Realme Band - a harmadik banda

Itthon a Xiaomi és a Honor osztozott eddig a fillérek okoskarkötők piacán. Most beszáll a Realme is egy igen olcsó kütyüvel.

Bevezető, külső

Az okos karkötő igazán nem egy drága dolog, 10 ezer forint körül már számos ajánlat közül lehet választani. A Xiaomi most hozta ki az ötödik generációt (hamarosan lesz tesztünk arról is), a Honor a negyediknél tart, de az IFA-n be fogják ők is mutatni a következőt. Ezek a masinák évről-évre egy kicsit jobbak, egy kicsit több bennük a funkció, egy kicsit pontosabbak, de alapvetően mégiscsak egyszerű holmik, amelyek mutatják az értesítéseket és több-kevesebb sikerrel monitorozzák a napi aktivitásunkat. Persze lehet beletolni sokkal több tudást, mint ahogyan azt a Samsung csinálja, meg lehet mögétenni komplexebb analízissel ellátott szolgáltatást, ahogyan azt a FitBit teszi, ezek azonban már drágább cuccok, a nagyon olcsó mezőnyben nincsenek különösebb extrák.


[+]

Hacsak nem a krikett. A Realme Band ugyanis ezt a sportot is képes elemezni, ennek pedig elég egyszerű oka van: elsősorban az indiai piacra szánták, ahol ez a tevékenység kvázi népsport, ezt pedig nem szedték ki a világpiacra szánt Bandek szoftveréből sem. És van még egy óriási előnye a Realme készülékének: ha felbontjuk az egészen apró, szokás szerint sárgás dobozt, akkor a karperecen kívül egészen pontosan nulla darab tartozékot fogunk találni, ami elsőre nekem is meglepő volt, mert vadul kerestem a töltőt. Már péntek este volt, nem nyúltam egyből a telefonhoz, hogy a forgalmazó számát kikutassam, inkább megpróbáltam bekapcsolni a masinát, de persze ez sem jött össze, úgyhogy a kézikönyvből tudtam meg két lényeges dolgot is.


[+]

Egyrészt azt, hogy nem lehet csak úgy bekapcsolni, ha töltőre kerül, akkor bekapcsol, ha 3% alá esik a töltöttsége, akkor meg kikapcsol. A töltőt pedig azért kerestem hiába, mert nincs is, a Realme Band szíjait le lehet szedni alul-felül, a felső karom pedig USB-be dugható. És innentől a dolog meg is oldódott, ráadásul ha már ott volt, akkor a benne levő, csupán 90 mAh-s telepet csurig is raktam. Szóval egy okosságot máris felírhatunk a Realme eszköze mellé: nem kell azon rettegni, hogy az egyedi kialakítású töltőkábel eltűnik, vagy pont otthon marad, akármilyen USB-be bedugható a cucc.


[+]

Tesztkészülékünk a libafos-zöld árnyalatú szíjat kapta meg, amit büszkén hordtam napokig. De mivel a dolog teljesen csereszabatos, ezért most ugyan még csak a gyártó kínál sárga és fekete változatokat (TPU), de nyilván elég hamar elkezdik tolni az utángyártott izéket az AliExpress felületein. Maga a szíj tág határok között állítható, a készüléktest pedig csupán 20 grammot nyom a mérlegen, szóval tényleg egy apróság a Realme Band. Mivel a filléres kategóriában igyekszik sikereket elérni, ezért a hardver is filléres: kapott egy 0,96 inches, színes, TFT kijelzőt, amely 80x160 pixeles felbontásra képes, hát nem egy vizuális csoda, de alapvetően fekete alapon fehér karakterekkel dolgozik, szóval elég jól olvasható. Kivéve, ha direktben kapja a napfényt, mert akkor tök esélytelen bármit is látni rajta.


[+]

A kijelző nem érintésérzékeny, mindent az alulra tett köröcske mögötti érzékelővel intézünk, ami kvázi olyan, mint egy virtuális gomb. Meg lehet nyomni röviden és hosszan, ezzel az összesen két gesztussal pedig már el lehet boldogulni a nem túl összetett funkcionalitású menürendszerben. A karperec alján fogunk találni pulzusmérő szenzort, a giroszenzor pedig (az aktivitások monitorozásán túl) abban segít, hogy automatikusan felkapcsolja a kijelzőt, ha magunk elé emeljük a csuklónkat. Ez elég jó hatásfokkal működik, viszont szerencsére állítható, hogy a nap mely szakaszában legyen aktív, így éjszakai forgolódásnál nem fogunk arra ébredni (sem a mellettünk alvó), hogy az arcunkba világít a Band.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés