Válaszok a Nokiától

Az üzleti széria

A nokia.hu honlapon mi a koncepció? A nokia.com-on lévő készülékek célja a szerepeltetés magyarul, vagy a magyar piacra bevezetendő mobilok szerepeltetése a bejelentés után?

Mindenféleképpen azt látjuk, hogy az internet egy nagyon erős és folyamatosan erősödő médium. Egyre több olyan eszköz van piacon, amellyel az internet elérhető. Szeretnénk, ha a nokia.hu olyan oldal lenne, ahol az emberek friss készülékinformációkról, eseményekről értesülhetnek. Természetesen olyan dolgokra fókuszálunk, amelyek a magyar piac számára is relevánsak. Előfordulhat, hogy azok a termékek, amelyek Magyarországon nem kaphatóak, azokról nem jelenik meg információ, egy viszonylag szűk csapattal dolgozunk, tehát priorizálnunk kell.

Ezzel kapcsolatos a kérdés, hogy például a 6270 miért nem került be hivatalosan az országba?

A készülék valóban nem kapható a Nokia mintaboltokban, de megvásárolható Magyarországon más értékesítési csatornákon keresztül. Általában akkor, amikor úgy döntünk, hogy valamelyik készülékre nem fókuszálunk, akkor az az oka, hogy elég széles a Nokia portfoliója, és a piaci igényeket előre felmérve igyekszünk egy-egy készüléket behozni Magyarországra. Ha az adott készülékről úgy látjuk, hogy nem illik a magyar piacra, vagy van hozzá közel álló másik modell, akkor inkább arra helyezzük a hangsúlyt és a marketingtevékenységet. Természetesen, ha kiderül, hogy mégis lenne rá kereslet, akkor ez a döntés később bármikor megváltoztatható.

A Club Nokia jelenleg milyen jövővel rendelkezik? Tervezik-e esetleg módosítani a célkitűzéseit (pld.: online szoftverfrissítés)?

Szeretnénk azokat a Nokia tulajdonosok számára jött létre a Club Nokia, akik többet szeretnének tudni a Nokiáról és rólunk. Rendszeres hírlevéllel tájékoztatjuk őket az új készülékekről (amelyeket akár lehet is tesztelni), a Nokia által támogatott rendezvényekről, ahová sok esetben ingyenes belépést biztosítunk. Volt már szó a szervíztevékenységgel kapcsolatos előnyökről.

Dér Attila korábban a Reckitt Benckiser Kft. nél dolgozott, ahol kategória-menedzserként a gépi mosogatószer, illetve a lakás- és szépségápolási kategóriák (Calgonit, Veet, Air Wick, Mortein márkák) teljes körű menedzselése volt a feladata. Munkája során a marketingtevékenység teljes spektrumával foglalkozott, beleértve az éves stratégiai tervezést, új lehetőségek felismerését, új termékek bevezetését, termékpozícionálást, promóciós támogatást, árpozicionálást és márkaköltség-kalkulációk készítését. Regionális szinten a Mortein márkát koordinálta, felelt a közép-európai stratégia kialakításáért és megvalósításáért. Telekommunikációs tapasztalatra a VRAM Rt.-nél tett szert, ahol termékfejlesztéssel és promóciók szervezésével foglalkozott. Ezt megelőzően dolgozott a Benckiser szlovéniai leányvállalatánál, ahol termékmenedzserként a Calgon, Marc Antybactreril, illetve a középkategóriás AVA mosópor és a prémium-kategóriás Calgonit piaci bevezetéséért volt felelős. Dér Attila felsőfokon beszél angolul, szerbül és horvátul. Szabadidejét szívesen tölti utazással és szabadtéri sportokkal.

Van esetleg valami várható újítás?

Van, természetesen, de erről még nem árulnék el sokat.

A Nokia 6310i rendkívül sikeres készülék volt, olyan, amelytől azóta sem válnak meg tulajdonosaik. Mi ennek az oka, lesz-e hasonló készülék, melyik telefon ajánlható azoknak, akik esetleg lecserélnék ezt a mobilt?

Azt gondolom, hogy itt az egyik jelentős érv a 6310i mellett, hogy még a régi adatcsatlakozóval rendelkezik, és valószínűleg ezeknek az ügyfeleknek még ilyen rendszerű az autós szettjük is, ezért válnak meg nehezen a telefontól.

Rengeteg kérdés érkezett hozzánk ezzel kapcsolatban, és inkább a hasonló designt és a hasonló koncepciót hiányolták igazán az olvasók.

Igen, ez mutatja azt, hogy mennyire népszerű volt a telefon. De látni kell azt is, hogy a szolgáltatások bővülésével egyszerűen nem lehet kihagyni bizonyos funkciókat egy készülékből. A 6230 és a 6230i legalább ilyen sikeres telefonnak számítanak, merem remélni, hogy akik cserére szánták el magukat, azok ezekben a készülékekben is megtalálták azokat a szolgáltatásokat, amelyeket megelégedéssel tudnak használni.

Ezek szerint a 6230 és a 6230i ajánlható a 6310i helyett?

Például, de hozzátenném, hogy nagyon széles a portfoliónk, így bízom benne, hogy mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb készüléket.

A kommunikátor sorozatot végleg félretette a Nokia (a 9300i csak egy ráncfelvarrás), vagy számíthatunk esetleg új készülékekre?

A 9-es széria az üzleti felhasználók számára készült, ugyanezt a szegmenset célozzák az E szériás modellek. Az E61 például a kommunikátorokhoz hasonlóan QWERTY billentyűzettel rendelkezik. Személy szerint nagyon kedvelem a 9300 és a 9500 szétnyitható kialakítását, hogy lesz-e ilyen modell a jövőben, egyelőre nincs válasz.

A jövőben inkább a cserélhető előlap lesz a trend, vagy a jól összerakott készülékház? Ezek sajnos a tapasztalatok alapján nem járnak együtt. Esetleg a cserélhető előlap csak egy bizonyos kategória (belépőszintű modellek) sajátsága lesz?

Attól függ, hogy cserélhető lesz-e egy készüléken az előlap, hogy a megcélzott felhasználói csoport igényli-e ezt. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem csak az alsó kategóriákban van ilyen telefon, elég, ha csak a 6230-ra, vagy a 9500-ra gondolunk. Ha valamilyen ok miatt a minőség (és lehet ez az oka, akár a cserélhető előlap alkalmazása is) nem felel meg az elvárásoknak, akkor azt a termék csúszása árán is javítjuk, hiszen a minőségi problémák előbb-utóbb visszaütnek. A hosszú távú fogyasztói elégedettség számunkra jóval fontosabb. Az esetleges illeszkedési problémák nagy része visszavezethető arra, hogy nem eredeti előlapokról van szó, merem remélni, hogy a Nokia gyári tartozékaival nincs ilyen gond.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés