Hirdetés

Új számozással és új telefonokkal erősít a Nokia

A HMD szakít az eddigi modellszámozással, az új jelölést kapásból hat új mobillal vezeti be a piacra, de egyik sem csúcsmodell.

Hirdetés

Négy éve történt, hogy a Nokia márkanév visszatért az okostelefonos piacra, miután a HMD Global nevű formáció a tajvani Foxconnal közösen nekiállt annak, hogy a patinás név köré újra mobilokat alkosson. A cég két fronton támadott: egyrészt elkezdték a klasszikus Nokia telefonokat újracsomagolni frissebb hardverrel (3310, 8110, 2720…), másrészt egy eleinte elég jól áttekinthető okostelefonos palettát is összehoztak 3-as, 5-ös és 6-os számmal. Ezeknek aztán lettek utódja, ahol egy pont után rakták a következő verzió jelölését (például 6.2), plusz ki is egészült a paletta az 1-estől a 9-esig.

Az új Nokia 3310 bemutatója Barcelonában
Az új Nokia 3310 bemutatója Barcelonában [+]

Ebben az elmúlt négy évben voltak jobban sikerült termékek, mint az egész jó árú 3.2, vagy a kiegyensúlyozott 7.2, voltak fájdalmasan nagy mellényúlások, mint a 8.3, vagy a 9 Pureview, meg voltak rendre elég unalmas, középkategóriás masinák is, mint amilyen a legutóbbi 5.4. De úgy nagyjából áttekinthető volt a kínálat, ha nem is volt minden elemében vonzó, ezt a rendszert azonban most el lehet felejteni, mert a HMD úgy döntött, hogy mostantól betűvel is jelzi a termék kategóriáját.

Az új modellszámozási rendszer
Az új modellszámozási rendszer [+]

Első kanyarban három szériát készítettek, a legolcsóbb a C-sorozat, középre rakták a G-szériát, míg a kínálat jelenlegi csúcsát az X-modellek képviselik. Mindhárom termékvonalra két készüléket raktak kezdetnek, így a most bejelentett hatosfogat elemei a C10, a C20, a G10, a G20, az X10 és az X20 lettek. A jövőben majd ezt lehet bővíteni további betűkkel és számokkal, a frissített modelleknél pedig eggyel nő a tét, tehát jövőre majd valószínűleg C11-től X21-ig terjedő megnevezéseket láthatunk. Nem bonyolult, de eddig sem volt az.

Az X20 plakátja
Az X20 plakátja [+]

Arra már nem futotta az ötletelésből, hogy valamiféle jelentéstartalommal is megtöltsék a C, G és X karaktereket, egyszerűen a C az ábécé elején, a G a közepén, az X pedig a végefelé van, ennyi a magyarázat. És bár a C-vonal tényleg nagyon alapszintű, az X sem lett egy csúcskategóriás termék, a legdurvább X20-ban is csak egy Qualcomm Snapdragon 480 dolgozik, igaz, ez már 5G hálózatokon is elketyeg.

C10 és C20
C10 és C20 [+]

A C10 és C20 két nagyon belépő szintű termék, Android 11 Go rendszerrel, Unisoc chipsettel (C10: SC7331e, C20: SC9863), 1-2 GB RAM-mal, 6,51 inches HD kijelzővel és 5 megapixeles, fixfókuszos kamerákkal. Az egyetlen említésre méltó különlegesség a cserélhető akkumulátor, de szerencsére ez a két termék a tervek szerint nem jön hozzánk, mert hiába lőtték be a kezdőárat 70-75 dollár környékére, azért félő, hogy ezek eléggé szenvedősek a mindennapokban.

G10
G10 [+]

A G10 és a G20 viszont lesz itthon is. Ennél a két modellnél a MediaTek szállítja a chipsetet, Helio A25 megy a G10-be, Helio G35 pedig a G20-ba. Ez azért még mindig az olcsó kategória szintje, a kijelző még mindig HD és 6,51 hüvelyk, a RAM mérete a G10 esetében 3 GB, a G20-nál 4 GB, a belső tárhely pedig 64, illetve 128 GB lehet, amit microSD-vel lehet megtolni. Kamerák kapcsán van eltérés, a G10-ben csak 13 megapixeles a főkamera, mellette két segédlencse ül 2-2 megapixeles felbontással a makrók és a mélységélesség miatt. A G20 ezzel szemben 48 megapixeles quad-Bayer szenzort ad elsődleges modulként és eggyel több hátul a luk, mert egy 5 megapixeles ultraszéles kamerát is kínál pluszban.

G20
G20 [+]

Mindkét G-szériás modellben van 3,5 mm-es jack csatlakozó, az akkumulátor mérete is egyező: 5050 mAh-s kapacitású, ami kifejezetten jónak számít. A G20 beveti az OZO Audio megoldását is a hang rögzítésének javítását célozva két mikrofonnal. Mindkét telefonban van FM-rádió és oldalsó ujjlenyomat-olvasó, itt már hazai árakat is tudunk, a G10 55 ezer forintos áron nyit, a G20 pedig 70 ezer magyar forintba kerül majd, májustól érkeznek hozzánk.


[+]

Az új termékvonal csúcsán az X10 és az X20 található. A X10 4 GB, az X20 6 GB RAM-ot kap, a chipset mindkét esetben az 5G-s Snapdragon 480 lesz, a kijelző pedig végre Full HD felbontású és 6,67 inches, az ujjlenyomat-olvasó ezúttal is oldalt található. Kamerás fronton az X10 a G20 szettjét örökölte (48+5+2+2), az X20-ban a főkamera 64 megapixeles, de mindkét modellnél Zeiss optikát használ a HMD. Az akkumulátor mérete az X10 és az X20 kapcsán is 4470 mAh-s, viszont úgy tudni, hogy töltőfejet nem adnak majd a készülékekhez.

Az árazás itt már combosabb, az X10-ért 120 ezer forintot kérnek majd el, az X20 pedig 140 ezer forinton nyit majd itthon, de a piaci bevezetés csak júniusban esedékes. A G-szériás telefonok garantáltan kapják majd két évig a friss Androidot, az X-sorozatú modelleknél pedig három évre tolták ezt ki, tehát még 2024-ben is meg fog rájuk érkezni az aktuálisan legfrissebb főverzió.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés