Ezeket a telefonokat mutatják be az idei nyár folyamán

Honor, Samsung és Motorola gépek biztosan érkeznek, hogy ősszel megpróbálják letarolni a piacot a saját kategóriájukban.

Évekkel ezelőtt a gyártók főleg a tavasz elejére (februári MWC) és őszre (IFA) tartogatták a bejelentéseiket, de ez már régóta nincsen így. Egyrészt a kínai gyártók miatt: amióta ezekből elég sok van, azóta ők nem igazítják hozzá a telefonos premiereket az európai kiállításokhoz, sok cég pedig direkt próbál olyan időpontot választani, amikor szerintük viszonylagos csend honol, hogy az általuk bemutatott termék nagyobb reflektorfényt kaphasson. Az előttünk álló nyáron több izgalmas telefon megjelenésére is számíthatunk.

Honor

A Honor június 12-én tartja rendezvényét Párizsban. Noha alapvetően nagy meglepetés nem várható, hiszen a Kínában már bemutatott Honor 200 és 200 Pro lehet majd a sztár, de most felröppent egy pletyka, hogy eddig nagy suttyomban dolgoztak egy kagylótelefonon is, amit szintén elhozhatnak a francia fővárosba. A Magic V Flip óriási külső kijelzőt kaphat, amely a készülék teljes fedlapját kitölti, az előzetes információk szerint pedig 4500 mAh-s akkumulátort és 66 wattos gyorstöltést is fel tud majd mutatni, ami kiemelkedőnek számít az ilyen formájú eszközök között. Mint mindig, most is nagy kérdés lesz az árazás, de egyelőre a hazai megjelenésről sincs információ, ám ez Párizsban nagyon hamarosan majd kiderül.

Honor 200 és 200 ProHonor 200 és 200 Pro Honor 200 és 200 Pro [+]

A Honor 200 és a 200 Pro sok szempontból megegyező specifikációval lép majd piacra (itthon is), ilyen a 6,78 hüvelykes, 120 Hz-es, FHD+ felbontású OLED panel, az 50 megapixel felbontású, OIS-szel támogatott főkamera és a 100 wattos gyorstöltéssel támogatott 5200 mAh-s telep. Ehhez az alapmodell Snapdragon 7 Gen 3-as, a Pro pedig Snapdragon 8s Gen 3-as szettet kínál többféle memóriakonfiguráció mellett, ami mindkét esetben 12/256 GB-tól indul és 16 GB/1 TB-nál áll meg a Pro esetében, míg a Honor 200-nál maximum 16/512 GB-ot választhatunk. A kamerák esetében csak a főszenzor tér el, a 2,5x optikai zoomot kínáló Sony IMX856-as telefotó kamera és a 12 megapixeles, autofókuszos, makró szerepkörben is funkcionáló ultraszéles látószögű ugyanaz. Ezt a Pro egy 50 megapixeles, Omnivision OV50H-ra épülő egyedileg kalibrált, 1/1,3"-es H9000 szenzorral egészíti ki (olyannal, mint ami a Magic6 Pro-ban dolgozik), a Honor 200 pedig egy 1/1,56"-es, f/1,95-ös Sony IMX906-ost kapott, szintén OIS-szel.

További képek a galériában!További képek a galériában!További képek a galériában! További képek a galériában! [+]

Samsung

Amikor még volt Note széria a Samsung szeptemberben tartotta ennek premierjét minden évben. Aztán ezt a Fold/Flip vonal váltotta és egyre korábbra csúszott a rendezvény, az idei évben már júliusban lezajlik a bemutató (de már tavaly is így történt Dél-Koreában), itt fognak bemutatkozni a hajlítható Samsungok új generációi. Egyelőre vannak még homályos pontok a történetben, a Fold6 szögletesebb formavilága már biztosra vehető (kicsivel szélesebb külső kijelzővel), muszáj foglalkozniuk azzal is, hogy vékonyabb legyen a termék, hiszen a konkurencia ilyen szempontból előnybe került, lehet, hogy variálnak az anyaghasználattal, viszont szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a töltési sebességet hajlandóak-e növelni. Terjed egy pletyka arról is, hogy a Fold6 kaphat egy olcsóbb testvért, így jóval megfizethetőbb lenne egy könyvszerűen nyíló telefon.

A Z Fold5 (balra) és a Z Fold6 (jobbra)
A Z Fold5 (balra) és a Z Fold6 (jobbra) (forrás: Ice Universe)

A Flip is frissül, itt az akkumulátor méretének növelése van fókuszban, a hírek szerint 4000 mAh-s lesz a két beépített telep összkapacitása. Ugyanakkor viszont úgy hírlik, hogy Exynos chipsetre vált a széria, ami miatt lesz némi rossz szájíze egy-két potenciális vásárlónak, de talán pont a Flip az a termékvonal, ahol nem a nyers számítási és grafikai csúcsteljesítmény számít igazán. Hogy ebből a termékből is készül-e olcsóbb kiadást, azt még nem lehet tudni.

Jönnek azonban más termékek is, egyrészt az új órák, amelyeknél a leginkább izgalmasnak a Watch FE és a Watch7 Ultra tűnik, ez elvileg az árskála két végét jelenti. Az FE jelen információk szerint a Watch4 újracsomagolásával tud majd versenyképes áron piacra lépni, az Ultra pedig kifejezetten a komoly igénybevételt célozza külsejét és üzemidejét tekintve is. Ha minden igaz, akkor végre hivatalosan is piacra lép a végleges Galaxy Ring, amely a Samsung okosgyűrűje. Egyelőre nem sokat tudni róla, az MWC-n már vitrinben mutogatták, de nagyon érdekesnek ígérkezik, hogy a Samsung át tudja-e venni a piacformáló szerepet ebben a kategóriában, hiszen léteznek már ilyen termékek, ha nem is túlságosan ismertek.

Renderkép arról, hogy nézhet ki a Galaxy Watch7 Ultra fekete színben
Renderkép arról, hogy nézhet ki a Galaxy Watch7 Ultra fekete színben (forrás: Smartprix) [+]

Motorola

A Moto idén már kirázott magából egy Edge 50 szériát, ezek a modellek pont mostanság érkeznek hazánkba, de nem állnak le, mert ők is a hajlított vonalon ígérnek újdonságot. A RAZR széria új generációja is nyári bemutatók kapott, de érthető módon eddig inkább a drágábbik modell, a RAZR 50 Ultra kapcsán szivárogtak ki információk. Marad a nagy méretű külső kijelző (3,6 inch, OLED), belül 6,9 inchen terül majd el a 120 Hz-es másik OLED panel, egy vadiúj MediaTek chipset dolgozik majd a burkolat alatt (7300X), az akku pedig 4200 mAh-s lehet. Félúton a pletykált Honor és az érkező Flip6 között.


[+]

Árban viszont a jelen információk szerint nem várható csökkentés, ezen segíthet az áramvonalasított verzió, amely tavaly a legolcsóbb flip telefonok között versenyzett (csak azért nem deklaráltan a legolcsóbb, mert azóta jött Nubia Flip is), de a kedvezőbb árú RAZR kapcsán egyelőre nem sokat tudunk.

Realme

Az Európában hányatatott sorsú Realme az anyavállalat BBK licenszproblémáinak megoldódását követően mintha megint megpróbálna a kontinensen nekifutni az értékesítésnek, ami a GT 6-tal képzelnek el, rögtön kanyarítottak is hozzá egy milánói bemutatót június 20-ra időzítve. (Azt csak zárójelben tegyük hozzá, hogy az előző próbálkozás nyomán a Realme mögött álló cég számos tartozást maga mögött hagyva úgy vonult ki a régióból, hogy ezeket meg sem próbálták rendezni, vagyis a környező országokban nem lesz olyan könnyű megint forgalmazót találni.) A GT 6 kapcsán viszont van némi kavarodás, mert ezen a néven Kínában egy tök más telefont mutatnak be, Európába azonban a jelek szerint a GT Neo6 átcímkézett verzióját hozzák majd.

A kínai Realme GT Neo6
A kínai Realme GT Neo6 [+]

Ez egy 6,78"-es, 10 bites, 120 Hz-es és 1264 x 2780 pixeles AMOLED panelt társít a szerényebb Snapdragon 8s Gen 3 chippel, de azért odafért a hátlapra az 50 megapixeles, optikailag stabilizált főkamera plusz a 8 megapixeles ultraszéles modul. Ez a modell 5500 mAh-s teleppel érkezik és kérdéses, hogy a 120 wattos szupertöltés kitart-e a nemzetközi premierig, vagy spórolnak rajta.

Nothing

Nyáron esedékes a Nothing Phone 3 bemutatása is, de jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy az emblematikus Glyph interfész megmarad. Ám nem biztos, hogy ez lesz az egyetlen újdonság a friss gyártótól, nemrég a Nothing létrehozott CMF néven egy almárkát, amely az alapító Carl Pei szerint a megfizethető termékekre fókuszál majd. A Nothing almárkájának elméleti koncepciója elsőként egy okosórában és egy fülhallgatóban fog testet ölteni még idén, noha a Nothing telefonok eddig sem számítottak túlárazott eszközöknek, nincs kizárva, hogy az eredeti brandet kissé felfelé pozícionálják, hogy helyet csináljanak a CMF-nek.

HMD/Nokia

Noha a mainstream média ingerküszöbét majd a Barbie mobil fogja átütni itthon, de azért ezt ne tekintsük óriási innovációnak. Ennél valamivel izgalmasabb, hogy elvileg június 10-én a HMD kínálata felfele fog bővülni, eddig Skyline és Tomcat néven pletykált mobilt mutat be ugyanis a gyártó, amely az utóbbi években erősen leragadt az alsóbb kategóriás okostelefonoknál. A friss készülék viszont egy szinttel fentebb léphet az előzetesen pletykált specifikáció alapján 120 Hz-es, FHD+ OLED panelre számíthatunk Snapdragon 7s Gen 2-es szettel, a hátlapon pedig 108 megapixeles főszenzorra, illetve IP67-es minősítésre, sztereó hangzásra és kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasóra. Van még a listán egy Nighthawk nevű termék is (kicsit sok volt a kémes-vadászgépes mozi?), ez szintén 120 Hz képfrissítésű, FHD+ OLED panelt kínál majd, de a kedvezőbb, 300 euró alatti árért cserébe be kell érni a Snapdragon 4 Gen 2-vel, a 8 GB rendszermemória mellett pedig opció lesz a 128 GB-os memóriakiszerelés is. Kamerákból elvileg ugyanaz lesz a felállás, mint a Skyline esetében, ugyancsak 32 megapixeles előlapi egységgel és 108 megapixeles főkamerával.


[+]

Biztosan lesznek még más újdonságok is a nyáron (százféle Redmi átcímkézve, jöhet a Tecno Spark új szériája, beeshetnek G-szériás Motók, régóta pusmognak a Meizu európai visszatéréséről, tutira lesz valami OnePlus), de aztán ősszel megint bőven lesz mit nézni (új hajlítható Honor, új iPhone, új Pixel, Xperia 5 VI), közben pedig el fognak árasztani minket a kisebb kínai márkák mindenféle ajánlatai.

Előzmények

Hirdetés