Az összes új Nokia hazai árát megtudtuk

Hivatalosan is visszatért Magyarországra a Nokia név, három okostelefonnal és a felújított 3310-essel versenyeznek a vásárlók kegyeiért.

Hirdetés

Hivatalosan is megérkeztek az új Nokia telefonok hazánkba, amelyek június első felében már kaphatók lesznek. Nem csak elektronikai áruházakban, hanem mind a három szolgáltatónál is, a Nokia tehát nem finomkodik, hanem berúgja a kaput, de azért a sikerhez nem lesz elég egy név.

Nokia 6
Nokia 6 [+]

Már csak azért sem, mert itt tényleg elsősorban a név az, ami összeköti a korábbi és a jelenlegi Nokiát, legalábbis telefonos szempontból. A HMD Global ugyanis a névhasználati jogot kapta meg az anyacégtől, s bár a finn székhelyű cég korábbi Nokia alkalmazottakból tevődik össze, a gyártást nem ők, hanem a Foxconn végzi. A magyar preimeren mind a négy, az MWC-n már bemutatott telefon ott volt, a felfrissített 3310-estől kezdve a jelenlegi csúcsmodellnek tekinthető Nokia 6-ig.

Nokia 3310
Nokia 3310 [+]

A 3310-essel hamarosan részletes tesztben foglalkozunk majd, a csöppség 2,4 inches, QVGA kijelzővel, 16 MB (megabájt!) belső tárhellyel, 2 megapixeles kamerával jön, ára 18 990 forint lesz és a HMD regionális vezetője, David Pavlinic szerint szerint Magyarországon is van rá igény, ne csak egy jópofa poénként, hanem tényleges termékként tekintsünk rá.

Nokia 3
Nokia 3 [+]

A Nokia 3 lesz a megfizethető kategóriában a cég ajánlata, bár a bruttó 53 ezer forintos ár, főleg a kínai márkák előretörése mellett kissé túlzónak tűnik, hiszen 2 GB RAM-mal, 16 GB belső tárhellyel négymagos, Mediatek MT6737-es chipsettel és 5 inches, HD felbontású kijelzővel nem éppen egy adu ász a specifikáció alapján ennyi pénzért. Előre és hátra is 8 megapixeles kamera került, az akkumulátor pedig 2650 mAh-s.

Nokia 5
Nokia 5 [+]

A Nokia 5 már drágább termék, itt egy Snapdragon 430-as chipset dolgozik, a RAM viszont ebben a modellben is 2 GB méretű, ahogyan a tárhely is 16 GB-os. A kijelző 5,2 hüvelykre nőtt, a felbontás maradt HD, az akkumulátor azonban már 3000 mAh-s. A kamera 13 megapixeles felbontásra képes, a ház pedig egyetlen alumíniumból készült, az előlapon ujjlenyomat olvasó található. A Nokia 5 ára 70 ezer forint lesz.

A Nokia 6 hátlapja
A Nokia 6 hátlapja [+]

A jelenlegi kínálat csúcsát a Nokia 6 képviseli, ami szintén Snapdragon 430-as chipsettel, de már 3 GB RAM-mal és 32 GB-os tárhellyel jön, az 5,5 inches kijelző Full HD felbontású, a kamera 16 megapixeles, az akkumulátor pedig 3000 mAh-s. Ez a készülék is unibody alumínium házat, valamint előlapi ujjlenyomat-olvasót kapott, itt már 86 ezer forint van az árcédulára írva.

Mindhárom okostelefon Android rendszert futtat, méghozzá a legfrissebbet. A HMD nem módosít a Google szoftverén, amivel szavatolni szeretnék, hogy a lehető leghamarabb megkapják majd a vásárlók a frissítéseket is. David Pavlinic kérdésünkre elmondta, hogy a Nokia brand alá tartozó egyéb márkák (Ozo, Whithings) forgalmazásáról nem a HMD illetékes nyilatkozni, ők csak a telefonokért felelnek, de nyilvánvalóan lesznek olyan stratégiai kérdések, amelyekben kikérik a véleményüket. A jövőbeli tervekről természetesen nem nyilatkozhatott, de azt szerencsére hajlandó volt megerősíteni, hogy még az idén érkezni fog új Nokia okostelefon.

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

Azóta történt

Előzmények