Hirdetés

Elérhető a Xiaomi Mi 8 teljes specifikációja

Az idén nyolc éves Xiaomi egészen elképesztő eredményeket könyvelhet el, legtöbb készüléke szinte felülmúlhatatlan ár/érték arányt mutat, még a bruttó hazai árakat figyelembe véve is, másrészt fennállásának nem kifejezetten hosszú ideje alatt komoly tényezővé nőtte ki magát, nem csak Kínában, de Indiában és Európában is, ahol idén sorra nyitnak a hivatalos, lokalizált szolgáltatásokkal és szervizháttérrel rendelkező üzletek és webshopok. Két nappal ezelőtt Párizsban, ma pedig Olaszországban nyílik Mi Store, a megnyitót pedig, már, ha érdeklődést mutatunk, élőben is követhetjük.

A Xioami 2018 első negyedévében a világ negyedik legnagyobb mobilgyártójává lépett elő, maga mögé utasítva a BBK csoport legerősebb szereplőjét, az Oppót. A Xioami piaci részesedése a mobilpiac 2,4%-os globális visszaesése ellenére több, mint a duplájára nőtt az előző év megegyező időszakához képest, Európában pedig olyan mértékű növekedést ért el, hogy a Canalys számlálói kiakadtak, úgyhogy az európai negyedik gyártó teljesítményét >999%-kal jelölték, ami elég extrém kategória.

Viszonylag egyedi megjelenésre számítunk.
Viszonylag egyedi megjelenésre számítunk. [+]

A gyártó nem csak a mobilpiacon tarol, okosórából ugyan továbbra is az Apple szállít többet, aktivitáskövetőben a Mi Band szériának köszönhetően a Xiaomi a világelső, noha a statisztikák egy kategóriaként mint hordható okoseszköz tartják nyilván a szegmenst. A Xiaomi eszközeinek - mobilok és aktivitáskövetők - európai szolgáltatói kínálatban való megjelenése, mint ahogy ez Olaszországban is lesz, elég komoly hatással lehet az erőviszonyokra.


[+]

Amihez a gyártó új csúcskészüléke is hozzájárulhat. A Xioami Mi 8 május 31-én kerül bemutatásra, a biztonság kedvéért azért rengeteg előzetes információ szivárgott ki, így nem lesz meglepetés a felső kategóriás hardver, amit a most előkerült specifikáció is megerősít. Az átlátszó hátlap mögött a Snapdragon 845-ös lapkakészlet dolgozik alapfelszereltség esetén 6 GB RAM-mal és 64 GB belső tárhellyel. Nem kizárt azonban, hogy lesz 8/128 GB-os prémium verzió is, elvileg nettó 135 ezer forintért.

A Mi 8 elvileg a Xioami saját fejlesztésű, eddig kissé helyigényesnek tűnő 3D arcazonosító rendszerét szenzorszigettel építi be a specifikáció szerint 6,2 hüvelykes 2280 x 1080 pixel felbontású IPS panelbe, amelynek alsó tartományába integrált ujjlenyomat-olvasó is kerül. A dupla hátlapi képalkotó rendszer egy f/1,7 rekeszértékű 20, és egy f/2 apertúrájú 16 megapixeles szenzorból épül fel, az előlapra pedig egy 16 megapixeles szelfikamera kerül.

Valamiért gyorsan eltüntették a listából. De ott volt.
Valamiért gyorsan eltüntették a listából. De ott volt. (forrás: Qualcomm) [+]

Az akkumulátor méretét szintén a specifikációs lista árulja el, azt viszont a Qualcomm, hogy a 3300 mAh-s telepet Quick Charge 4+ szabvány szerint tölthetjük, amennyiben a gyártó mellékeli a kompatibilis töltőfejet. Ez annyiban nem meglepő, hogy a 91Mobiles kiszúrta, hogy az FCC adatbázisában feltüntették: a készülék támogatja az 5V/3A, 9V/2A, 12V/1.5A töltést maximum 18 wattos teljesítmény mellett. Noha a specifikációról készült fotó hitelessége nem megkérdőjelezhetetlen, az eddigi értesülésekkel összevetve teljesen reálisnak tűnik.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés