Hirdetés
Azgard Defence
Az Azgard Defence fejlesztője szintén a MoreGames Entertainment, ám megjelenését közel sem előzte meg akkora várakozás, mint az Orions-ét. Ennek oka, hogy az első képernyőfotók és információk csupán pár héttel a megjelenés előtt kerültek nyilvánosságra, majd e hét elején mindenféle beharangozás nélkül meg is jelent a szoftver.
Stílusát tekintve a Warcraft III népszerű modjának, a Tower Modnak az első Pocket PC-s képviselője. Mivel ez valószínűleg sokaknak nem mond semmit, röviden a lényeg: a pályákon található egy-egy "út", amiken egyre erősebb lények hordái haladnak át. A játékos dolga tornyok építése, amik lövik a mellettük elhaladó szörnyeket. Ha valamelyik lényt nem sikerülne likvidálni, az eljut a várig, ami egy élet elvesztésben nyilvánul meg (összesen 20 van). A cél tehát az, hogy túléljük az egyre erősebb lények hadainak támadását.
Ez valószínűleg nem hangzik túl izgalmasan, pedig nagyon is az. Jó példa erre a Flash Element TD nevű flash alapú játék, amivel naponta több ezren múlatják az idejüket, holott csak egy pálya van benne (a cikk elolvasása után érdemes kipróbálni).
Az Azgard Defence semmi újat nem hoz a Warcraftos modokhoz képest, de ez nem is baj. Szörnyekből (creepekből) 20 féle van, egy pályán tehát többször is találkozhatunk ugyanazokkal, de az életük természetesen egyre több. Egy pályán nem tudom, hogy hány hullám van, én még csak 68-ig jutottam. Tornyokból 4 alaptípus van, ezeknek lehet növelni a szintjét (hogy nagyobbat sebezzenek, stb.), vagy akár át is lehet alakítani, így összesen 15 toronytípus érhető el. Vannak mérgező, lassító, kizárólag a légi egységeket támadó tornyok, továbbá az sem mindegy, hogy melyiket hova helyezzük - a játék tehát sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk.
A grafikai motor valószínűleg megegyezik az Orions-ban használttal, úgyhogy a játék elég jól néz ki. A pályák nehézségi szint szerint vannak kategorizálva, könnyűből és közepesből 7-7, nehézből pedig 6 darab található, ám igény esetén a játékosok maguk is kreálhatnak újakat a pályaszerkesztő segítségével. Jó dolog, hogy a játékállást bármikor el lehet menteni.
A stílus kedvelőinek kötelező darab az Azgard Defence, kipróbálása pedig mindenkinek ajánlott! A próba verzió erről a linkről tölthető le, a teljes verzió ára pedig mindössze 9,95 USD.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!