Hirdetés
Külső
A ZTE Blade L2-t szögletes formaterv jellemzi, nincsenek rajta lekerekített élek. A markáns kialakítás jól áll a telefonnak, a kényelmes fogástól viszont elbúcsúzhatunk, ami legfőképpen a 142,5 x 72,2 x 9 milliméteres dimenzióknak köszönhető. Az újdonság elég nyúlánk, hosszúkás, így egy ujjal nagyon nehezen lehet elérni a kijelző ellentétes pontjait. A 166 grammos tömeg pedig nem kevés, annak fényében pedig pláne nem az, hogy az előlapi üvegen kívül a borítás szinte minden eleme műanyagból készült. Jó viszont az összeszerelési minőség, hiszen egyáltalán nem recseg a készülékház, pedig próbáltam erősebben tekergetni. Ugyanígy dicséret illeti a súlyelosztást, mivel sosem érezzük azt, hogy a telefon ki akarna billenni a kezünkből, viszonylag biztosan meg lehet fogni.
A telefonok lapátszerű kialakításának egyik oka a korábbi trendekhez képest lényegesen nagyobbra hízott kijelző, ami eredetileg a csúcskategória kiváltsága volt, ám ez az őrület mára már a középkategóriába is bekígyózott. A ZTE újdonsága sem maradt ki a jóból, kapott egy 5 hüvelykes kijelzőt, ami alapvetően jól hangzana, ha ehhez nem 480 x 854 pixeles felbontás tartozna, ami 196 ppi-s képsűrűséget takar. Az élességgel ettől még nincs különösebb gond, szemből jól olvasható a megjelenítő, ha viszont felülről vagy alulról tekintünk rá, akkor az átlagos TFT panelnek köszönhetően már nem annyira nyerő a helyzet, invertálódnak a színek és elsötétül a tartalom. A képernyő felett beszédhangszóró, VGA felbontású előlapi kamera, valamint fény- és távolságérzékelő foglal helyet. Alul három érintésérzékeny vezérlőgomb nyomogatására adódik lehetőség, sajnos a háttérvilágítás kimaradt mögülük, ami nem túl szerencsés, ha sötétben használjuk a telefont.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | ZTE Blade L2 | Alcatel One Touch Hero | ASUS Fonepad Note FHD 6 | Alcatel OT Pop C5 |
Fehér fényerő | 328 nit | 493 nit | 450 nit | 355 nit |
Fekete fényerő | 0,33 nit | 0,50 nit | 0,29 nit | 0,45 nit |
Kontrasztarány | 1:994 | 985:1 | 1552:1 | 789:1 |
Színhőmérséklet | 7112 K | 8372 K | 7442 K | 8613 K |
Mindkét oldalon úgy tűnik, mintha egy fém csík szelné át a masinát, azonban ez inkább csak dizájnelem, ami műanyagból készült. A matt sáv egységét jobbról a bekapcsológomb, balról pedig a hangerőszabályzó billentyű szakítja meg. A gomboknak van egy kis holtjátékuk, de egyáltalán nem okoz ez gondot, a nyomáspont abszolút rendben van. A felső részre sikerült elhelyezni a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet, alulra pedig a beszédmikrofont és a microUSB 2.0 csatlakozót építették.
Sok Kínában gyártott, vagy onnan érkező mobilnál követik el azt a hibát, hogy gyenge minőségű hátlappal próbálnak csökkenteni az áron, ám a ZTE nem itt akart spórolni, így egy egész tetszetős, matt felületű borítással látták el a készülék hátsó felét. A (papíron) öt megapixeles kamera és a ledes villanó bal felülre került, nagyjából középre festették a gyártó logóját, alul a hangszórórács látható, ami mellett két kis apró kidudorodás segíti az elemelkedést az asztaltól vagy más felülettől. A hátlap lepattintható, így férünk ugyanis hozzá a két normál kialakítású SIM-foglalathoz és a microSD kártyahelyhez. További bámészkodás esetén az energiaforrást is megpillanthatjuk, amin szép nagy karakterekből álló szavak figyelmeztetnek arra, hogy ezt bizony semmiképpen ne próbáljuk meg eltávolítani, ha véletlenül lefagyna a telefon, akkor a bekapcsológombot kell tizenöt másodpercen keresztül nyomni, és a telefon magától újraindul.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!