Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Elég keveset hallatott magáról mostanság a ZTE, legalábbis Európában, hiszen a Távol-Keleten azért tevékenykednek rendesen. A kategóriájában egyelőre az egyik legjobb ajánlatnak számító Nubia X6 phablet első készlete tíz másodperc alatt elfogyott, az LTE-modemmel rendelkező MediaTeK MT6595 lapkakészlet pedig szintén a kínai gyártó egyelőre ismeretlen termékében debütál majd. A ZTE tehát nincs rossz helyzetben, ám úgy tűnik, hogy jelenleg nem érzik annyira célközönségnek az öreg kontinens felhasználóit, hiszen hazai pályán bőven elég nagy a piac a megfelelő siker eléréséhez.
Mostani tesztalanyunk, a ZTE Blade L2 szintén nem lesz hivatalosan elérhető itthon, a készülék az XXL GSM jóvoltából került hozzánk. A Blade sorozatot még az első ilyen néven debütáló okostelefon, a Blade indította el, ami az árához képes meglepően jó felszereltséggel rendelkezett. Bár nevével ellentétben az újdonság nem egy kimondottan vékony készülék, négymagos hardverének, nagy méretű kijelzőjének és visszafogott árának köszönhetően érdemes lehet alaposabban is megnézni.
A doboz tetején a készülék rajzolt változatát láthatjuk; az ötlet teljesen egyedi, de a ZTE-nek megint sikerült feldobnia vele a csomagolást. A téglatestet feltárva először magát a Blade L2-t pillanthatjuk meg, egy külön rekeszben pedig a tartozékok hevernek. A masina mellé egy microUSB kábel, egy hálózati töltőfej és egy normál kialakítású headset dukál, a leírást külön dokumentum tartalmazza. Tesztalanyunk fekete és fehér színben került piacra, hozzánk a világosabb variáns jutott el.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!