Hirdetés

Honor blog: Utazz Londonba a Honor 20 premierjére!

Pár napja megjött a hivatalos meghívó a Honor 20 bemutatójára, ahol trükkösen matekfeladványba csomagolták a dátumot, de nyilván meg lehetett ugrani a feladatot és most már nem titkolják, hogy május 21-én lesz a termék európai premierje. A készülékről lehet sejteni ezt-azt, egyrészt a sok-sok négyes nyilván a kamerák számát fogja jelölni, a korábbi évek tapasztalatai alapján pedig jó eséllyel a Huawei P30-hoz hasonló képességű, de valamivel vagányabb külsejű és némiképp olcsóbb szerkezet lehet a londoni bemutató sztárja.

[+]

Korábban is volt már ilyen: a Honor szeretne Magyarországról nem csak egy kupac tech újságírót delegálni a rendezvényre, hanem egy lelkes felhasználót is, akinek természetesen állják az utazással és szállással kapcsolatos költségeit és szervezési feladatait, ráadásul ez egy háromnapos program, amely 20-án kezdődik a reptéren és 22-én ugyanitt ér majd véget. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Honornál úgy döntöttek, hogy ismét a Mobilarena fórumozói közül választják majd ki a szerencsést.


[+]

Persze ez azért nem úgy működik, hogy ráböknek egy véletlenszerű névre, a Honornak természetesen fontos, hogy akit visznek, az nagyjából képben legyen a márkával kapcsolatosan. Vannak egyéb, alapvetően logikus elvárások is, például fontos az angol nyelv legalább társalgási szintű ismerete, a 18. életév betöltése, valamint az is, hogy a jelentkező miket válaszol az alábbi kérdésekre:

  • Mit jelent a számodra a Honor márka?
  • Mit csinálnál, ha téged vinne ki a Honor Londonba?
  • Kiknek és hogyan mesélnél erről az utazásról?

Aki tehát szeretne jönni a Honor 20 bemutatójára, van három napnyi szabadideje, tud valamelyest angolul, elmúlt már 18 éves, annak annyi a dolga, hogy a fenti kérdésekre megfogalmaz válaszokat, ezeket beírja az ehhez az anyaghoz nyíló fórumtémába, a gyártó hazai képviseleténél pedig majd egyszer csak választanak egy nevet és reméljük, hogy az illető nagyon-nagyon jól fogja magát majd érezni. Hajrá!

 

Azóta történt

Előzmények