Hirdetés

SynQe Q2 - katona dolog

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Elérkezett az a pillanat, amikor már a strapatelefonok is megokosodnak, hiszen egyre többen érzik úgy, hogy megfelelő szoftverrel és hardverrel rendelkező mobil nélkül nem teljes az életük. Emellett fontos szempont, hogy a papírvékonyság elmélete szerint készülő kütyük sokszor kevésbé állnak ellen a külső behatásoknak, legyen az víz, por, leejtés; elég csak itt azokra a videókra gondolni, amikben az elit kategóriába tartozó mobiltelefonok kijelzői pár centiméteres esés után darabokra törnek.

SynQe Q2
[+]

A fentiek megoldására születtek már olyan megoldások, amelyek már bőven kibírják a nagyobb behatásokat, és egy véletlen vízbeejtés sem okoz gondot nekik. Egy hátrányuk viszont mindig volt, nem kínálták azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az emailek és Facebook uralta világban elvárnánk. A SynQe gondolt erre, s megalkotta a Q2-t. Android alapokon, így ötvözve az ellenállást a tudással. A tesztkészüléket pedig a Speedshop küldte el nekünk.

SynQe Q2
[+]

A mai óriásunk – ugyanis tényleg hatalmas ház jellemzi – egy fekete dobozban érkezett, aminek tetején csak a gyártó megnevezése áll, de már a méretben is igencsak kiemelkedő csomagolás is jelzi, hogy valami nagy dologra számíthatunk. Tartozékok terén töltőt, headsetet, kézipántot, valamint a hátlap lecsavarozására szolgáló csavarhúzószerűséget kapunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • SynQe

Azóta történt

Előzmények

  • Hova tovább, Android?

    Az Android jött, látott és győzött, külső szemlélőként legalábbis ez jöhet le. Bizonyos szempontból így is van, viszont az egész ökoszisztéma könnyedén bedőlhet.

Hirdetés