Bevallom őszintén, hogy elkötelezett Windows user vagyok. Linux közelébe egyedül akkor kerültem eddig, amikor egy PC újsághoz csomagoltak egyet, de az sem látta a DVD olvasómat. Ennek ellenére mindig is vonzott a pingvines világ, ugyanis a Linux használók egy elég összetartó csapatot alkotnak, mintegy elitként kezelik magukat és külső szemmel igenis hozzáértőnek tűnnek, ahogy virtuális sátraikban rituális szertartásokon együtt fordítgatnak kernelt. Amikor megtudtam, hogy megérkezik a Linuxos UMPC a szerkesztőségbe, akkor kicsit féltem a témától, de úgy döntöttem, hogy ismeretlenül belevágok, hiszen a készüléket a Windowsos változattal már használtam, tehát úgy gondoltam, hogy gyerekjáték lesz. Hát, meg is lett az eredménye a naivitásomnak. A bekapcsolás sem ment problémamentesen, de hamar túltettük magunkat a jelszóproblémákon, így pillanatok alatt elém tárult egy csodálatos asztal, amely szinte egy az egyben a Windowsra hajazott, csak több menü volt a tálcán. Nosza, gondoltam, hogy a szokásos metódussal kezdem, és lerántom az internetről a szokott programokat hozzá.

Sajnos nem jártam sikerrel. A készülékre ugyanis nem olyan egyszerű felimádkozni egy USB modemet, mint ahogyan azt egy átlagos Windowshoz szokott felhasználó gondolná. Sajnos a Plug & Play itt értelmét veszti, mindenféle varázsszavakra lenne szükség hozzá, valamint egy tárcsázó-programra is, ugyanis a gyári nem képes megemészteni, hogy felhasználónév és jelszó nélkül akarunk netkapcsolatot létrehozni. Ilyet viszont nem sikerült beszereznünk, ugyanis az otthoni WLAN hálózatomat sem szerette a készülék, még akkor sem, ha azon mindenféle jelszókérést és hitelesítést kikapcsoltam és titkosítás nélkül szórtam a netet világba.

Öröm az ürömben, hogy a neten találtam néhány leírást arra vonatkozóan, hogyan is cserélhetjük le a teljes Linux oprendszert - amelynek Ubuntu 7.10-es verziója fut a gépen („Linux emberi lények számára” szlogennel – köszi) egy egyszerű, mezei Windows XP-re. Ezzel úgy érzem, hogy ki lett köszörülve a csorba, ha a saját gépemről lenne szó, akkor a pingvint azonnal a gyalupadra fektettem volna. Pozitívum, hogy ha valakinek továbbra is perverz szórakozásképpen a Linuxra lett volna szüksége, akkor a készülékhez adott pendrive-ról újratelepíthettem volna az operációsrendszert.

Gyakorlatilag, ha valaki képes a fenti problémák leküzdésére, akkor bizonyára nem fog operációs rendszert cserélni, ugyanis ezen is megvan minden. Gyakorlatilag mindenre létezik helyettesítő szoftver, amiért eddig fizettünk, sőt egy egyszerű programgyűjteményből néhány kattintással leránthatjuk azokat az alkalmazásokat az internetről, amire szükségünk van. Nagyon hasznosnak találtam azt, hogy két asztalon dolgozhatunk egyszerre, és ennek meglétét a Windowsból is hiányolom. Sajnálom, hogy az első találkozásunk ilyenre sikerült, pedig igazán dolgoztam abból, hogy egy barátság legyen belőle, de nem jött össze. De, álljon itt egy Linuxguru kollégám mondata: „Csak egyszer kell beállítani és onnantól jobb, mint a Windows”. Nos, ez a beállítás szerintem nekem több napig is eltartana, így én nem kérek belőle.