Hirdetés

Tronsmart Onyx Ace - az első most is emlékezetes

Nem járt nálunk korábban AptX-képes TWS fülhallgatópár, így aztán valószínűleg a kelleténél is nagyobbak voltak az elvárásaink. Pedig ez a termék sajnos egy méretes kapufa.

Hirdetés

Rengeteg kérdés futott már be hozzánk Tronsmarttal kapcsolatban, és eddig szerencsére nem is kellett rosszakat mondanunk a termékeikről, abszolút rendben volt az Encore S6 nevű fejhallgatójuk, a Bluetooth-hangszórókról pedig csak jó véleménnyel tudtunk beszélni, legyen az akár kicsi, közepes, vagy nagy méretű. Alapvetően tehát jó véleményünk volt róluk, és külön örültünk, amikor megláttuk, hogy teljesen vezeték nélküli (TWS) töltőkapszulás fülhallgatójukhoz is adnak AptX-támogatást, ráadásul mindezt igen kedvező áron kínálják.


[+]

Nagy elvárásoknak azonban szokszor nagy csalódás a vége, és bizony a termék, ami látatlanban nagyon ígéretes volt, totális kapufát rúgott. Egy újabb AirPods-hasonmásról beszélünk, egy ilyen terméktől pedig tizenezer forintért tényleg nem szabadna sokat várni, ám a szintén kínai konkurencia már nagyon erős, a fejlett kodekes képesség pedig jó hangminőséget vetített elő. A dobozában megdöbbentő dolgot nem fog találni a vásárló, a töltőtok és a két füles külön helyen várja az első töltést, a csomagolás aljában pedig némi papír, és egy USB-C-s töltőkábel lakozik.


[+]

A fényes fehér és csillogós króm alkotta tok már első blikkre sem mutatja azt az elképesztő minőséget, a mágnesesen csukódó fedél már zárt állapotában is képes lötyögni, nyitott állapotban mindezt zörgő hangokkal is megfejeli. Semmilyen gomb nincsen rajta, a fedél nyitásával aktiváljuk a kütyüt, ha pedig mindkét füles a belső töltőre kerül, akkor lecsatlakozik a forrásairól. Szintén nem sikerült tökéletesen méretezni a fülhallgatók helyét a tokban, itt is egész milliméteres lötyögésekről beszélhetünk, cserébe legalább a mágnes ereje tesztpéldányunknál aránylag rendben volt, egyszer sem potyogtak ki maguktól a fülesek a tokból.

Nincs in-ear kialakítás, az olcsóbb Apple-fülesekhez hasonlóan, mindenféle illeszték nélkül oldják meg a behelyezést, ami a külvilágtól való izolációt jelentősen rontja, de aránylag univerzális viselhetőséget ér el, aki pedig nem szereti a gumiharangos, hallójáratba cuppanó megoldásokat, az biztosan értékelni fogja. Azt már kevésbé, hogy az összeillesztésnél itt sem sikerült teljesen szintbe hozni a két felet, így aztán a fülkagylónk belsejénél lehet érezni a peremet, elképzelhető, hogy valakinek pont úgy fog mozogni a fülében a kütyü használat közben, hogy ez is bosszantani fogja.


[+]

Számomra a hangminőség volt a legnagyobb csalódás. Rettentesen vágott dinamika és túlzó erejű, de artikulálatlan, energiától mentes mélytartomány kettőse, ami azt a hagyományos dobozhangot idézi elő, amit évek óta elfeledettnek hittem. Az összes hangszer távolról, jellemtelenül szól, miközben a torzított énekang pedig középen dominál - keresve sem sikerült olyan műfajt és számot találni, amivel igazán megélénkült volna, gondolom mondanom sem kell, hogy az utóbbi pár év eleve dinamikátlanná tett, harsány popzenéivel mutatja legkevésbé a gyengeségeit.

Talán nem is véletlen, hogy a doboz a beszélgetési hangminőséget dicséri, amivel csendes környezetben tényleg nincs baj, kategóriáján belül, négy különálló mikrofonnal abszolút megfelel a célnak, érdekes módon nem is a kimenő, inkább a bejövő hangminőség, ami itt is lefelé húzhatja az értékelést, hiszen itt sincs meg az a fizikai izoláció, amire zajos környezetben szükség lenne. Az érntős vezérlőfelület a fülesek külső oldalán jól működik, szimpla érintésre a hangerőt állítja, duplát koppintva megállít/indít, hosszan nyomva váltani lehet a számok között.


[+]

A Tronsmart Onyx Ace itthon is megvehető, 14 ezer forint alatt pedig tényleg nem mondhatjuk rá azt, hogy drága lenne, ám már a teljesen vezeték nélküli kategóriában is számtalan olyan ajánlat van, mint az EarFun Free, vagy akár a Mi AirDots bármelyik verziója. Hiába tehát az önállóan akár 5, töltőtokkal együtt pedig 24 órásnak mondott zenehallgatási üzemidő, a jó minőségű Qualcom QCC3020-as chip, ha körülötte minden más nagyon hiányos kialakítású. Ennél eggyel erősebb ajánlatot vártunk ettől a gyártótól.

szentkuti11

Előzmények

  • Tronsmart Element T2 Plus - korrektség

    A hordozható hangszórók piacán tényezőnek számító Tronsmart egyik legolcsóbb termékét teszteltük, mely árában a koronghangszórókkal versenyez, de felmossa velük a padlót.

  • Tronsmart Element T6 Max - elemi erővel

    Bő két évvel az első Tronsmart hangszóró megjelenése után a céget már a legjobbak között említhetjük. A T6 Max egy nagyon jó hangszóró, de otthonra túl sok lesz.

  • Tronsmart Encore S6 teszt

    Vezeték nélküli fejhallgató, tizenezres árkategóriájának egyik, szinte soha nem látott extrájával, az aktív zajszűréssel. Utazóknak tökéletes alternatíva, vagy van valami nagy buktató?

  • Tronsmart Element Mega - több mint szemfényvesztés

    Újabb trónkövetelő az olcsóbb, vezeték nélküli hangszórók között, megnyerő küllemmel, jó üzemidővel és főleg meggyőző hangzással.

Hirdetés