Elindult az Android 12

A készülékeken ugyanakkor még napok vagy hetek kérdése, mire az új szoftververziót láthatjuk. A Pixel modelleknek is várniuk kell.

A Google tavasszal mutatta be az Android 12-es verzióját, ami új kezelőfelület, biztonsági és adatvédelmi fejlesztések, illetve az eszközök szorosabb együttműködését hozza a keresőóriás eddigi legtestreszabhatóbb rendszerében. A kissé későbbi kiadás is az új szoftververzió komplexitásának és különbözőségének köszönhető, az Android 12 és 11 között jóval nagyobb az eltérés, mint a korábbi verziók között volt.

A Pixel modellekre a következő hetekben érkezik az új rendszer, a Samsung, OnePlus, Oppo, Realme, Tecno, Vivo és Xiaomi modelljeire pedig még az idén. Mondjuk ezzel semmi váratlant nem mondott a Google. Rengeteg gyártó már elérhetővé tette az Android 12 felhasználói béta verzióját, az Asusnál pár napja fut a projekt, az Oppo már bemutatta az új rendszerre optimalizált Color OS 12-t, a hivatalos, nemzetközi startot pedig október 11-re ígérte. A OnePlus egyelőre az Android 12 és ColorOS 12 alapú OxygenOS 12 felhasználói bétáját tette elérhetővé. A Realme felhasználó felülete is verziószámot ugrott, a Google új szoftverének alapjaira épülő Realme UI 3 elsőként a Realme GT-n lesz elérhető október 13-tól, a nemrég bemutatott Realme GT Neo2 pedig eleve 12-es szoftververzióval fog érkezni a nemzetközi piacra, míg Kínában egyelőre marad az Android 11.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés