Bemutatkozott a Realme Band 2

Nagyobb lett a kijelzője, több aktivitást tud követni, és még okosotthonos eszközeink egy részét is tudja kezelni, miközben továbbra is nagyon olcsón meg lehet majd venni.

Alig pár hete teszteltük a Realme kedvező árú aktivitásmérőjét, a Bandet, ami a Xiaomi és a Honor konkurensek mellé érkezett, és korrekt funkcionalitása miatt egy plecsnit is tudtunk neki adni. Az eredeti Realme Band viszont már akkor közel kifutó eszköz volt, mikor teszteltük, a magyar forgalmazás kezdődött viszonylag későn, mostanra pedig már az utódja, a Realme Band 2 is bemutatkozott.


[+]

A Realme Band 2 méretesebb kijelzővel és kevésbé íves kialakításával jobban hajaz egy okosórára, mint egy filléres aktivitásmérőre, viszont az ára így is igen mérsékelt maradt. 1,4 hüvelykes érintőkijelzője 167 x 320 pixelt jelenít meg, és akár 500 nites fényerőre is képes. Külön kiemelik, hogy több mint 50 óralap támogatása adott, és saját kép alapján egyedi hátterek beállítására is lehetőség van.


[+]

A funkcionalitás túl sokat nem változott, természetesen adott a pulzusfigyelés, az alváskövetés, a vízivást és a rendszeres mozgást motiváló értesítés, és nem maradt ki a hölgyek havi naptárfelügyelete, továbbá a véroxigénünk szintjének mérése. Aktivitási módok között 90 opciónk lesz a jövőben, de ezek jelentős része OTA frissítéssel érkezik, egyelőre a szokásosnak mondható séta, futás, krikett, kosárlabda, úszás és foci követése lesz támogatott.


[+]

A Realme Band 2-ben lévő Smart AIoT Control annyit takar, hogy az ökoszisztémán belül működő fülhallgatókkal és okosotthonos berendezésekkel együtt tud működni a kütyü, így akár otthoni lámpát is kapcsolhatunk, vagy épp a fülesünk zajszűrési szintjét is beállíthatjuk rajta.


[+]

Ezeken kívül a karperec képes exponálógombként működni az okostelefonunkkal történő fotózáskor, de mutatja a várható időjárást, és állíthatunk be rajta ébresztést is. Az 50 méterig vízálló kütyü 204 mAh kapacitású akkumulátort kapott, ami akár 12 napos üzemidőt hoz a gyártó szerint, részben a Bluetooth LE-támogatású SoC-nek, amit a Goodix szállít be a Realmenek. A csatlakoztatáshoz nem kell más, mint egy legalább Android 5.1-es vagy iOS 11-es okostelefon, letölteni a Realme Link alkalmazást kell a teljeskörű használathoz.


[+]

27,3 grammot nyom az eszköz, és kizárólag Space Gray szürke színben érhető el, viszont a szíjakkal itt is lehet variálni. Kínai árunk már van, 170 jüan, ez 8000 forintnak felel meg.

Előzmények

Hirdetés