Az Android története

Mai cikkünk témája az Android; sokszor írtunk már róla, van egy fejlődéstörténetünk, ahova tulajdonképpen elég is lenne beilleszteni azt, hogy miről szól a Honeycomb kódnévre hallgató, számát tekintve 3.0-s verzió megjelenése, de úgy döntöttünk, hogy egy külön írást publikálunk, mert a téma egy kicsit mélyebb, mint amilyennek elsőre hinnénk. Mindenesetre megint alapozással kell kezdenünk, anélkül ugyanis nem lehet követni a cikket, úgyhogy ideje is a lovak közé csapnunk; aki tudja, hogy mi az az Android, az persze lapozhat is a következő oldalra.

Az Android tulajdonképpen a Google mobil operációs rendszere, valamint az azt futtató gépek gyűjtőneve, de ez a definíció önmagában kevés. A háttértörténet a következő: 2005-ben a Google felvásárolta az Android Incorporated nevű kaliforniai vállalatot, majd belefogott a saját operációs rendszerének fejlesztésébe, mely sok alakítás után végül 2008 végén érte el a piacot a G1 nevű készülékkel, melyet a HTC gyártott és a T-Mobile forgalmazott. A Google célja egy olyan nyílt forráskódú, rugalmas, könnyen alakítható rendszer elkészítése volt, melyhez a fejlesztőknek lehetőségük van java nyelven írni ún. managed kódot (virtuális gépen, nem "közvetlenül" a processzorban feldolgozott kód) használó programokat. A fejlesztést megkönnyítendő az alkalmazások kivétel nélkül hozzáférnek az adott készülék összes erőforrásához, mivel kis túlzással teljesen egyenrangúak. A rendszer monolitikus Linux kernelen (magon) alapul, a kód túlnyomó része Apache, nyílt forráskódú vagy szabad program liszensz alatt van, ami szintén nem semmi.

A köztudatba viszont hibásan épült be a Google és az Android kapcsolata. A helyzet az, hogy az Androidot nem a Google, hanem az Open Handset Alliance nevű cég-csoportosulás fejlesztette, hogy ki mit csinált vele kapcsolatban, azt nem tudni pontosan. Az OHA-nak jelenleg több tucat tagja van, 20 készülékgyártó (Acer, Alcatel, Asus, CCI, Dell, Foxconn, Garmin, Haier, HTC, Huawei, Kyocera, Lenovo, LG, Motorola, NEC, Samsung, Sharp, Sony Ericsson, Toshiba, ZTE), 20 félvezetőgyártó (többek között az Intel, a Marvell, az nVidia, a Broadcom, a Texas Instruments, az ARM, a MediaTek és az Atheros), 13 operátor (köztük a T-Mobile és a Vodafone), 16 szoftveres cég (maga a Google, az eBay, az Access és pár kevésbé ismert név), valamint 11 egyéb vállalat — a lista egyébként hónapról hónapra változik, egyesek kiszállnak a buliból, mások viszont csatlakoznak, jellemzően utóbbiak vannak többen. Látszik, hogy nem kispályás kft-k tömörüléséről van szó, az Android tehát elméletileg hatalmas tudás és sok munka eredménye. A Nokia és más konkurensek ennek megfelelően támadták is a platformot, pár éve azt mondták, hogy lehetetetlen egy ennyi cég által fejlesztett rendszert egységessé és stabillá tenni; hát, marhára nem lett igazuk. Az Android sikere mögött többek között az áll, hogy készülék és gyártófüggetlenül nyújt hasonló felhasználói élményt, mint mondjuk az iPhone, de mindezt sokkal nyitottabban teszi, mint a kaktusz-elvvel ("egyet láttál, láttad az összeset") jellemezhető Windows Phone 7. Ráadásul az Android az olcsóbb árszegmensben is elérhető, terjedési sebességét ez erősen befolyásolja is. A táblagépek megjelenésére viszont kicsit talán lassan reagált a zöld robot; erről lesz szó a következő oldalakon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!