Hirdetés

108 megapixeles kamerával készül a Nokia

Nem egy abszolút csúcskészülék, hanem a Nokia 8.3 utódja érkezhet X50 néven.

Hirdetés

Versenyképes hardverrel és kiterjesztett garanciával futott be a Nokia X sorozat első két tagja, a Nokia X10 és az X20, az efféle számozás, illetve a HMD Global androidos múltja előrevetíti, hogy több másik jövevény is várható a középkategóriába, illetve attól felfele. A Nokia X50, ahogy az NPU egy készülőfélben lévő telefont nevez, nem az abszolút elitet célozhatja meg Snapdragon 775G hardverével, ám 120 Hz-en várt QHD panelje már megizzaszthatja a drágább mobilokat, csak lóerő legyen elég mögötte.


Nokia X50 néven érkezhet a 8.3 5G folytatása [+]

Nem semmi a 6000 mAh-s telepről kiszivárgott információ sem, a főkamera szerepét pedig 108 megapixeles szenzor töltheti be Zeiss optikával és OZO Audióval. Mivel az említett lapka mellé 5G modemet is társítottak, az adatkommunikációval nem lesz gond, a megjelenés pedig a forrás szerint az év második felében esedékes. Ez egyébként ugyanaz a telefon, amit korábban Nokia 8.4 5G néven emlegettek, csak azóta útnak indult az X széria.

Hirdetés

Az irodától a sípályáig: Az okosóra, amely felveszi a mindennapok tempóját

PR A HUAWEI WATCH GT 7 sorozat a sportos megjelenést olyan kialakítással ötvözi, amely a munkában, utazás közben vagy szabadidős programok során is jól illeszkedik a mindennapi használathoz.

Azóta történt

2 millió Nokia okostelefon került forgalomba az első három hónapban

2021 első negyedéve minden külső körülmény ellenére jobb volt a tavalyinál, mégsem lehet neki igazán örülni.

Kiképzésről esik be a strapabíró Nokia

Sportolókkal és MIL-STD-810H minősítéssel leplezik le a telefont július 27-én.

Előzmények

HMD blog: Szoftverfrissítés távolról, háztól-házig szerviz közelről

A Nokia telefonok terméktámogatása széleskörű, megbízhatóságukat pedig a Counterpoint Research is elismeri.

HMD blog - tiszta rendszer és sok frissítés az Android One kulcsa

A HMD Global és a Google célkitűzése egybecseng: a többéves frissítési garanciás Android One telefonok letisztult rendszert és hosszútávú szoftvertámogatást kínálnak.

Android 11-re vált a Nokia 8.3 5G

Elkészült a frissítőcsomag a HMD Global megnyerő külsejű készülékére.

Nokia 8.3 5G - A nevem Gond. James Gond

Még mindig nem lehet látni a legújabb James Bond filmet, viszont a főszereplő telefonját már mi is kipróbálhattuk. Sajnos a piacon valószínűleg nem arat majd akkora sikert, mint a vásznon.