Hirdetés

WP7 blog: Indul a Mango alkalmazásdömping

Nemrég hírt adtunk arról, hogy immár kis hazánk fejlesztői előtt is nyitva áll a Marketplace, azaz a Windows Phone 7 saját alkalmazásboltja. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a bolt, hiszen augusztus 23. óta már a Mango-specifikus programokat is fel lehet tölteni. A fejlesztők emiatt sok, eredetileg Windows Phone 7-re íródott applikációt is átportoltak 7.1-re, kiegészítve azokat a Mango frissítésben megjelent újdonságokkal. De mi is történik ilyenkor a háttérben, mi lesz a frissítés eredménye? Erre adunk választ a mai irományban.

A frissített alkalmazás feltöltése után az eredeti, Windows Phone 7-re íródott verzió továbbra is elérhető marad a régebbi, Mango nélküli mobilok számára, a WP7.1-et futtató telefonok tulajdonosai pedig értelemszerűen az új verziót látják majd a MarketPlace-ben. Ha a frissítés előtt használtuk az adott alkalmazást, majd Mangóra váltottunk, a új verzióra vonatkozó értesítés automatikusan megérkezik a készülékünkre, így egy érintéssel leránthatjuk a kiterjesztett variánst; természetesen ezt az értesítést csak a mangós telefonnal rendelkező felhasználók kapják meg.

Az alkalmazás értékelése és a hozzá tartozó kommentek természetesen a Mangós verzió feltöltése után is láthatóak maradnak, ezeket aggregálva láthatják mind a WP7, mind a WP7.1 mobilok használói. Érdekesebb helyzet áll elő, ha a programunkhoz tartozó screenshotokat és a metaadatokat is frissítjük (és miért ne tennénk?). Ekkor mindig a legújabb adatokat és képeket láthatjuk a Marketplace-ben, függetlenül attól, hogy milyen verziós firmware-rel rendelkező mobillal böngésszük a bolt kínálatát.

Nagyon fontos még megjegyezni, hogy miután feltöltöttük az alkalmazásunk Mangóra elkészített verzióját, nem nyúlhatunk a Windows Phone 7-re íródott verzióhoz. Azaz a frissítést érdemes akkor megtenni, ha már mindent véglegesnek érzünk, hiszen ekkor nincsen már visszaút. Egyébként szépen lassan gyűlnek már a Mangót megcélzó szoftverek, melyekből hamarosan mi is tervezünk egy bemutatót.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények