Az Ericsson sem megy az MWC-re

A cég satóközleményben jelentette be a világ legjelentősebb mobilkommunikációs kiállításától való távolmaradását.

Az LG már korábban bejelentette, hogy az egészségügyi kockázatok miatt egyáltalán nem vesz részt a barcelonai Mobile World Congressen, a ZTE pedig minden sajtóeseményét lemondta, de a kiállítótérben elvileg képviseltetik magukat. Az Ericsson viszont az LG példáját követi, sajtóközleményükben ma jelentették be, hogy semmilyen formában nem lesznek jelen a telekommunikációs iparág legnagyobb eseményén. A döntés deklaráltan a koronavírus terjedésével összefüggésben, a helyi és nemzetközi egészségügyi hatóságok és szervezetek ajánlásaival összhangban született.

Az Ericsson budapesti székháza.
Az Ericsson budapesti székháza. [+]

Börje Ekholm, az Ericsson elnöke és vezérigazgatója kiemelte, hogy a vásárlók, a dolgozók és részvényesek biztonsága és egészsége a cég legmagasabb szintű prioritása; elismerték, hogy a GSMA a lehetőségekhez mérten mindent megtesz a kockázat csökkentése érdekében, de legnagyobb sajnálatuk ellenére szilárd meggyőződésük, hogy a távolmaradás a legfelelősségteljesebb üzleti döntés jelen körülmények között. Az MWC-n bemutatni tervezett termékeket és megoldásokat az egyes piacokon, helyben megtartott rendezvényeken prezentálják Ericsson Unboxed címszó alatt.

Hirdetés

Az irodától a sípályáig: Az okosóra, amely felveszi a mindennapok tempóját

PR A HUAWEI WATCH GT 7 sorozat a sportos megjelenést olyan kialakítással ötvözi, amely a munkában, utazás közben vagy szabadidős programok során is jól illeszkedik a mindennapi használathoz.

Azóta történt

Mi lesz az LG V60-nal?

Egyes gyártók már jelezték, hogy mégsem vesznek részt az idei MWC-n, többek között az LG sem.

Na, ma ki dönt úgy, hogy nem lesz ott az MWC-n?

Hát az Intel! De a TCL is csak félgőzzel tudja megoldani a jelenlétét. Egyelőre ők a keddi visszalépők.

A Realme egyelőre még gőzerővel készül az MWC-re

Több gyártó jelezte a barcelonai kiállítástól való távolmaradását, a Realme viszont bemutatóra is készül.

Felére zuhanhatnak az eladások Kínában

A koronavírus komoly hatással lehet az iparág teljesítményére, ami az első negyedévben rekord visszaesést eredményezhet.

Előzmények

A Xiaomi is problémákkal küzd a koronavírus miatt

A cég egy hosszú közleményben tájékoztatta partnereit a kialakult helyzetről.

A koronavírus miatt a Mobile World Congress sem lesz olyan, mint máskor

Az LG és a ZTE már lemondta a részvételt, a rendezvényt szervező GSMA pedig különleges intézkedéseket léptet életbe.

Lendületben az iPhone, a koronavírus viszont az egész piacot hátráltathatja

Rekordszámokat hozott az Apple első 2020-at pénzügyi jelentése, amely 2019 utolsó három hónapjának sikereit foglalja össze.