Több tiszteletet a Huawei-nek, itt a Honor!

Hirdetés

Honor 3C

A sajtóeseményt koordináló cseh ügynökség számára is meglepetés volt, hogy a Honor 6 után hirtelen bemutatkozott még egy telefon, a jóval olcsóbb Honor 3C. Ez annyira váratlan volt, hogy nem is hozták magukkal Berinbe, pedig ez a telefon is kapható már a kínai piacon lassan egy éve. Ugyanakkor látszik, hogy mi volt a cél: olyan áron tudják Európába hozni, amivel igazán komolyan odacsaphatnak a konkurenciának, a kivetítőn a 130 eurós ár volt olvasható, ami itthon körülbelül 50 ezer forintot jelenthet, ha majd elkezdődik a forgalmazás.

A Prohardver-lapcsalád olvasói abban a szerencsés helyzetben lehetnek (meg mi, szerkesztők is), hogy a Honor 3C-ről a logout.hu-n már akad olvasói teszt. Abból (is) kiderül, hogy egy 5 inches, HD kijelzős, 2 GB RAM-mal szerelt, MediaTek MT6582-es SoC-t használó telefonról van szó, amelynek további fontos ismérve, hogy az előlapon 5, a hátlapon 8 megapixeles kamera ücsörög.


[+]

Itt is hangsúlyos az akkumulátor, ebbe a telefonba 2300 mAh teljesítményű telep került, amivel ez a hardver is bírhatja két napig átlagos használat mellett. Fontos eltérés viszont a Honor 6-hoz képest, hogy a 3C kizárólag kétkártyás változatban létezik, ami számos felhasználó számára lényeges funkció lehet. Az olcsóbbik Honor talán decemberben, talán januárban startolhat Európában, s ezzel ellenfelet kap a Xiaomi Redmi 1s. A szintén kínai cég egyébként szóba is került kérdés formájában, a Honor elnöke elismerően nyilatkozott róluk, már csak azért is, mert a konkurens vállalat élen jár a közösséggel való kommunikáció kapcsán.


[+]

A két új Honor közül a 6-osról hamarosan tesztet is publikálunk, a 3C-re azonban még várni kell. Az biztos, hogy a Huawei által életre hívott új márka debütálása egyelőre meggyőzőnek tűnik, habár azt Jeff Liu is elismerte, hogy bizonyos szempontból házon belül állítottak konkurenciát, de láthatóan nagyon hisznek abban, hogy az eddigitől merőben eltérő értékesítési modellel új vásárlókat nyerhetnek, arról nem is beszélve, hogy vannak olyan országok, ahol a Huawei név nem cseng annyira jól, a Honor viszont felépíthet valami mást — de ehhez azért még idő kell. Ezzel együtt a berlini eseményen úgy nyilatkoztak a márka vezetői, hogy az Android platform egyik legnépszerűbb cégét kívánják felépíteni és erre 5 évet adnak maguknak. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy ez megvalósuljon, hiszen a jelenlegi éllovasok (Sony, Samsung, LG) sem fognak a babérjaikon ülni. Ja, és lehet, hogy ehhez magát a Huawei-t is le kéne nyomni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

  • Mobilarena TV: Yes, Your Honor 6

    Tegnap hivatalosan is megjött Európába, ma pedig már be is tudjuk mutatni a Huawei által életre hívott márka új modelljét, a 8 magos processzoros és Full HD kijelzős Honor 6-ot.

  • Honor 6X – sztereó kamerával

    Full HD kijelzővel, sztereó kamerával és nyolcmagos processzorral szerelt Huawei csúcsmobil képe bukkant fel a TENAA oldalán.

  • Honor 6 - becsületbeli ügy

    Új márkát hozott létre a Huawei, Európában és hazánkban is kapható már a Honor 6, ami újfajta értékesítési modellel próbál vásárlókat szerezni. És erre minden esélyük meg is van.

  • Újabb két Huawei készülék szivároghatott ki

    Az Ascend Mate 8 és D8 a tegnapi kémtermés kapcsán már megemlített P8-nál is ütősebb hardvert kaphat.

Előzmények

Hirdetés