Bemutatkozott a Honor 20 és 20 Pro

Egyáltalán nem a szokásos menet szerint haladt a Honor május 21-ei bemutatója. Az előzetesek alapján gyönyörű külsővel, remek specifikációval és kedvező árfekvéssel könnyű és gyors sikerre számíthatott volna a cég, ahogy az a Honor 6-tal elindult, éves szinten frissülő számozott szériára alapvetően jellemző is volt. Aztán két nappal a premier előtt, vasárnap robbant a hír az anyacéghez kapcsolódó embargóról, mi pedig már a repülőn ültünk, mire érdemben realizálhattuk, mennyire komoly hatással lehet ez a közelgő premierre. A premier reggelén érkezett a 90 napos haladékról az információ, ami kicsit mindenkit megnyugtatott, és végül George Zhao, a különálló Honor márka elnöke is büszkén lépett színpadra, ahol bemutatta az új párost, a Honor 20 és Honor 20 Pro eszközöket. A bemutató során egyébként pont úgy viselkedtek, mintha semmi nem történt volna, miközben a teremben mindenki tudta, hogy lehet, hogy egy olyan termék bemutatóját látják, amelynek sikerességére nagy mértékben befolyással bír az, ami a napokban történt. És ez teljesen független attól, hogy egyébként maga a készülék milyen és milyen árfekvésben dobják majd piacra.


[+]

Kezdjünk a külsővel, illetve azokkal az adatokkal, amik nagyjából mindkét változat esetén megegyeznek. A Honor rendkívül büszkén említette a 3D Triple Mesh hátlapot, ami egy igencsak összetett technológiával, három fő réteggel (alapréteg, szín, üveg) éri el azt a mélyről jövő csillogást és sokszínűséget, ami tényleg messziről megismerhetővé teszi a Honor 20-akat. A gyártás során eleinte nagyon kevés elkészült darab ment át a minőségellenőrzésen, és a végeredményen abszolút látszik is az, hogy mennyire komolyan vették ezt Kínában. Természetesen lekerekítéseket is alkalmaztak a hátlapi széleken, a legtökéletesebb megjelenés érdekében.

Hirdetés

A Honor 20 Pro feketéje nem egészen olyan fekete [+]

Sajnos a koszolódásra-zsírosodásra való hajlamot nem tudták meggátolni, így valószínűleg sokat fogja törölgetni az, aki mindvégig olyan szépnek akarja majd látni a hátlapot, mint amikor először kivette a dobozból. Sajnos IP-védettség, illetve bármilyen, kommunikált vízállóság híján vannak a termékek. A Pro változat minimális különbségekkel, jóval magasabb árcímkével várható, viszont egyelőre a magyar piacot nem veszi célba.

Honor 20
Honor 20 [+]

Mindkét mobil esetében azonos, 6,26 hüvelykes Full HD+ (1080 x 2340 pixeles) kijelző került az előlapra IPS technológiával, a bal felső sarokba pedig egy igencsak kicsi, 4,5 milliméteres átmérőjű kameralyukat helyeztek, a kijelző/előlap arány 91,7%. Az ujjlenyomat-olvasó így értelemszerűen nem a kijelzőbe, hanem a készülék jobb oldalára került, ez nyilván jó hatással van a hatékonyságra (állítólag akár 0,3 másodperc alatt felold) és lehetővé tesz némi gesztusvezérelt extrát (virtuális asszisztens előhívása alapértelmezetten), viszont kevésbé lenyűgöző, mint a kijelzős megoldás, az OLED technológia nélkülözése pedig mindentől függetlenül fájó lehet. Kompakt méretűnek hívni ezeket a mobilokat minden bizonnyal meggondolatlanság lenne, viszont 154,6 x 74 x 7,9/8,4 milliméteres dimenziókkal és 174-182 gramm körüli tömeggel elszálltnak sem nevezhető, kézben tartani kellemes, és jelentősen jobban elérhető a kijelző felső része, mint a mai top csúcsmodellek többségénél.

Honor 20 Pro
Honor 20 Pro [+]

Ami egyáltalán nem meglepő, az a rendszerchip. A HiSilicon Kirin 980 a gyártó saját palettájának jelenlegi legjobb alternatívája: 7 nanométeres FinFET node-on gyártott, DynamIQ architektúrára épülő, dual NPU-val, negyedik generációs dual ISP-vel és i8 koprocesszorral. A nyolcmagos processzor erősebbik fele két darab 2,6 GHz-re skálázott, illetve további két 1,92 GHz-re skálázott Cortex-A76 processzormagból áll, de az energiatakarékossági oldal is jelen van négy Cortex-A55 maggal, 1,8 GHz-en. A Mali-G76 MP10-re sem lehet sok panaszunk a kijelzőfelbontás ismeretében. A Honor 20-akba is eljutott a grafénréteggel felturbózott hőelvezető rendszer, ami még stabilabb és hűvösebb működést ígér. Bemutatták továbbá a GPU Turbo 3.0-t, amivel még több játékot tettek kompatibilissé, illetve még tovább optimalizálták a grafikai teljesítményt - erről részletes technológiai bemutatást csak később várhatunk. A normál változat 6/128 GB-tal egy igen korrekt alap, a Pro pedig 8/256 GB-ot kínál, a tárhelyek egyébként UFS 2.1-esek, semmilyen fronton nem bővíthetők. A RAM-modul LPDDR4X szabvány szerinti.


[+]

Térjünk át a kamerára, hiszen bár az alapokat tekintve szinte azonos a két modell képalkotás terén is, van némi különbség az eszközök között. A hagyományos Honor 20 hátlapján 1/2"-os, 48 megapixeles, quad-bayer réteggel ellátott Sony IMX586 szenzor végzi a dolgát, ami a normál nagylátószöget biztosítja, alapértelmezetten 12 megapixelben fotóz, és mindenféle AI-képstabilizással és éjszakai móddal támogatja a fotósokat, emellett pedig a felhasználóknak lehetőségük nyílik hangulatos, 117 fokos extra széleslátóval fotózni, fixfókusszal, f/2,2-es apertúrával, szoftveres torzítás-korrekcióval. A maradék két kamera 2-2 megapixeles, az f/2,4-es mélységszenzor feladata a szokásos, mellette pedig szintén f/2,4-es, körülbelül 4 centis tárgytávolsággal elkészített makrófotók elkészítésére nyílik mód, noha a felbontás szokatlanul alacsony lesz a végeredményeknél. 32 megapixeles szelfikamera került a kameralyukba, f/2-es rekeszértékkel és 3D portrévilágítás effektekkel.


Honor 20 Pro

Nagyon hasonló a hardveres felhozatal a Pro esetén is, a legfőbb különbség a 48 megapixeles szenzorhoz tartozó optikában van, az f/1,4-es, optikai képstabilizálással is ellátott kamera jelentősen több fényt enged be, a PD-autofókusz mellett van lézeres megoldás is. A 2 megapixeles kamerák közül a mélységszenzort elhagyták, valószínűleg nem sokan sírják majd vissza, ha megtudják, hogy helyére 3-szoros veszteségmentes és 5-szörös hibrid nagyítást kínáló 8 megapixeles egység került. A Pro egyébként a DxOMark tesztjein 111 pontot ért el, ezzel holtversenyben a második helyezettként szerepel, a OnePlus 7 Próval osztozva. Videós téren is adott mindenféle képstabilizálás (OIS, EIS, AIS) a Pro esetében, természetesen a 4K-felvételi lehetőség adott, de túl részletesen erre sem tértek ki.

Honor 20
Honor 20 Pro [+]

3,5 milliméteres jack csatlakozó nem került a mobilra, viszont természetesen nem felejtették el az audio-oldalt sem. Aki zenét hallgatna, az Bluetooth-on az összes fontos kodektámogatást megkapja a legjobb sztereó élményhez, hangszínszabályzás terén pedig a Huawei Histen 6.0-hoz nyúlhat, viszont virtuális 9.1-es támogatást is kínál a mobil, méghozzá az összes csatlakoztatott hangkeltővel, mindezt a legjobb filmes és leghatékonyabb játékos élményért.

Íme egy sima Honor 20, Midnight Black színbenÍme egy sima Honor 20, Midnight Black színbenÍme egy sima Honor 20, Midnight Black színben Íme egy sima Honor 20, Midnight Black színben [+]

Szoftveres téren a teljes értékű, Google-szolgáltatásokkal is ellátott Android 9 Pie rendszer alapjaira épülő Magic UI 2.0 fut a friss készülékeken (és ez még 90 napig biztosan marad), a szenzoros támogatás szokásosnak mondható (giroszkóp, gyorsulásmérő, mágneses szenzor, fény- és távolságérzékelő), ahogy az 5.0-s Bluetooth, a megannyi műholdcsoportot (GPS, AGPS, GLONASS, BeiDou, Galileo, QZSS) támogató navigációs egység és a kétcsatornás, MIMO-képes, ac-s Wi-Fi is alapvető ebben a kategóriában, az Type-C csatlakozó azonban csak 2.0-s USB átvitelt nyújt.

Honor 20
Honor 20 Pro [+]

A felhasználók 22,5 W-os Honor SuperCharge gyorstöltőt találhatnak a dobozban, ami a sima Honor 20 esetén 3750, a Próban pedig 4000 mAh-s akkumulátort tölt, mindkét esetben körülbelül 50%-ot 30 perc alatt, ha nulla a kiindulási pont. Fülhallgató vagy ajándék tok sajnos nem várható, viszont töltőkábel és jack adapter természetesen igen. A magyarországi piacra kerüléssel kapcsolatos információk még mindig nem teljesen véglegesek, viszont árazás terén kimondottan pozitív lesz a termék. 499 eurót mondtak a sima változatra 6/128 GB-tal, a Pro pedig 599 euróba fog kerülni 8/256 GB-tal.

Előzmények

Hirdetés