Hirdetés

Apple blog: Harman Kardon Nova bemutató

Az amerikai Harman Kardon nevét valószínűleg nem kell bemutatni azoknak a tisztelt olvasóknak, akik egy kicsit is érdeklődnek a minőségi zenehallgatás iránt, hiszen már a Mobilarenán is foglalkoztunk a gyártó különféle kihangosítóival. Épp ezért annak ellenére is nagyon lelkesen álltam neki kibontani a Nova nevű sztereó hangszórót, hogy tudtam, nem ez az ideális eszköz egy átlagos magyar háztartásban. Pedig örömteli lenne, ha mindenki megengedhetné magának az efféle luxust, már csak azért is, mert a fejlődő zenei hallásnak köszönhetően talán nem lennének ilyen népszerűek a televíziós tehetségkutatók sem.

A Nova egy vezeték nélküli sztereó hangszóró, melyet nem feltétlenül érdemes Bluetooth-on keresztül csatlakoztatni, hiszen kapunk hozzá kábelt is, ennél a minőségnél pedig akár hallani is lehet a különbséget a levegőben és a kábelen terjedő jel között. Ezzel kapcsolatban egyébként csak pozitívan lehet nyilatkozni, a dobozokba egy-egy 2,5 és egy-egy 1,25 hüvelykes hangszóró található, melyek 20 W-os teljesítményre képesek 70 Hz és 20 kHz közötti frekvenciaátvitel mellett. A hangminőség pedig bámulatos; sajnos ennél jobb szót nem tudok mondani, hiszen egy ilyen elképesztő minőségű eszköznél én már képtelen vagyok meghallani azokat a jeleket, amelyek alapján extra pozitívumokat vagy negatívumokat emelhetnék ki. A Nova bitang jól szól, főleg ahhoz képest, hogy egy sima sztereó hangszórópárról beszélünk. Pont.

Szolgáltatások tekintetében fontos, hogy az analóg mellett optikai bemenetet is használhatunk, vezeték nélküli csatlakoztatás esetén pedig rendelkezésünkre áll az NFC, mely megkönnyíti a folyamatot. Ezekhez hasonlóan, sőt, talán ezeknél is fontosabb azonban a dizájn, mely valami elképesztő. Nálunk a fekete színű változat járt (de van fehér is), ragyogóan mutatott az asztalomon, szívesen megtartottam volna.

A kezelőszervek érintésérzékenyek, a hangerőt egészen high-tech módon lehet állítani, a hangszóró tetejének simogatásával mozgathatunk egy virtuális csúszkát. Vigyázni kell az óvatlan mozdulatokra, mert könnyedén olyan szinte tekerhetjük a volumét, hogy mindenki szívrohamot kap a szobában. Erre rátesz egy lapáttal, hogy az áttetsző házban helyetfoglaló hangkeltő alkatrészek látványosan pulzálnak a mély hangok ütemére, ezt egyszerűen látni kell. És persze hallani, bár 90 ezer forintért valószínűleg kevesen fogják az otthonukban élvezni a Novát.

Azóta történt

Előzmények

  • Apple blog: Fitbit Flex bemutató

    A sportolás fontos, bár sajnos egyre kevesebb idő jut rá. A Fitbix Flex egy karperec, amely méri, hogy aznap mennyit sétáltunk, és ezzel mennyi kalóriát égettünk.

  • Apple blog: JBL Pulse bemutató

    Nem szól jól, de elképesztően látványos a JBL új hordozható hangszórójának külseje, mely ennek megfelelően megosztja az embereket.

  • Apple blog: DICE+, a digitális dobókocka

    Talán még a fejlesztői sem tudják, hogy mire jó pontosan a DICE+, mely egy szenzorokkal telepakolt, Bluetooth-on keresztül kommunikáló dobókocka.

  • Apple blog: Ahol a HMDX Jam, ott buli van

    A HMDX újdonsága bizony rendkívül könnyen hordozható, jól jöhet nyaraláskor, hiszen jó hangerő és vezetékmentes irányíthatóság jellemzi.