Android 3.0 Honeycomb rendszerbemutató

Hirdetés

PIM, GTalk

A naptárat is rendesen átdolgozták a Google programozói, az új dizájn sokkal inkább átlátható és felhasználóbarát, mint amit eddig láthattunk droidos telefonokon; persze ez nyilván a megnövelt képernyőméretből is következik. A felület legnagyobb részét maga a naptár foglalja el, a jobb oldalt található sáv pedig az adott hónapot mutatja, valamint az egyes fiókokat is itt kapcsolgathatjuk. A funkcionalitás viszont maradt, nézelődhetünk napi, heti vagy havi bontásban, a bejegyzésekhez riasztásokat rendelhetünk, szinkronizálhatjuk a Google-fiókunkkal. Érdekességképpen megjegyzem, hogy a kétujjas nagyítás is működik, ráadásul piszok gyors a dolog.

A kontaktlista szintén két részre osztja a képernyőt: bal oldalt a partnereinket láthatjuk, jobb oldalt pedig a részletes nézet található; a fenti legördülő menüben választhatjuk ki, hogy melyik csoportot jelenjen meg a listában. Emellett található a kereső beviteli mezője, a jobb oldalt lévő érintőgombokon pedig új kontaktot vehetünk fel, szerkeszthetjük a meglévő bejegyzéseinket, valamint beléphetünk a beállítások menübe. Hívásokat és üzeneteket viszont nem kezelhetünk a rendszerben, lévén az alap telekommunikációs képességek le vannak tiltva a Honeycombban.

Az Android 3.0-án is elérhető a GTalk, amely egy, a Google levelezőrendszerén keresztül használható csevegőkliens, azaz szükséges hozzá a Google fiók megléte. A felület két panelre oszlik: bal oldalt a partnerek listája látható, jobbra pedig a csevegések ablakai kaptak helyet. Végre működik a videóchat is, a használata nagyon egyszerű, egyedül arra kell figyelni, hogy mindkét félnél engedélyezve legyen a kamera használata és a felvétel fogadása.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

Azóta történt

Előzmények

  • Android 3.0 (Honeycomb) előzetes

    A zöld robotos operációs rendszer új verziója már kifejezetten táblagépekre készült. Elmélkedünk, elemzünk, spekulálunk.