Crash Bandicoot Nitro Kart 3D

Folytatjuk az N-Gage játékokat bemutató cikksorozatunkat. Ezen a héten az első címet kivéve elég gyenge a felhozatal, ami elsősorban annak köszönhető, hogy már szinte az összes húzónevet és favoritot bemutattuk. Szerencsére azért akadnak még meglepetések, ilyen a Crash Bandicoot Nitro Kart 3D is.

A Nitro Kart egy igazi multiplatform játék, többek között PlayStation 2-re és GameCube-ra is megjelent, az N-Gage-es verzió ezek portolásának tekinthető, mely sok szempontból megegyezik az eredeti játék(ok)kal, de a gyengébb hardvernek köszönhetően nem kecsegtet szemet gyönyörködtető grafikával. Alapvetően mondjuk ezen a téren sem érheti sok kritika, a program ugyanis gyors és jól átlátható megjelenítést használ, a textúrák a lehetőségekhez képest elég nagy felbontásúak, környezeti elemekből pedig elég sok van — igaz, a fák és egyéb "kiegésztők" kissé elnagyoltak, de legalább hangulatosak.

A játékmenet értelemszerűen nem túl bonyolult, elvégre egy autóversenyről beszélünk. A cél, hogy ellenfeleink előtt érjünk át a célvonalon, ami egyébként a rajt is egyben, a Nitro Kart ugyanis körpályákat használ. Vezetési képességünkön kívül kis mértékben a szerencse is befolyásolni fogja helyezésünket, a verseny során ugyanis felvehetünk olyan bónuszokat, melyek egy véletlenszerű eszközt adnak a kezünkbe. A repertoár elég nagy, hőkövető rakétától kezdve a dinamiton át az olajon keresztül minden van, ám értelemszerűen egy rakétával csak akkor megyünk valamire, ha van előttünk valaki, olajat pedig csak akkor érdemes a pályára öntenünk, ha történetesen nem az utolsó helyen kullogunk.

Az irányítás kiválóra sikerült. A gázadás automatikus, fékezni nem nagyon fogunk a játékban, igazság szerint nem is tudom, hogy lehet-e. Az ötös gombbal ugrani tudunk — erre néhány akadálynál szükségünk is lesz — kanyarodni a négyes hatossal párossal tudunk. A csavar ott jön be, hogy az egyessel és a hármassal driftelhetünk, ami a hajtűkanyarok bevételéhez szinte elengedhetetlen, ugyanakkor trükkös előzésekre is jók lehetnek. Mindezt figyelembe véve a Crash Bandicoot Nitro Kart 3D azt tudja, amit ígér: élvezetes és pergős játékmenetet, szép grafikát és jó kezelhetőséget. A műfaj rajongóinak mindenképp ajánlott!

Spore: Origins

A Spore: Origins a legjobb példája annak, hogy hogyan lehet egy jól hangzó névvel eladni egy olyan gagyi játékot, amit én a saját nevem alatt is szégyellnék kiadni — márpedig N-Gage-re a Spore-t nem én, hanem az Electronic Arts adta ki, ráadásul még pénzt is kérnek érte. Még jó, hogy a platform lehetővé teszi a játékok kipróbálását vásárlás előtt.

Az eredeti (azaz PC-s) Spore annak idején meglehetősen nagy visszhangot kapott, ami annak volt köszönhető, hogy az a Will Wright tervezte, akinek többek között a Sim City-t és a The Sims sorozatot is köszönhetjük. Bár a program messze nem ütött akkorát, mint a húszmillió kiegészítő lemezt megélt The Sims, a kiadó szemmel láthatóan úgy gondolta, hogy a marketingre ölt pénzt mindenképp vissza kell szedni, aminek köszönhetően a a Spore: Origins-t nem csak N-Gage-re adták ki, hiszen java alapon és sima Symbian S60 szoftverként is elérhető — a dologban pedig az a gyönyörű, hogy pár gagyi effektet kivéve az alap java verzió is ugyanazt tudja, mint a jelen oldalon taglalt változat.

A Spore: Origins jelmondata: eat or be eaten, amit a szenvedő szerkezet miatt kissé nehézkes magyarra fordítani, körülbelül annyit jelent, hogy egyél vagy megesznek. Ezzel egyébként tökéletesen le is írtak a kétdimenziós program lényegét: egy apró kis létformát (többsejtűt?) irányítunk, amivel meg kell ennünk a nálunk kisebb cuccokat, plusz el kell menekülnünk a nálunk nagyobb többsejtűek elől. Pályák között fejleszthetjük a kis vackunkat és személyre szabhatjuk a kinézetét, rakhatunk rá karmokat, fogakat, szemeket, a végeredmény minden bizonnyal elég undorító lesz. Pár pályán taktikáznunk is kell, például közel kell mennünk a nálunk sokkal nagyobb cuccokhoz, majd el kell őket csalogatni, hogy kipukkasszanak olyan buborékokat, amikben az ehető méretű cuccok laknak. Izgalmas és lebilincselő játékmenet — azoknak, akik életünkben először látnak játékprogramot. Senkinek sem ajánlom.

Pandemonium

A Pandemonium név sokak számára ismerős lehet, nem véletlenül — a játék ugyanis nem csak PlayStationre, PC-re és Sega Saturnra volt elérhető, hanem az első generációs N-Gage készülékekre is. Magyarán ez a program is jó példa a pénzcsinálásra, egy több éves fejlesztést eladnak új programként, természetesen teljes áron. Hadd ne mondjam, hogy múlt héten ez volt a hét játéka az N-Gage rendszerben.

Viszont mindennek ellenére tény, hogy az Pandemonium nem egy rossz játék, bár látszik rajta, hogy nem ezekre a készülékekre lett optimalizálva. Indítás után megtekinthetjük a viccesnek szánt intro videót, ami egy borzalmas minőségű, agyontömörített valami, egyértelmű, hogy az N-Gage 104 MHz-es processzorára optimalizálták. Itt jelenik meg a kérdőjel az ember feje mögött: vajon a fejlesztők gépén nincs meg eredetiben a cucc? Nem lehetett volna máshogy tömöríteni, hogy kihasználja a rendszerint 369 MHz-es, N-Gage 2.0 kompatibilis telefonokban rejlő potenciált? Nagy munka lett volna? Valószínűleg nem, csak senkinek nem jutott eszébe ilyesmi.

A program egy háromdimenziós hatású, de valójában kétdimenziós platformjáték, melyben két szereplővel lehetünk, a bohócnak öltözött figura alapból tud egy pörgő-forgórúgást, a bolond lányka viszont kétszer olyan magasra tud ugrani, mint társa. A történet lényege, hogy a két figura egy mókás éjszakán nekiáll tűzijátékot varázsolni, de mivel a bohóc elégedetlen, a lány figyelmébe ajánl egy tízes szintű varázslatot, ami bár jól néz ki, de sajnos megidéz egy gigantikus kukacot, ami születésének örömére felzabál egy komplett kastélyt. A játék célja tehát az, hogy megállítsuk az óriáskukacot. Ehhez végig kell mennünk a pályákon, gyűjtögetnünk kell az érméket, ugrálhatunk az ellenséges bestiák fején, felvehetünk fegyvereket, amikkel lőhetünk — magyarán a Pandemonium egy vérbeli platformjáték.

Mint az a videón is látszik, a játék grafikája még a mai kor igényeinek is megfelel — bár a stíluson látszik, hogy nem mai gyerekről van szó — a gond inkább az, hogy a valóságban eléggé szaggat, nem úgy, mint a fent látható videón. A hangok véleményem szerint egyenesen borzalmasak, de mivel ki lehet őket kapcsolni, sem ez, sem a szaggatás nem befolyásolja jelentősen a játékmenetet, a műfaj rajongói tehát bátran végigugrándozhatnak a közel egy tucat pályán.

Bocha