90 nap haladékot kapott a Huawei

Hirdetés

Vasárnap este a Reuters szellőztette meg, hogy a Huawei felkerült az USA embargós listájára, ami miatt az összes amerikai beszállítója felfüggesztette a szállításokat a kínai gyártó felé. Ezek közül kétségtelenül az okostelefonok szoftveres alapját biztosító Google a legnagyobb érvágás, ugyan az operációs rendszer nyílt forráskódú, de az esszenciális szolgáltatásokhoz szükséges Google Play Services már nem az, ennek hiányában egy Android rendszer meglehetősen fapados.

Lehet, hogy a Mate X meg sem jelenik?
Lehet, hogy a Mate X meg sem jelenik? [+]

A kiszivárgott információk a hétfői napon gyakorlatilag fejreállították a techvilágot, az összes érintett cég részvénye esni kezdett, rengeteg elemzés és vélemény látott napvilágot, az optimista "nem tart ez sokáig" forgatókönyvtől a pesszimista "második hidegháború" olvasatig, miközben több száz millió Huawei felhasználónak nagyjából fogalma sem volt arról, hogy mi lesz a telefonjával, meddig fog működni és kap-e frissítéseket. A Huawei közleménye ezt elvileg tisztázta, de főverzió update kapcsán ellentmond a Google kommunikációjának, mindenesetre annyi biztos, hogy a közel 470 millió darab, már leszállított és aktivált, az ügyfeleknél levő telefonok továbbra is úgy fognak működni, ahogyan eddig.

Richard Yu bemutatja a Mate X-et az MWC-n
Richard Yu bemutatja a Mate X-et az MWC-n [+]

A hirtelen kialakult pánikot látva az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy 90 napra felfüggeszti az embargós intézkedéseket, vagyis a Huawei augusztus 19-ig kapott haladékot, hogy felkészüljön arra az időszakra, amikor már valóban nem üzletelhet amerikai cégekkel. A döntésben a piaci következményeken túl az is szerepet játszhatott, hogy van két olyan amerikai állam is (Wyoming és Oregon), ahol a ritkás népsűrűségi helyeken a szolgáltatók Huawei berendezésekkel oldják meg a lefedettséget, márpedig az embargó miatt félő volt, hogy ezek a hálózatok nem működtek volna. 90 nap persze elég kevés arra, hogy egy komplett infrastruktúrát le tudjanak cserélni.

A Huawei 70 milliárd dollárt költött 2018-ban alkatrészvásárlásra, ebből mintegy 11 milliárd dollár amerikai cégekhez jutott. Az utóbbi időszakban azonban ennél is nagyobb volumenben költött a kínai gyártó, mert az egyre jobban elmérgesedő kereskedelmi vita kapcsán ők is érezték, hogy benne lehet a pakliban egy ilyen esemény, ezért megpróbáltak felhalmozni jelentősebb mennyiségű készletet. Úgy tudni, hogy mostanra pont három hónapra elég mennyiség jött össze, bizonyos alkatrészekből fél évre előre betáraztak. Közben megszólalt a Huawei alapítója is, aki roppant magabiztosan azt mondta, hogy nincs szükségük amerikai technológiára, ugyanakkor a Google szolgáltatásait pillanatnyilag biztosan nem tudja pótolni olyan alternatív megoldással a Huawei, amely a felhasználókat is megnyugtatná.


[+]

Gyakorlatilag most 90 nap áll rendelkezésre arra, hogy az amerikai és a kínai kormányzat megegyezzen egymással (noha az eddigi lépések mindegyike pont eggyel keményebb volt a korábbinál), ha ez megtörténik, akkor a Huawei-nél elvileg maradna minden a régiben, de ezt a mostani pofont aligha fogja hamar kiheverni a lakossági üzletág, amelyben megrendülhetett a vásárlók bizalma tartva attól, hogy bármikor megismétlődhet az az egész. Ha pedig nem tudnak megállapodni, akkor annak akár az is következménye lehet, hogy bizonyos régiókban a Huawei felfüggeszti a kereskedelmi tevékenységét, mert nem látja biztosítottnak, hogy nyereséget termelne.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés