Sony Xperia Z Ultra - a név kötelez

Hirdetés

Külső

Elsőre azt hittem, csak én vagyok ilyen nyers, de nem, akárki meglátta élőben, szinte biztosan kiszaladt a száján a „b.... meg” szópáros. Egy biztos, hogy a Z Ultra semmilyen tekintetben sem átlagos, gyakorlatilag mindenkit sokkol a látvány. Egyrészt itt van a méret. Van ez a csúfosan phabletnek hívott kategória, a klasszikus okostelefonok és a tabletek közötti határvonal, aminek már több képviselője is van, elindítója pedig a Samsung Galaxy Note volt. Na, a Note-ot felejtsük is el, de gyakorlatilag bármit, amit okostelefonnak hívunk. A Z Ultra minden jelenleg hivatalosan létező okostelefonnál nagyobb, ám ez csak a szélességre és hosszúságra igaz. A japánok kompenzálásként elképesztően lefaragták a vastagságot, mindössze 6,5 mm-ről beszélünk, márpedig amit belepréseltek, ez több mint durva. Súlyban sem szálltak el, a 212 gramm egyáltalán nem vészes, sem kézben, sem zsebben nem lesz vele gond. Apropó zseb, a vékonysága miatt szinte bárhova be lehet csúsztatni, viszont már a leüléskor gondban lehetünk, mert a hosszúság itt már beleszól a buliba.

Sony Xperia Z Ultra
[+]

A fent említett káromkodás másik oka a külső is lehet. Hiába péklapát méretű, piszkosul jól néz ki, és már egy ideje a Sony készülékeket sokan a legszebbek között tartják számon. A vékonysága mellett a szögletes, letisztult vonalak, a fekete szín (létezik fehérben is, de szerintem abban csúnya) és az elöl-hátul tökéletesen sík üvegburkolat nagyon elegáns, elsőre is bárkinek leesik, hogy itt egy csúcsmodellt láthat. Mindezt még tetézi a prémium minőség is, az említett üveg elő- és hátlapon kívül a keret részben fémből, részben pedig műanyagból készült, mindkét esetben kifogástalan kidolgozással. Nem meglepő módon a készülék nem szétszedhető, így lötyögés vagy illesztési hézag problémák élből ki vannak zárva. Hosszában megcsavarva minimális elmozdulás érzékelhető, de igazából csoda, hogy nem törik el. Ja, ezek a japán srácok még azzal bevisznek egy gyomrost, hogy az egész szerkezet IP58-as védettségű, tehát sem a por, sem a víz nem tesz benne kárt, utóbbinál 1 méteres mélységben legalább fél órát úsztathatjuk gond nélkül.

Sony Xperia Z Ultra
[+]

A nagyság persze nem öncélű hülyeség, a „bűnöst” az előlapon találjuk, egy 6,44(!) hüvelykes képernyő személyében. Felejtsük el a Note szériát és kb. bármelyik másik phabletet, ez mindennél nagyobb. A káprázatos képátlóhoz fullHD felbontás tartozik, ami még ilyen méretben is simán retina élességet ad (344 ppi). A Sony viszont nem bízta a felbontásra a képminőséget, hanem bevetett egy új technológiát, a Triluminos kijelzőt. Ezt a legújabb, felsőkategóriás Bravia televíziókból emelték át, ám itt többről van szó, mint a korábbi Bravia képjavító „tuningról”. A pontos műszaki leírástól most eltekintenék, de érdemes utánaolvasni, miként is működik a dolog. Akik annak idején csalódtak az Xperia Z kijelzőjében, azoknak jó hírem van: a Z Ultra kijelzője kimagasló képminőséget ad. Nagyon szép, kellemesen élénk (de valóságos) színek, szuper betekintési szög, napfényben is korrekt olvashatóság, jó fényerő, bármely jelenlegi konkurens technológiával kiállja a próbát. Ráadásul még ez se volt elég, mert a 10 pontos multi-touch mellett az érintőréteg olyan érzékeny, hogy nem csupán ujjal, hanem bármilyen, legalább 1 mm-es tárggyal tudjuk vezérelni. Nem kell speciális, kapacitív stylus, én például hirtelen ötlettel a fejhallgató jack-es végével próbáltam ki és simán működött. Az előlapon semmilyen gombot nem találunk, a vezérlők a képernyő alsó részén jelennek meg. Felül egy Sony felirat, mellette előlapi kamera, közelség- és fényszenzor, valamint egy többszínű állapotjelző LED kapott helyett. Az előlap legtetején van a hangszóró, formailag azonos formában legalul pedig a mikrofon. Hangminőségben és hangerőben egyaránt remekül helytáll, azonban az apró nyílás okozhat meglepetésket, mert a nagy méret miatt könnyen a fülünk mellé kerül a rés.

Sony Xperia Z Ultra
[+]

Hátul ugyancsak az üveg dominál, és igazából szinte semmi sincs itt, mégis rendkívül ízléses az összhatás. A sík felületet csak a legfelül lévő kamera optikája töri meg kissé, az pedig külön tetszett, hogy a feliratok mind az üveg alá kerültek, ezúttal az NFC sem matrica. Az oldalait is kihasználták, jobbra középen van az Xperia védjegy bekapcsoló, rögtön alatta a hangerőszabályzó. Felül van a másodlagos mikrofon, míg az alsó élen a hangszóró (részemről külön piros pont az elhelyezésért), balra középen pedig egy speciális csatlakozót láthatunk. Ez a külön megvásárolható asztali dokkolóhoz van, ami ráadásul mágneses elven működik. Két fedél is rejtőzik rajta, balra legfelül az MHL-képes microUSB-t találjuk, míg a másik oldalon egy jóval nagyobb ajtó mögött a microSIM és microSD foglalatok várnak minket. Ugyanitt van egy Reset gomb, ha teljesen kifagyna a gép, de a tesztelés alatt ilyenről szó sem volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés