Megbízhatónak számító forrásból érkezik a pletyka, miszerint az Apple állítható fényrekeszen dolgozik Pro telefonjaiba. Ming-Chi Kuo szerint az iPhone 18 Pro lehet az első készülék 2026-ban, melybe olyan kamerarendszer kerül, ahol a főkamera blendéjét a fényviszonyokhoz igazítva képes lesz a telefon szűkebbre zárni vagy tágabbra nyitni. Kuo a beszállítói láncból származó értesüléseire hivatkozik, a Sunny Opticalt, a Luxshare-t és a Largan Precisiont jelöli meg az új iPhone-okba kerülő képalkotó rendszer alkatrészeinek gyártóiként.
Korábban az Information című lap azt az infót szállította, hogy már 2025-ben, az iPhone 17-tel debütálhat a változtatható apertúra, Kuo szerint ez túl korai időpont lenne. Az állítható blende segítségével az Apple telefonja jobban tudná kontrollálni a fény mennyiségét, mely eljut az érzékelőig, ez segíthetné az esti fotózást, illetve a portréfotózást is a háttér elmosottságának jobb kontrolljával.
Mozgás közben az állítható apertúra egy Huawei P60 Pro kamerájában [+]
Nem újdonság ugyanakkor a telefonokban a fizikai mozgást végző fényrekesz. A Samsung 2018-ban a Galaxy S9-ben vezetett be ilyet, de a Huawei is használta már a technológiát a Mate 50-ben, a P60-ban, illetve az elmúlt években a Xiaomi 13-as csúcsmodelljeiben is megjelent. Általában az automatika vezérli a fényrekeszt, de a felsorolt gyártók profi módban lehetővé teszik, hogy a felhasználó kézzel válasszon számára megfelelő(bb) értéket. Kérdés, hogy az Apple lehetőséget ad-e majd utóbbira? Ha igen, az az iPhone-ok kameraszoftverének átalakítását is megkívánná.