkorában nincsenek fényesebb és halványabb pontok a panelen teljes képernyős fehér megjelenítés alatt sem. Az Apple szerint széles színtartomány lefedésére képes a panel, úgyhogy megmértük, ez mit is jelent számokban. Az sRGB skálát 99,9%-ban, az Adobe RGB-t 68,9%-ban, a DCI P3-at pedig 70,8%-ban fedi le. Grafikus munkára, például rajzok, animációk készítésére ez megfelelő, professzionális videós- vagy képszerkesztői munkára már nem biztos, tökéletes színhelyességre van szükségünk.
sRGB, Adobe RGB és DCI P3 lefedettség az iPad Air 13 kijelzőjén [+]
Félreértés azért ne essék, az iPad Air kijelzője meglepően pontos a színek visszaadásában (lásd részletesen lejjebb), de nem professzionális munkára való. Az Apple remek IPS LCD kijelzőket pakolt a táblagépeibe az első Retina iPad megjelenése óta, ez most sincs másként. Viszont örömteli lett volna, ha a korábbi Pro táblákban debütált mini-LED esetleg lecsúszik az Airbe, vagy a 60 Hz-es képfrissítést megemelik mondjuk 90 Hz-re. Fürge az iPadOS és tökéletesen reszponzív, de ekkora méretben már feltűnik az embernek, hogy az iPad Pro animációi mennyivel folyamatosabbak. Ugyanígy jól jönne mondjuk animáció- vagy videó-szerkesztés mellé is a magasabb képfrissítés, és az erő megvan az ilyen feladatokhoz is az Airben.
Ahogy a korábbi iPadek, a 13 hüvelykes Air is használható vezeték nélküli kapcsolaton Mac számítógép másodlagos megjelenítőjeként.
Hardver, teljesítmény, iPadOS
Teszten még nem járt nálunk Apple M2-es SoC-val felszerelt eszköz, a 2022 októberében megjelent iPad Pro valamiért elkerült minket. Lényegtelen, mert most itt van az Air, ami kábé ugyanazt az M2-es szettet használja. Az ARMv8.6 utasításkészletre épülő 5 nanométeres lapka 8 GB LPDDR5-ös egyesített operatív memóriát oszt meg a CPU és a GPU között. A CPU az iPad Airben is nyolc maggal dolgozik (négy nagy teljesítményű 3,48 GHz-es és négy takarékos 2,42 GHz-es mag), viszont a GPU ellentétben a Pro iPad és Mac gépekkel csak kilenc maggal számol (feltételezhetően mínusz egy kikapcsolt shader motor), de itt is van dedikált médiamotor hardveres gyorsítású H.264 és HEVC kezeléshez, videodekódoláshoz és -kódoláshoz. A Neural Engine maradt 16 magos, ebből az Apple AI híján egyelőre annyit vesz észre az ember, hogy mondjuk a HomePodon hangparanccsal elindított zene élő értesítése instant megjelenik az Air zárolt kijelzőjén, a Macen megnyitott program egyből ott van az iPaden is a dokkban, vagy egy emailben érkezett időpontot a másodperc törtrésze alatt megtalál és felajánl Siri, hogy tegyük be a naptárba.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Apple iPad Air 13 (2024) | Samsung Galaxy Tab S9 Ultra | Xiaomi Pad 6S Pro 12.4 | Apple iPad Air (2022) |
Rendszerchip | Apple M2 | Snapdragon 8 Gen 2 | Snapdragon 8 Gen 2 | Apple M1 |
AnTuTu 10.x | 2 001 659 pont | 1 562 500 pont | 1 569 501 pont | n/a |
Geekbench 5 (single/multi) | 1885 / 8590 pont | 1577 / 5056 pont | 1469 / 4495 pont | 1711 / 7278 pont |
Geekbench 6 (single/multi) | 2588 / 10 030 pont | 2085 / 5527 pont | 1925 / 5207 pont | n/a |
GFXBench Car Chase onscreen 1080p | 60 fps | 56 fps | 45 fps | 60 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 185 fps | 127 fps | 128 fps | 142 fps |
GFXBench Manhattan onscreen | 60 fps | 119 fps | 114 fps | 60 fps |
GFXBench Manhattan offscreen 1080p | 431 fps | 305 fps | 283 fps | 345 fps |
3DMark Wildlife Extreme | 5709 pont | n/a | 3275 pont | n/a |
3DMark Solar Bay | 7969 pont | n/a | 4816 pont | n/a |
Megterhelni nehéz az Airt, de nem lehetetlen. Az App Store-ban elérhető programok nem fognak ki rajta, az új Call of Duty Warzone bármilyen hiba nélkül megy a legmagasabb felbontáson stabil 50 képkockával. Viszont például pont ez a program volt az, ami érezhetően melegített az iPaden, a hátlap közepén, a kamera mögött van valahol az alaplap, és ez a pont terhelés alatt melegszik is a készülékházon. Általában nem ott fogja az ember a táblát és annyira nem forrósodik, hogy ne lehessen kézben tartani, de azért van egy érezhető hőmérsékletemelkedés passzív hűtéssel. A szokásos tesztprogramokat is ráküldtem az M2-re, 60% feletti stabilitással hozott minden 3DMark stressztesztet melegedés nélkül, egyedül a Gravity Mark sugárkövetéses tesztje volt, mely képes volt felfűteni a kasztnit.
Egyértelműnek látszik az eredményekből, hogy az M2 a CPU többszálas számítási teljesítményében a Qualcomm és a MediaTek előtt jár, de a Qualcomm ha sugárkövetést is igénylő GPU-terhelésről van szó, jobban teljesít. Az M2-es iPad Air egyébként az ajánlott beállítások mellett ugyanazt a tesztet végigfuttatva 42,4 fps átlagot hozott, a sugárkövetést is rákapcsolva ez lecsúszott 10,5 fps-re.
A beépített tárhely NVMe flash tároló, nekünk az iStyle a 128 GB-os alapmodellt adta kölcsön, ebben első bekapcsolás után 119 GB elérhető a felhasználó számára. Opció 256 vagy 512 GB, illetve 1 TB beépített tárhellyel is megvásárolni az iPad Airt, microSD bővítésre lehetőség nincs, de USB-n csatlakoztatható külső tároló. A tárhely gyors, a teszteken 1 GB-os fájlméretig stabilan hozta a 2 Gbps feletti írási és olvasási sebességet, 4 GB-os tesztfájl esetén már csak az 1 Gbps volt stabilan meg. Ha fájlokat másolgatunk ide-oda a tablet és külső tároló között, utóbbira számíthatunk inkább.
Ahány iPad teszt, nagyjából annyi “tök jó ez a hardver, de úgysem fogod kihasználni ezzel a szoftverrel” mondat. Ez most is így van, bár az iPadOS kezes és okos rendszer, amelybe elkezdtek belecsempészni az asztali macOS-ből elemeket, ez továbbra is egy ujjal történő irányításra szánt, egyszerűsített felület. Tök jó például, hogy vannak aktív sarkok, de miért csak két dolgot lehet hozzájuk rendelni, és az miért kötelezően a képernyőkép vagy a gyors jegyzet? Ha már van a Porondmester néven valami asztali nézet szerű, miért nincs egy normális Mission Control, ahol egyszerre láthatok minden megnyitott ablakot, esetleg hozzáadhatok egy új asztalt? Az alkalmazásváltó miért nem képes reagálni arra, hogy elfordítottam időközben a tabletet? Miért nem tudok az alkalmazásváltóból kihúzni valamit osztott kijelzőre, ha már az osztott kijelzőn megnyitott két programot egyben jeleníti meg ott és külön kezelni őket a rendszer?
Ha Siri képes felismerni a ceruzával szövegbeviteli mezőkbe beírt szavakat magyarul is, miért kell bekapcsolnom a funkció eléréséhez egy támogatott nyelvet pluszban, miért nem megy egyből magyarul? Nagy levegő. Szóval, ez csak pár apróság, amik feltűntek úgy, hogy alapból én is iPad felhasználó vagyok, szóval lehet több minden felett el is siklottam, mert már hozzászokott az agyam. De ne maradjanak el a pozitívumok sem. Ilyenek például a zárolt képernyőre kirakható widgetek, melyek bár csak fekvő tájolásnál jelennek meg, legalább interaktívak. Az Apple saját email kliense a beérkező csatolmányok között az aláírandó fájlokat felismeri és elmentett aláírás esetén felajánlja a beillesztését, vagy az Apple Pencillel ott helyben alá tudjuk firkantani, tudunk a csatolmányra jegyzetelni, karikázni, majd küldhetjük is vissza egy lendülettel.
Siri a magyar nyelven írott időpontokat és eseményeket is felismeri, ha engedélyezve van, a tableten futva simán összeszedi és felajánlja naptárba bevezetéshez mindenféle eseményünk (legyen az repülőút, szállásfoglalás, étterem, koncert, vagy csak az iMessage-ben megdumált baráti összeülés). Előre telepítve kapunk jelszókezelőt, ami természetesen szinkronizál minden más Apple eszközzel, van Könyvek app bolttal együtt az e-könyveinknek, a TV alkalmazásban egy helyen láthatjuk más előfizetéseinket is (pl. Max, Disney, Mubi), bár itt le kell töltenünk adott szolgáltató alkalmazását ahhoz, hogy nézni is tudjuk. Az App Store-ban van egy rakás program, kompatibilitási problémával pedig maximum olyannal találkoztunk, hogy egy adott alkalmazás (esetünkben például egy integrált modemre vonatkozó adatokat kutató program) csak iPhone-ra van optimalizálva, így kis méretben jelenik meg az iPad nagy kijelzőjén. Meg az Instagram sincs optimalizálva a nagy méretre, amit ezen a ponton szerintem a fejlesztők már direkt csinálnak, de ennek nincs köze az iPadhez.
Nálunk az iPadOS 17.5.1-gyel járt az iPad, ez az aktuálisan legfrissebb verzió és öt év támogatásra számíthat ez az eszköz is fixen, biztonsági patchek pedig valószínűleg még tovább érkeznek majd. Az iOS 18 elhozza a külső alkalmazásboltokat az ősszel, illetve az Apple Pay mellett a harmadik féltől származó fizetési rendszereket is. Játékok most is streamelhetők bizonyos határokon belül (pl. PS Remote Play). Megy a képernyő kivetítése AirPlay-en és bizonyos alkalmazásokkal Chromecasten át, de az USB-C DisplayPort is jó erre 6K-s felbontásig 60Hz-en, a csatlakozóra dugott átalakítóval tévét is lazán az iPadre kötöttem HDMI-vel.
Azért a külső kijelzők kezelésén lehetne még mit csiszolni, mondjuk a Porondmester összes beállítását kapásból egy helyre pakolni, nem pedig a Kijelző és fényerő menüpont alá. Mert ugyan alapból nem csinálja meg a rendszer, de lehet a külső kijelző képarányához feszíteni a tartalmat, be lehet állítani az iPad helyzetét a külső panelhez viszonyítva, a külső kijelző frissítését is lehet állítani (még ha a tv gyorsabb is az iPadnél). Az ablakok kezelése viszont csatlakoztatott billentyűzet és egér nélkül nehézkes, mert a külső kijelzőbe nem fogunk tudni belenyúlni, szóval a dokkban az ikonra nyomva vissza kell először varázsolnunk az iPadre az adott ablakot. Meg áthúzni sem lehet csak úgy, mint számítógépen, a fenti három pöttyre kell bökni és ott van egy gomb, ami átteszi az ablakot a külső megjelenítőre. De annak méretét már nem veszi figyelembe, szóval ha csak kicsiben volt az iPaden mondjuk a Mail megnyitva, akkor ugyanezzel a legkisebb méretű ablakkal fogja rátolni a csatlakoztatott monitorra, legyen az akár 15 vagy 165 hüvelykes. Az is jó lenne, ha képernyőtükrözésnél le lehetne zárni az iPad kijelzőjét csak a külsőt használva a csatlakoztatott perifériákkal, ami az Airnek tapasztalataim szerint nem ment.
Képernyőkép esetén a csatlakoztatott kijelzőről is készít egy mentést a rendszer (forrás: Mobilaréna) [+]
Kamera, multimédia
Két 12 MP-es fotó- és videórögzítésre alkalmas kamerát kapunk az iPad Airen, LED villanó nincs egyikhez sem. A hátlapi kamera f/1,8-as apertúrát és autofókuszt is kapott, 4K-s 60 másodpercenkénti képkockás videofelvételre képes. Az előlapi kamera ugyanekkora felbontás mellett f/2,4-es apertúrával dolgozik, de már fix fókusszal és csak FHD@60fps videókkal. Viszont az előlapi kamerán is van elektronikus stabilizálás, ami ritka, a 122 fokos ultraszéles látótér mellé pedig társul a Rivaldafény funkció, ami videohívások során központban tartja a beszélőt a kompatibilis alkalmazásokban.
12 MP hátlapi kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 MP előlapi kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Visszanyúlhatunk a két évvel ezelőtti iPad Air tesztünkhöz, mert ugyanaz az iPhone 8-ból hozott hardver van itt is, bár a feldolgozó algoritmuson azért csiszoltak. A fókusz gyors és pontos, gyenge fények mellett a rajzolat kissé lágy, a képek pedig zajosak, de tablettől elfogadható minőségűek. A hátlapi LED villanó hiánya fájó, mert dokumentumok, kézzel írt jegyzetek befotózásához jól jön a dolgozóknak vagy a diákoknak, esetleg a dolgozó diákoknak. Az előlapi kamera képes felvillantani a kijelzőt vakuként, de ennek (és az előlapi kamerának úgy általában) a minősége bőven hagy kivetnivalót maga után, rengeteg a képhiba. Ha videofelvételt készítünk az előlapi kamerával, rögzítés közben nem válthatunk a látószögön idén sem, és gyenge fények mellett eléggé zajos lesz a felvétel. Használható az iPad Air kamerás kínálata, de kicsit megúszós az Apple részéről, vásárlói oldalról nézve meg lehúzós, mert ugyanezt kevesebb mint fele áron megkapjuk a 10. generációs iPadben is.
Médiatartalmak lejátszásához ott van a Galéria és a TV app előre telepítve, de egy normális programot (VLC) érdemes letölteni az App Store-ból, és megkönnyítjük a dolgunkat. Az iPad Air fekvő tájolású sztereó hangszórókkal van felszerelve, s bár a keretre fúrt kimenetek száma azt sugallja, hogy négy darab van, gyakorlatban csak kettő szól. Ezek jók, de magas hangerőn kissé torzítanak, mindenesetre kertben, kanapén vagy ágyban sorozatozáshoz, filmezéshez megfelelők. Az SVoD szolgáltatások az elérhető legmagasabb minőségben fogják lejátszani a tartalmat (akár 4K-ban), viszont a HDR megjelenítést csak a TV és a Max appon belül tudta nálam az Air.
Adatkapcsolat, üzemidő, összegzés
Minden modellben adott a kétsávos Wi-Fi 6E modem (802.11ax, 2x2, MIMO) és a Bluetooth 5.3, viszont csak a Cellular verziók támogatják az eSIM-et és az 5G-s mobilhálózatokat. A Wi-Fi modellekből hiányzik a GPS/GNSS is, csak digitális iránytű és a Wi-Fi, illetve iBeacon segítségével megy a helymeghatározás. Van a táblagépben giroszkóp, gyorsulásmérő, barométer és környezeti fényérzékelő, viszont nincs UWB vagy NFC. Az alsó Type-C csatlakozó adatátviteli sebessége 10 Gbps maximum, külső tárolók csatlakoztatása és töltés mellett pedig DisplayPort videokimeneti funkciója is van.
A beépített akkumulátor 36,59 Wh-s (9705 mAh), erre az Apple azt mondja, hogy 10 órányi videólejátszásra vagy netböngészésre alkalmas. Mivel a PCMark tesztprogram nem elérhető iPadOS-re, így az aktív használatot szimuláló teszteredménnyel nem tudunk szolgálni, de napi 1 óra 57 perces átlagos képernyőidő mellett öt napig bírta a tablet úgy, hogy a használat ideje alatt játék, hardvertesztek, videóstream, netböngészés, zenelejátszás egyaránt volt a feladatok között. Az Apple rendszerén nem érhető el a szokásos töltési tesztprogramunk sem, így itt is csak tapasztalatról tudunk írni. Egy 30 wattos teljesítményű Apple adapterrel nagyjából két óra kellett a teljes feltöltéshez, amiből következik, hogy 20-30W között vesz fel a tablet PD-gyorstöltőről. A legjobban a tablet a webböngészést bírja, ez jóval kevésbé meríti, mint a videóstream vagy a leginkább megterhelő 3D-s játék, tapasztalataink szerint az Apple által megadott 10 órányi böngészési idő Wi-Fi hálózaton túl is teljesíthető.
Összegzés
Pro | |
---|---|
Erős M2-es lapka, ami előre vetíti a megfelelő sebességet hosszú távra | |
Remek összeszerelési minőség és anyaghasználat | |
Tartalomfogyasztáshoz és bizonyos típusú tartalomgyártáshoz kezes iPadOS rendszer | |
Nagyobb méretű kijelzővel is elérhető | |
128 GB-ra nőtt a belépő tárhely | |
Kontra | |
A kamerákon semmi változás, a hátlapra illene egy LED villanót tenni | |
Továbbra sincs támogatva a több felhasználós használat | |
60 Hz-es kijelző | |
Csak az Apple Pencil Pro és USB-C Pencil kompatibilis, a korábbiak nem | |
Fali adapter nincs már a dobozban | |
Nem olcsó, kiegészítőkkel pedig még drágább lesz | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 8 pont |
Kijelző | 8 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 7 pont |
Adatkommunikáció | 8 pont |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Indulóár (11”, 8/128 GB, Wi-Fi, HUF) | 299 990 |
Indulóár (13”, 8/128 GB, Wi-Fi, HUF) | 399 990 |
Indulóár (11”, 8/128 GB, Wi-Fi + Cellular, HUF) | 374 990 |
Indulóár (13”, 8/128 GB, Wi-Fi + Cellular, HUF) | 474 990 |
Jó tablet az új iPad Air, de az előző is az volt. Meg az azelőtti, és a korábbi is, nem is beszélve az előtte lévőről, meg az elsőről. Így érthető? Az iPad egy iPad, és amíg az Apple nem hajlandó változtatni az iPadOS-en és ténylegesen felruházni asztali képességekkel, addig az is marad. Egy iPad. Tökéletes médiafogyasztó és kreatív eszköz jó kezekben, amivel munkakörtől függően akár dolgozni is lehet, de amint az ember munkája asztali ablakkezelést vagy fájlkezelést igényel, egyszerűbb lesz egy laptop elé leülni. Árban is nagyjából már ugyanott van a kettő, sőt, ha a 13 hüvelykes méretben nézelődünk az Apple-nél, ugyanazzal a processzorral még lehet olcsóbb is MacBookot venni, mint iPadet billentyűzettel.
Nagyobb lett az Air kijelzője, így méretben már Pro. Hardverben egy két évvel ezelőtti Pro, egy olyan kijelzővel, ami pariban van a belépő szintű iPadével. Így igazából tök egyszerű összegzést írni és segíteni azon, aki esetleg a 11” és 13”-es Air között vacillál. Ha kell a nagyobb kijelző, a nagyobbat kell megvenni, minden más ugyanolyan lesz. Ha meg csak egy iPad kell, amin leginkább a Netflix és a böngésző fog menni, ennél nagyobb igény nincs, ott a 10. generációs iPad vállalhatóbb áron, feleennyiért.
Bizonyítottan jól tud táblagépeket összelegózni az Apple, az új Air is az, de nincs benne semmi különleges és már méretével és formájával sem tűnik ki, mert a Pro vékonyabb és könnyebb. Két éve az M1-es iPad Air tesztjét azzal zártuk, hogy jó lenne a 64 GB-os tárhelyet elfelejteni és lehetőséget biztosítani arra, hogy több felhasználói fiókkal lehessen egy iPadet nyúzni. Ebből egy megvalósult, minden más maradt a régiben, csak az Apple Pencil támogatást is megbonyolították egy kicsit. Idén is a Pro modell az érdekesebb hardveres konstrukció az Apple táblagépei között, de a telefonoknál és laptopoknál is bejött az Apple-nek egy valamivel olcsóbb, de nagy kijelzős modell, miért ne lenne ugyanígy épp a táblagépek között? Az M2-es Air korrekt iparosmunka, ami várhatóan az elkövetkező öt-hat évben ugyanolyan jól teljesít majd, mint megjelenésekor. Bár ugyanezt bármelyik iPadről el lehet mondani.
Az új M2-es iPad Air 13”-at az iSTYLE kölcsönözte nekünk tesztre, ide kattintva lehet náluk megvásárolni.
viragdani01
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 11”-es modell: 247,6 x 178,5 x 6,1 milliméter 13”-es modell: 280,6 x 214,9 x 6,1 milliméter |
|
Tömeg | 11”-es modell: 462 / 462 gramm (Wi-Fi / Wi-Fi + Cellular) 13”-es modell: 617 / 618 gramm (Wi-Fi / Wi-Fi + Cellular) |
|
Színvariációk | Csillagfény (fehér), asztroszürke (fekete), lila, kék | |
SIM-foglalat (csak a Wi-Fi + Cellular változatban) | eSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 11”-es modell: 10,9 hüvelyk 13”-es modell: 12,9 hüvelyk |
|
Kijelző felbontása | 11”-es modell: 1640 x 2360 pixel (264 ppi) 13”-es modell: 2048 x 2732 pixel (264 ppi) |
|
Kijelző típusa | Multi-Touch IPS LCD érintőkijelző, 60 Hz | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Apple M2, 5 nm | |
Processzor típusa | Nyolcmagos (4 x 3.49 GHz Avalanche + 4 x 2,42 GHz Blizzard) | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8.6-A | |
Grafikus chip | Apple GPU (kilencmagos) | |
RAM mérete | 8 GB egyesített LPDDR5 SDRAM | |
Memória | ||
Belső tárhely | 128 / 256 / 512 / 1024 GB NVMe | |
Memória bővíthetősége | nem bővíthető | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok (Wi-Fi + Cellular változat) | 5G NR (sávok: n1, n2, n3, n5, n7, n8, n12, n20, n25, n28, n29, n30, n38, n40, n41, n48, n66, n71, n77, n78, n79) UMTS 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100 MHz LTE 700c, 700b, 800, 800 DD, 850, 900, 1800, 1900, 2100, TD 2300, TD 2500, TD 2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 5.3 (A2DP, LE, EDR) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/ax, dual band, hotspot, AirDrop, HT80 MIMO | |
USB | 3.1 Gen 2 (Type-C, DisplayPort akár 6K 60Hz, 10 Gbps maximális adatátviteli sebesség) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van (csak a Wi-Fi + Cellular modellben) | |
GLONASS | van (csak a Wi-Fi + Cellular modellben) | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/hangos | |
Vibra funkció | nincs | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | iPadOS 17.5.1 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | FaceTime, iMessage, Apple Térkép, iTunes, App Store, Könyvek, Game Center, Photo Booth, Podcastok, Fájlok, Clips, iMovie, Pages, Numbers, Keynote, Apple Music, Apple TV, Otthon, Nagyító, Mérés, Fordító, Részvények | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 12 megapixeles, autofókuszos, f/1,8 | |
Másodlagos kamera | 12 megapixeles, f/2,4 | |
Videófelvétel | 4K 60 fps a hátlapon, FHD 60 fps az előlapon | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 11”-es modell: 7606 mAh (28,93 Wh) lítium-polimer 13”-es modell: 9705 mAh (36,59 Wh) lítium-polimer |
|
Böngészési idő | 10 óra | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, barométer, Touch ID (fenti bekapcsoló gombban), Touchpad, Apple Pencil Pro és USB-C Pencil támogatása, billentyűzetek és egerek támogatása, DisplayPort, Siri, Apple Pay |